Magyar Felsőoktatás – 1999. október

A kortárs képzőművészetért – Dunaújvárosban

Szoboszlai János művészettörténészként végzett 1994-ben az ELTE-n. A Műcsarnok kurátoraként, majd a Soros Alapítvány Kortárs Művészeti Központjának programkoordinátoraként dolgozott. 1997-től a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet általános igazgatója. A két év alatt a kortárs képzőművészet vidéki fellegvárává lett intézmény igazgatóját az intézet létrejöttéről és munkájáról kérdeztem.

Két évvel ezelőtt kezdte meg működését a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet. A mindig is mostohaként kezelt kortárs kultúra miképp kapott helyet Dunaújvárosban? Milyen előzményei voltak az intézmény létrejöttének?
Kivételes jelenség a Kortárs Művészeti Intézet létrejötte, hiszen tudomásom szerint a rendszerváltás óta az egykori keleti blokk országaiban sehol nem építettek a kortárs vizuális kultúra befogadására új épületet, ez Dunaújvárosban azonban megtörtént. A városban 1988-ban Takács Lajos műgyűjtő bemutatott egy Salvador Dali kiállítást, amely annyira sikeresnek bizonyult, hogy a település akkori vezetőit sikerült meggyőzni arról, építsenek egy múzeumot. Az akkori tervek szerint ez a múzeum egyrészt a Takács Lajos gyűjteményt fogadta volna be, másrészt ennek az anyagnak a bővítésével megalapították volna a kortárs művészetek múzeumát. Még a rendszerváltás előtt, 1989-ben az említett elképzeléseknek megfelelően létrejött a Modern Művészetért Alapítvány, amely a 90-es évek elejétől két fő tevékenységre helyezte a hangsúlyt: az új épület létrehozásáért dolgozott és beindított egy kortárs képzőművészeti programot, amelyhez megkapta használatra a várostól az Uitz Termet. Itt Várnai Gyula dunaújvárosi képzőművész rendezett kiállításokat, komoly szakmai elismerést aratva.

A tervező, Juhász Péter makettjével

“Látványos” beruházás Dunaújvárosban

Milyen szempontok alapján hívták meg a művészeket Dunaújvárosba?
A meghívottak jórészt olyan fiatal képzőművészek közül kerültek ki, akik abban az időben ismeretlenek voltak a magyar művészeti életben. Az idő azonban igazolta, hogy érdemes volt bizalmat szavazni nekik, hiszen az évtized végére jórészük a mainstream meghatározó művészeivé vált.
Az Uitz Teremben rendezett kiállítások mellett ebben az időben milyen előrelépés történt a kortárs művészeti múzeum létrejöttéért?
A Várnai Gyula vezette Modern Művészetért Alapítvány a Dunaújvárosba meghívott művészektől ajándékba kapott képekből egy új gyűjtemény alapjait vetette meg, amelyet mintegy megörökölt az 1997-ben létrejött Kortárs Művészeti Intézet. Az elmúlt két évben az intézet természetesen ezt a gyűjteményt folyamatosan bővítette szisztematikus vásárlásokkal és az ajándékba kapott képekkel, így alakult ki az a furcsa helyzet, hogy az a gyűjtemény, amely miatt tíz évvel ezelőtt felvetődött egy kortárs művészeti múzeum ötlete, jelenleg a múzeum pincéjében van mint magántulajdonban lévő, letétbe helyezett anyag, amelynek a kezelésébe nincs beleszólásunk, és egy teljesen új gyűjtemény képezi az intézet tulajdonát. Mindez nem baj, hiszen az új gyűjtemény alkalmas arra, hogy a kilencvenes évek képzőművészetét reprezentálja. Megtalálhatóak ebben a kollekcióban az Újlak Csoport, Szépfalvi Ágnes, Nemes Csaba, Szarka Péter, Braun András, Erdélyi Gábor, Csörgő Attila, Hajdu Kinga – hogy csak néhány nevet említsek – alkotásai mellett az intézettel kapcsolatban lévő külföldi művészek festményei, installációi és videómunkái is.
Nem fenyegeti az a veszély a Kortárs Művészeti Intézetet, hogy az indulásakor felkarolt művészgeneráció tagjai mellett “leragad”, és az új, progresszív irányzatokra már nem lesz képes reagálni? Több magyarországi közgyűjteménynél megfigyelhető ez a tendencia, ezért is gondolom, hogy ez egy lényeges kérdés.
Ez egy létező folyamat, de szakmailag nem baj, csak akkor jelentkezik veszélyként, ha az intézmény deklarált missziója az, hogy mindig az újra figyel.
Az önök intézménye azonban éppen ilyen céllal jött létre.
Hogy mennyire történhet meg velünk is ez a “letapadás”, arra a jövő ad majd választ. Egy azonban biztos: az elmúlt két évben kiderült, hogy a Kortárs Művészeti Intézet karakterisztikusan generációs hely, hiszen egy bizonyos művészgeneráció szeret és akar itt kiállítani, és mi lehetőséget is biztosítunk erre.

Down Town – Bozsó András kiállítása, 1996

Melyik generáció kötődik az intézethez?
Ennek a generációnak azok a tagjai, akik a nyolcvanas években végezték tanulmányaikat, de csak a kilencvenes években kezdtek képzőművészként tevékenykedni. Egy olyan szituációban, amikor – gondolok itt a rendszerváltás után a művészeti életben kialakult helyzetre – a mecenatúra, a produceri, a menedzseri szerepkörök gazdátlanná váltak a képzőművészeti életben. Miért fontos ennek a generációnak a felkarolása? Nem azért, mert mi meg akarjuk oldani ennek a generációnak az egzisztenciális problémáit, hanem mert ez a társadalmi és művészeti környezet egyfajta koncentrált művészeti felfogást követel meg attól, aki a kilencvenes években 25 és 35 éves kora között úgy dönt, hogy képzőművész lesz. Az önmeghatározásra való igény, az önreflexiónak a fokozott jelenléte, a nemzetközi tendenciákhoz való kapcsolódás, sőt párhuzamosság ma már alapvető követelmény. Kiváló, és az említett szempontoknak megfelelő képzőművészből rengeteg található Magyarországon, ugyanakkor a kortárs kultúrán belül a képzőművészet a perifériára szorult és ez megnehezíti az érvényesülést.
Ennek a problémának mik a gyökerei?
Ahhoz, hogy egy képzőművész ismertté váljon, már nem elég szakmai elismerésre szert tenni, ezen felül még meg kell küzdeni két dologgal. Egyrészt azzal, hogy az oktatásban nincs jelen a képzőművészeti nevelés, a vizuális kultúra befogadását megkönnyítő oktatás, aminek az az eredménye, hogy nincs a kortárs képzőművészetnek természetes közönsége. A másik probléma pedig az, hogy kulturális sikert elérni, szponzorokat szerezni csak úgy lehet, ha az alkotásnak vagy a kiállításnak nagyon jó a PR-ja, tehát médiaeseménnyé tud válni. Ha ezt nem sikerül megvalósítani, akkor nem válik ismertté a kultúrán belül, így viszont érdektelenné válik a lehetséges támogatók körében.

Nemes Csaba: Egy, a valóságot méricskélő nemes idealista portréja, 1998

Vidéken nem lehet könnyű feladat a kortárs képzőművészetet középpontba állító médiaeseményt szervezni…
A média nagyon nehezen mozdul rá a vidéki művészeti eseményekre, az érdeklődés felkeltésére irányuló erőfeszítéseink azonban legtöbbször sikerrel járnak. A szakma azonban már megismert minket és elismeri tevékenységünket. Hadd jegyezzem meg, hogy az Art in America 98/10-es számában – amelyben a magyar képzőművészet helyzetét mutatták be – egy különálló cikkben foglalkoztak a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézettel. Munkatársaimmal együtt rendszeresen meghívnak előadóként a legfontosabb nemzetközi konferenciákra.

Soboszlai János, Páldi Lívia, Ivacs Ágnes

Meggyőződésünk, hogy a király meztelen

Milyen tevékenységeket végez a Kortárs Művészeti Intézet?
Kortárs képzőművészeti kiállításokat mutatunk be – kétféle módon. Egyrészt kész műveket viszünk be a múzeumba, ahol természetes közegébe kerül a műalkotás. Ez a legtradicionálisabb formája a képzőművészet és a közönség találkozásának, de ezen a területen is kísérletezünk: minden egyes kiállításra olyan rendhagyó szóróanyagot készítünk, amely megkönnyíti a művész által kreált vizuális nyelv megértését, de a tárlatokhoz kapcsolódó előadások is hagyománnyá váltak. A másik kiállítási mód esetében meghívjuk a képzőművészeket Dunaújvárosba, hogy itt dolgozzanak, majd mutassák be alkotásaikat. Szervezünk továbbá nemzetközi művészeti csereprogramokat és konferenciákat is. Tevékenységünk minden területe arra irányul, mit kell tennünk annak érdekében, hogy integráljuk a kortárs képzőművészetet a magyar és a nemzetközi kultúrába és az oktatásba.

Kortárs művészet Dunaújvárosban I.

Kortárs művészet Dunaújvárosban II.

Herczeg Béla

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.