Egy huszonhat éves fiatalembert bíztak meg 1950-ben, hogy legyen az építkezés pártszervezője, később az MDP Sztálin Vasmű építkezés titkára. Sok évvel később, Lombos Ferenc, a Győr-Sopron megyei Tanács elnöke, interjút adott Aczél Gábornak, aki a dunaújvárosi könyvtár megbízásáról kérdezte a hajdani első párttitkárt.
Kérdés: Lombos elvtárs mikor került Dunaújvárosba, és hogyan?
Válasz: Dunaújvárosba úgy kerültem, hogy 1950-ben Győrben, Győr városi első titkár voltam. Egy szép napon hivattak Pestre, a káderbizottság elé, ahol elég sok ember ment be előttem a bizottság elé. Végül én is bekeveredtem, és ott kérdezték, hogy mi lenne a véleményem arról, ha elkerülnék Dunapentelére pártbizottsági titkárnak, ahol egy nagy építkezés lesz. Én persze nagy örömmel, szívesen vállaltam: a párt alkalmasnak tartott arra, hogy ilyen feladattal bíz meg, akkor az érthetően nagy örömömre szolgált. Ilyen alapon kerültem le 1950. november 23-án. Addig azt sem tudtam, hogy ilyen van Magyarországon. Otthon meg kellett keresni a térképen, a családdal együtt.
Kérdés: Amikor a városba érkezett, mi volt a feladata?
Válasz: Az én első számú feladatom az volt, hogy létrehozzuk az építkezéshez szükséges, a vezetéshez szükséges pártbizottságot. Ez a pártbizottság olyan jellegű tevékenységet jelentett számomra, hogy teljesen idegen elvtársak között kellett dolgozni, idegenekkel megismerkedni, és kérni az ő támogatásukat, keresni azokat, akik a legalkalmasabbak arra, hogy a pártbizottság munkájának tevékeny részesei legyenek.
Kérdés: Emlékszik ezekre az emberekre? Meg tudna nevezni közülük valakit?
Válasz: Azt hiszem, hogy igen. A közvetlen függetlenített apparátus, amely akkor létrejött, azt is természetesen a párt központi vezetése irányította le az építkezésre. Ilyen volt a Mester Sándor, aki tulajdonképpen helyettesként dolgozott, tulajdonképpen ő éveken keresztül a pártszervezéssel foglalkozott. Jelenleg a Vas megyei Gabonafelvásárló Vállalat igazgatója. Eredetileg is odavaló volt. Aztán a Kocsa László, aki úgy tudom Fejér megyében dolgozik még. A Barna Ernő, aki – úgy tudom – szintén Fejér megyében van. A Sárvári Gyurka, aki az akkori DISZ-nek volt a titkára, fiatal, nagyszerű embert ismertem meg benne. Ö most Budapesten dolgozik, de nem tudnám megmondani, hogy milyen vonalon. Hát, még az elsők között volt a Fürjes János, aki az akkori sajtónak volt az irányítója és a végrehajtó bizottság tagja. Hát természetesen részese volt a Borovszky Ambrus, jóidéig részese volt a választott testületnek a Bondor József elvtárs. A Sebestyén János nem volt a választott testület tagja, mint aki a fő beruházó volt, és összekötője az építkezésnek és a kormányzati szerveknek.
Kérdés: Említette, hogy a közbiztonság nem volt kifejezetten szilárd. Milyen összetételű volt az építkezés személyi állománya?
Válasz: Én azt hiszem, az egyértelmű, hogy az akkori DISZ mozgósító szerepe után jött faluról egy nagy tömegű fiatal, becsületes szándékú fiatal, de megjelentek az aranyásók is. Ebben benne van: ugye akkor szüntették meg a nyilvános házakat, és az ott, benn élő személyzet egy nem is kis része jelentkezett az építkezésen, és hát az országból azok a büntetett előéletű emberek is, akik úgy gondolták, hogy ebben a nagy tömegben úgy el lehet tűnni a szürkeségben, úgy lehet lopni, csalni, ahogy éppen az a számukra legkedvezőbb, és hát akkor voltak a régi világ deklasszált elemei, akik kénytelenek voltak dolgozni. És hát szép számmal jelentek meg azok is, akik – finoman kifejezve – nem nagyon szerették az akkori épülő szocialista társadalmunkat.
Később, amikor már láttuk, hogy tenni kell valamit e területen, akkor megfelelő állásfoglalások után alakítottuk ki ezekből a kubikos brigádokat.
Az volt a feladatuk, hogy a Dunán uszályokban érkező követ talicskán rakják a partra, a parton pedig gondoskodjanak arról, hogy föl legyen hordva 60-70 méteres platóra, ahol a gyárépítkezés folyt. Úgy nevezték ezt, hogy Nylon brigád.
Kérdés: Úgy tudom, hogy akkor prostituált is elég sok volt az építkezésen. Miért?
Válasz: Hát mert miután megszűntek a nyilvánosházak, kötelezve lettek a munkára. Köteles volt dolgozni, és hát érthető, hogy kerestek maguknak olyan területet, ahol úgy szabadabb volt a mozgás. Aztán itt olyan tömeg volt, ami önmagában véve is lehetőséget adott számukra – gondolták – és hát adott is természetesen lehetőséget, hogy a régi módon folytathassák az életüket.
Kérdés: Milyen módon lehetett itt gazdagodni, már az akkori értelemben?
Válasz: Az akkori értelemben a legfontosabb gazdagodási mód összefügg az akkori szervezetlenséggel. Reggelenként, amikor elkezdődött a munka, be kellett jelentkezni a palléroknál, akik névsorolvasást tartottak. Ha kiáltották a nevét, bejelentkezett, hogy “itt vagyok”. Elkezdődött a munka, de utána a következő építkezésre is elment, és ott is bekiáltotta, hogy “itt vagyok”. Ilyen alapon bizony két-három helyen is fel lehetett venni a fizetést, mire rájöttünk arra, hogy ilyen jellegű csalások itt szép számmal vannak.
Kérdés: Az első időszakban – amennyire én tudom – elég nagy pazarlás is folyt az építkezés területén.
Válasz: Azt hiszem, hogy igaz. Igaz, hogy az első szakaszban nagyon sok kritikát kaptunk a felső vezetéstől, amiért nem teremtettünk rendet a pazarlást illetően. Egyetlen rakodópálya volt, ahová hordták az anyagot. Ott aztán érkezett a téglától kezdve a zsaluzó anyagig minden. Ahogy ez akkoriban lenni szokott, ömlesztve ki a vagonból, törik, törik, nem törik, nem törik. Nem volt ott akkora szervezettség, hogy rendet tudtunk volna teremteni. Később már igen. Én azt hiszem, hogy bizony sok minden be lett ott temetve, anyag, ami semmivé vált, ami hasznosítható lett volna. Az akkori körülményt figyelembe véve, ugye, hogy akkor nem tudta gyakorlatilag megmondani senki sem, hogy micsoda tömegű anyag lett leszállítva, hát az vitt belőle, aki akart. Csak később sikerült elfogadható rendet teremteni.
Kérdés: Úgy tudom, hogy odaérkezésekor a meglévő munkásmag, főleg az ipari üzemekből jött munkásmag köré főként fiatalok, főként falusi fiatalok csoportosultak, rájuk lehetett építeni. Mennyire volt ez így?
Válasz: Igen. Ez teljes mértékben így volt. Ezeket a fiatalokat vonzotta – egyszer – az építkezés, másodszor lelkesítette őket az a tudat, amit az akkori DISZ hirdetett: jelentkezzenek a fiatalok munkára az új szocialista városért, a Dunai Vasmű építésére. Mivel az emberek döntő, nagy többsége fiatal volt, jó szellemű fiatal volt, a nehézséget csak úgy lehetett ott áthidalni, hogy az ember azt mondta, hogy “Na, gyerekek, most ilyen zűr van, nyakig érő sár van. Jöttök? Mi is megyünk.” És ezek a gyerekek mentek. Olyan szívesen mentek…, de azt elvárták, hogy mi is ott legyünk.
Kérdés: Volt egy ifjúsági házépítés, úgy tudom.
Válasz: Igen, ott tulajdonképpen két, vagy három házat építettünk fel társadalmi munkával. Ez azt jelentette, hogy a fiatalok építették, de ott voltunk mi is. Ott szombat délután, vasárnap kettőtől hatig neki lett állva. De akkor ott volt a vezérigazgatótól kezdve a párttitkárig mindenki. Olyan tömeg volt, hogy az volt a gond, hogy többen jöttek ezek a fiatalok. Szakemberek is természetesen.
Szóval lehetett támaszkodni ezekre a gyerekekre. Mondjuk építőipari brigád vonalán – ha jól emlékszem Bólyi Béla, az volt egy brigádvezető – aki az elsők között, tényleg, ment a Makszimenko-módszer a falazásnál, maga Makszimenko is ott volt az építkezésen több héten keresztül. De ezeket a gyerekeket a legnehezebb, a legbonyolultabb körülmények között is oda lehetett állítani, vállalták.
Az ottani brigádok egyik érdekessége, mint például a Matola brigád, többször kétfelé vált. Nem belső marakodástól vált kétfelé, hanem a gyerekek elmentek a DISZ szervezéséből, a mi szervezésünkből, ott brigádvezetők nőttek ki, és azok alakítottak brigádot. Ez alapjában egy egészséges törekvés volt. Ugyanez volt az L. Szász brigádnál is, ugyanez volt az Olajos brigáddal is. Mikor már úgy tényleg együtt voltak, együtt olvasták a sajtót, együtt tették fel a millió kérdést, hogy ezt, vagy azt miért nem oldjátok már meg, sokszor késő éjszakáig beszélgettünk a fiatalokkal.
Kérdés: A viszonya a fiatalokhoz… végül is hát ön a városi párttitkár volt. Vajon tegeződött-e velük?
Válasz: Mindegyikkel. Aki ismert volt, szóval bent volt a mozgalomban, brigádvezető, vagy egy ifibrigádban párttag volt, vagy a DlSZ-apparátusban dolgozott, vagy alapszervi DISZ-funkcionárius volt, ezek úgy jártak hozzám, mintha haza jöttek volna. Volt egy egyszobás lakásunk, az asszonnyal ketten voltunk. Egy szobánk volt, egy közös konyha a Mester elvtárssal együtt, aki ugyancsak a feleségével lakott ott. Ezek a gyerekek úgy jöttek oda a lakásra, hogy “na, most beszélgessünk!” És ez szinte általános jellegű volt, ezek haza jöttek és akkor mondta mindenki. Szóval más atmoszféra volt.
Kérdés: Az első időben milyen művelődési, kulturálódási, szórakozási lehetőség volt az épülő városban?
Válasz: Az első időszakban az ég egy adta világon semmi – ugye ezt nyíltan kell fogalmazni. Akkor egyetlen dolog ment: a barakkokban zajló agitáció …
Kérdés: … meg a kártyaparti…
Válasz: … meg a zsuga. Az már vérmérséklet kérdése volt, hogy voltak, akik hazárdíroztak és voltak, akik csak sima snapszlit… az ulti akkor még nem volt divat…
Kérdés: … de a huszonegy az ment?
Válasz: Az aztán vastagon. Ott az élet, az emberekkel való tanácskozás este ment a barakkokban.
Kérdés: Az ilyen emberekkel hogy ment az agitáció?
Válasz: Nehezen. Az agitáció fő törekvése ugyanis az volt, hogy az emberekkel megértessük, hogy minek a részesei, hogy ez egy olyan, amiben mindenki megtalálja a jövőjét. Na, de ez is olyan volt, hogy a barakk lakóinak, egy részének esze ágában sem volt ott lenni a szemináriumon.
