A dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban eltöltött 18 évem alatt nagyon sok minden megérintett, nagyon sok, addig nem tapasztalt dolgot megtapasztalhattam, és nem utolsó sorban, olyan embereket ismerhettem meg, mint Kim Corbisier. Túlzás lenne azt állítani, hogy a barátja voltam. Ő diák, én az intézmény dolgozója, mégis, 1-1 alkalommal örömmel vettem, ha betért a stúdióba, egy kis beszélgetésre. Nem faggattam, ő mesélt, épp amiről szeretett volna.
Érettségi előtt került sor talán az első nagyobb kiállítására, a gimnázium aulájában. Évfolyamtársai zenéltek, és többen jelen voltak az eseményen. Már akkor tudható volt, hogy ezen a pályán fog továbbtanulni, érvényesülni. Minden adottsága megvolt hozzá.

Külön kis világába én is bepillantást nyerhettem, próbálom felidézni mikor is lehetett, talán 2004 nyarán, amikor a barátság városrészi toronyház legfelső emeletére mentünk fel, ahol a képeit rendezgette. Emlékszem, még a tetőre is kimentünk volna, bár ez elmaradt, a képeiből azért egy fotós másolatot magammal hozhattam. Talán a felvételire készülhetett…

Érettségi után már nem tartottuk a kapcsolatot, én is csak a sajtóból értesültem a szomorú hírről

Kim Corbisier képei

Dunaujvaros