Hét Nap – 2007. június 26.
Amikor a harang szólt
A Dunapentelei Önkéntes Tűzoltó Egyesület története
A tűz, a Janus-arcú démon és jótevő végigkísérte az emberiséget történelme folyamán. Az ellene való védekezés szabályait elsőként Babilónia királya, Hammurapi, hazánkban pedig Szent István király foglalta törvénybe. Az első, Pentelével kapcsolatos írásos emlék a feudalizmus idejéből származik.
Leltár latin módra
A XVIII. század utolsó harmadában Fejér megye hivatalos hatósága egyre nagyobb gondot fordított a tűzvédelemre. A községeknek “tűz ellen való szerszámokat” kellett beszerezniük. Egy 1775-ben kelt, latin nyelven íródott főszolgabírói jelentésből ismerjük a leltárt, amely szerint a csákvári járáshoz tartozó Pentele a legjobban felszerelt települések egyike volt. A szerszámoknak értő kezekbe kellett kerülniük, ezért összeírták, hogy kik jártasak a tűzoltásban. A tekintetes vármegye büntetett és jutalmazott, de a tűzvédelem szervezettebbé tétele elkerülhetetlen volt. Ezt a feladatot gróf Széchenyi Ödön pasa (a legnagyobb magyar fia) irányításával, az önkéntes tűzoltó egyesületek létrejöttét szorgalmazó irányító testület, az 1870-ben alakult Magyar Országos Tűzoltó Szövetség oldotta meg.
Pentele is megértette az idők szavát:
“Kelt: Duna Pentelén, 1889. február hó 9-én”. Az alakuló közgyűlés ezen a napon zajlott le, de az alapszabályra a magyar királyi belügyminiszter pecsétje csak egy évvel később került rá. A hat fejezetből álló okirat részletesen szabályozta a testület működését, amelynek célja “rendszeres tűzoltás Duna Pentele község területén”. Tag csak feddhetetlen jellemű, pentelei lakos lehetett, tiszteletbeli tag az, aki a “tűzoltás körül érdemeket szerzet”. Az egyesület elnökében Ujváry Józsefet, főparancsnokában Lukáts Lászlót tiszteli az utókor. Egy korabeli Tűzoltó Közlönyből ismert, hogy a “divat” kék-fehér csíkos vászon egyenruha volt, a nadrág erős “csínvat vászonból” készült, vörös oldalvarrással. A fekete bőrsisakot sima sárgaréz borítású taraj ékesítette. A mászó legénység mentőszeggel ellátott baltáját széles kenderövre akasztotta.
Felújítás előtt az egykori tűzoltó szerkocsi a dunaújvárosi Tűzoltóság előtt /2018
fotó: Horváth Tamás
Miről mesél az évkönyv?
A kuriózumnak számító, 1914-ből származó Tűzoltók Évkönyve rólunk is mesél. Az adonyi járáshoz tartoztunk akkoriban. Dunapentele tűzoltó testületének elnöke földbirtokos volt, Frankl Zsigmondnak hívták. A 38 “működő tag” parancsnoka Bruck Ármin segédjegyző volt, alparancsnokok pedig Feith Béla és Szórád János. Ismét számba vették vagyonunkat. Ekkor már rendelkeztek tűzoltó szertárral és “szívószerkezetű újabb fajta” fecskendőkkel is. Nyolc kút biztosította kincsét érő vizét a falu 3949 lakosának, akik 674 házban éltek. Aztán az élet új fordulatot vett, egy emberöltő alatt két világháborút is megéltünk. Szerencsére Pentelén is megmaradt a működésképtelenné vált egyesület életképes csírája.
Újra és újra
1941-ben ács és szabó, kőműves és kéményseprő, az iparos kör tagjai úgy határoztak, hogy megalakítják a Dunapentelei Önkéntes Tűzoltótestületet, mivel az “a nagy horderejű tűzoltói szolgálat eredményes ellátása céljából szükségesnek látszik a községben”. A választmányi ülésre – mint azt az Őri József pénztáros és Vadász György választmányi rendes tag által hitelesített jegyzőkönyv tanúsítja – március 16- án került sor. Miután az elnök “felkérdezte” a jelenlévőket, hogy kik vállalnak működő tagságot az új testületben, a belépési nyilatkozatot valamennyien aláírták. Az elnöki tisztet Szakmáry János vezetőjegyző, a társelnökét Fialmai Károly Hangya-üzletvezető, szikvízgyártó látta el. A testület titkárává Baksa Mártont választotta. A közgyűlés határozata értelmében – mivel tagjai egyazon személyek – a Dunapentelei Iparoskör Szt. István út 269. alatti székhelye adott otthont a tűzoltótestületnek is. Az alapszabályba jogok és kötelezettségek kerültek. Az alsó korhatár 21 év volt, a próbaszolgálat 3 hónap. Fogadalom “becsületszóval és kézadással”. Az alapító tagoknak “egyszer smindenkorra” legalább 50, a pártoló tagoknak évi 5 pengőt kellett befizetni a testületi pénztárába, a pénzügyek felett számvizsgáló bizottság őrködött. A választmány hat rendes és két póttagból állt. Az orvosi teendőket dr. Piry Sándor látta el. A beteg tűzoltók ingyenes orvosi ellátásban részesültek. A testület tagja volt az országos szövetségnek.
Mielőtt 1948-ban államosították a 27 tagú tűzoltóságot, Fehér István parancsnok vezetésével még egyszer újjászerveződött Pentelei Önkéntes Tűzoltó Egyesület néven a testület, amelynek feladata a II. világháború utáni működőképesség alapvető feltételeinek megteremtése volt. Az önkéntes egyesület 1950. október elsején szűnt meg, átadva helyét Dunapentelén Fejér megye első számú állami tűzoltóőrsének.
Vallomások órája
A Pentele városrészben élő 84 éves Farkas Lajosné Julianna néni meséli: – Csupa tűzoltó – Kelemen Gyula, Sóti Anti, Vajda Laci bácsiék – szomszédságában laktunk. A nagy nyári melegben gyakran volt tűzeset. Mondta is az iskolában a tanítónő “a nádas ház tűzfészek”, én meg rettentően szégyelltem magam, mert a miénk is az volt. 1943-ban aztán építettünk egy szép új házat, annak már cserép volt a teteje. Minden portán kellett szikracsapot, csáklyát, hordókban vizet tartani. Ellenőrizte a kisbíró. A mai Gólyafészek helyén álltak a lajtos kocsik, a fuvarosok szolgálatba voltak osztva.
Julianna néni testvére, Schlitterné Nyuli Anna naplót vezetett. “A gőzmalom előtti téren volt a szirénaoszlop. Tűz esetén valaki elfutott a Kistemető utcában lakó Lánczy Feri bácsi tűzoltóparancsnokért, mert őnála volt a sziréna kulcsa. Már a községházáról kihozták a létrát, Feri bácsi gyorsan felment az oszlophoz, kinyitott, tekerte a szirénát, és már vijjogott is, a templomban meg a harangozó kongatta a harangot (soha nem mondták, hogy félreverte)”. Esténként kétszer harangoztak egy óra eltéréssel. Amikor másodszor csendült fel a harangszó, Szent Flórián (a tűzoltók védőszentjének) oltalmát kérve, az emberek így imádkoztak: “Tűztől, víztől, hirtelen haláltól, gonosz ember szándékától ments meg, Uram, minket!”
A Rózsa testvérek, György és István cipészek és önkéntes tűzoltók voltak. A jól menő műhely a Botos-féle házban működött. A szomszédos férfiszabóság tulajdonosa, Parádi György – véletlenül? – szintén a testülethez tartozott. (Sajátos cserekereskedelem alakult ki közöttük, különösen ünnepek táján cseréltek gazdát ruhák és cipők.)
Őri József, az egyesület pénztárosa, jó nevű kőművesmester volt. Barátai, Tornyai József bádogos, Hingyi Ferenc borbély, Vadász György ácsmester szintén a tűzoltók közül valók. (A kitűnő mester keze nyomát az óvárosi katolikus templom háborúban szétlőtt, általa helyreállított tornya őrzi. Az apát úr annak idején borral fizetett.)
Dr. Kelemen Gyula főiskolai docens és édesanyja, a nyolcvanas évei közepét taposó Katalin néni féltve őrzi a múltat. A Kelemen testvérek, Gyula (Pentele utolsó kovácsmestere) és testvére, Ferenc, a bércséplő egyaránt a tűzoltó testület választmányának rendes tagja volt. Míg a tanár úr a gyermekként megélt kazaltűz oltására, a tűzoltók eszközeire és arra emlékezik, hogy milyen bátrak voltak, és milyen tisztelet övezte őket. Katalin asszony emlékeiben a tűzoltóbálok sejlenek fel, amire mindenki “kiöltözött”.
Néha civil is akadt a pályán. Némethné Naszvadi Julianna légoltalmi kiképzés keretében szerzett tűzoltói ismereteket azokban a “direkt időkben”. A Tüzép-telepen keletkezett jelképes tűz eloltását, mint nem éppen könnyű vizsgafeladatot soha nem fogja elfelejteni. Tóth József leventeként vett részt a tűzoltómozgalomban, őt a tűzoltóversenyek hangulata, légköre érintette meg leginkább. Horváth György visszaemlékezéséből pedig azt tudjuk, hogy Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesülete nagyon jó kollektíva volt.
pirKo
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
