Szabad Ifjúság – 1952. június 24.

“Előre diáképítők a sztálinvárosi termelési győzelmekért!”

Ünnepélyesen megnyitották a sztálinvárosi diáktábort

Fél órával a megérkezés után… Pálfalvi József és Marczel István, a váci általános gimnázium diákjai sátruk környékét csinosítják.

Diák építők! Fel Sztálinvárosba!

Még messze az indulás ideje, de a Keleti-pályaudvar érkezési oldalán zárt rendben tömörülnek az ország csaknem valamennyi megyéjéből érkező diákok, akik nemsokára már a büszke “városépítő” nevet viselik. Állnak, vagy leülnek a bőröndökre, bátyjuk katonaládájára. Kérdezgetik, mikor indul a vonat. Sűrűsödik a tömeg, nehéz átjutni rajta a tágas váróteremig. Annak a hat vidámszemű lánynak – aki sok szoknyájával ott furakodik a legtömörebb sorban – könnyű a dolga. Először megcsodálják őket a fiúk, aztán utat engednek. A lányok odaállnak a váróterem előtti kis térre, ahol egy pörgekalapos, csizmás, lajbis fiú rendelkezik: “Hely kell a táncosoknak! Húzódjatok kissé félre, elvtársak!” Azután megkezdődik a tánc, a kultúrműsor az építők tiszteletére. “Trencsényi csalogató” – így nevezik a táncot. A hat lány a 205-ös MTH-otthonból jött – ők a “csalogatók”. Akit “csalogatnak”: Gombos Károly, a VIII-as MTH-otthonból való. A tánc végén dörög a taps, izmosodik a jókedv. A táncosok után harmonika zendít friss nótára, muzsika, tánc köszönti a Vasmű első diáképítő csoportját. Aztán nemsokára megáll egy honvédzenekar, sokan csak akkor veszik észre, hogy kik érkeztek, amikor már megperdül a dob, összeütik a cintányért és betölti a teret az ismerős dallam: “Egy a jelszónk a béke…” Megindulnak az első csoportok, megtelik az első szerelvény.

 Előre Sztálinvárosba, nagy építkezéseinkre és a mezőgazdasági munkára!

A vonat – néhány perc telik el – Sztálinváros felé robog!

★

Az utazás történetét el lehetne mondani azokkal a dalokkal is, amelyeket a város jövendő építői áradó kedvvel daloltak a vonatdübörgés kattogó ütemére. Réti Etelka a budapesti Madách gimnáziumból arról énekel, hogy “de szép is volt az a város…” Már tavaly nyáron is a várost építette.

Ismét Sztálinvárosba megyek dolgozni a nyáron…

A dal tovább száll a többiek ajkán, akiknek beszélt már Sztálinvárosról. A lányok unos-untalan kitekintenek az ablakon, látni-e már a víztornyot, s körülötte a büszke házak sorát. Türelmetlenek.
Türelmetlen Boldog Piroska is, a mezőtúri gimnáziumból, ő még Sztálinváros környékén se járt soha, de azok után, amit társai beszéltek, legszívesebben ott dolgozna már valamelyik gyorsan emelkedő épületfalon.
Néhány kocsival arrébb bács-kiskunmegyeiek utaznak, utánuk pestmegyeiek, azután vasiak következnek. A lányok beszélgetnek, játszanak, esznek, énekelnek.
Egy óra felé jár az idő, amikor Hent Judit, a budapesti Teleki Blanka gimnázium tanulója felkiált: “Lányok! Sztálinváros! Odanézzetek!” Megtelik az ablak, a vonat robogása pillanatról pillanatra közelebb hozza a várost, amely szemük láttára bontakozik ki teljes szépségében. Pár perc még, s fékez a vonat. Célhoz, ért. Leszállnak az utasok, négyes sorokba fejlődnek. A második szerelvény csak negyedóra múlva érkezik, de már ez a sor is közel jár a kilométernyi hoszszúsághoz. Nótát kezdenek és arra szaporázzák a lépést. S ahogy dalolva végig haladnak az épülő városon, a sztálinvárosiak barátságos tekinteteket küldenek feléjük.

Az Augusztus 20. brigád tagjai munkába indulnak. – 1952. augusztus 24.
Magyar Fotó

A sztálinvárosi DISZ-táborok története

Kinyílik a táborkapu, gyorsan megy az elhelyezkedés. Boros László, a székesfehérvári József Attila gimnáziumból megállapítja, hogy a sátrak jobbak a tavalyiaknál. A lányok egy most épült iskolában kapnak elhelyezést. Zúgolódnak, mert szívesebben laknának sátorban. Berendezkedéssel telik el a délután. Aztán az ezred- és századparancsnokok vacsorát és reggelit vételeznek. (Személyenként 10 dkg vaj, ugyanannyi sajt, jókora sülthús, nagy darab kalács, kenyér, zöldhagyma, csak győzzék megenni.) Nyitva az élelmiszerbolt, a trafik, a fagylaltos. Él, lélegzik a tábor.

Délután 6 óra van, amikor a fennen lobogó táborzászló köré, tábormegnyitóra összegyűlnek.
Sárvári György, a sztálinvárosi DISZ-bizottság titkára nyitja meg az ünnepséget. Üdvözli a diáképítőket a DISZ és Sztálinváros valamennyi ifjúmunkása nevében. Utána Szabó Károly elvtárs, a DISZ Központi Vezetősége nevében nyitja meg a diáktábort. A diáképítők üdvözlése után kifejezi szövetségünk köszönetét, a sztálinvárosi pártbizottságnak és a trösztök igazgatóinak a diáképítők fogadása, ellátása érdekében nyújtott segítségükért.
– Harcos, eredményes munkátokkal névtelen hősökként aranybetűkkel írjátok be neveteket Sztálinváros, szocialista építésünk történetébe – mondja befejezésül. – Előre diáképítők a sztálinvárosi termelési győzelmekért!
A sztálinvárosi pártbizottság másodtitkárának, Lombos Ferenc elvtársnak üdvözlő szavai után a diákok nevében hangzik a fogadalom: ígérjük a pártnak, ígérjük Rákosi elvtársnak, hogy eredményeinkkel most, Sztálinvárosban mutatjuk meg, szeretjük hazánkat, s tettekkel küzdünk hatalmas békeművünk felépítéséért.

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.