Dunaferr – 2001. december 6.
Különleges vetítés
Csocsó avagy Éljen május elseje!
Elkészült Koltai Róbertúj filmje. Ha senki más, mi, dunaújvárosiak vártuk. Hiszen nem minden nap történik meg velünk, hogy Zenthe Ferenc, Gáspár Sándor, Máté Gábor, Kováts Adél vagy Stohl András járkál a lépcsőházunkban. És szerettük volna, ha valaki elmondja már rólunk az országban, hogy nagyszüleink nem megveszekedett kommunisták vagy börtöntöltelékek voltak, hanem emberek, akik akár önszántukból, akár mások akaratából keveredtek ide, s keményen dolgoztak azért, hogy a térdig érő sárban házak, üzemek épüljenek. Ezért aztán a Dunaferr pénzt adott, a város helyszínt biztosított, az itt lakók közül pedig aki csak tudott, beállt statisztának. November 30-án pedig megnézhettük a mi filmünket. Mert a Csocsó avagy Éljen május elseje! a miénk. Az országban ugyanis sehol máshol nem fogják bökdösni egymást az emberek a moziban, hogy: “Látod, ott a gyerek! Ott meg a szomszédasszony.” És, annyira mint mi, nem fogják tudni, egyesek miért kívánkoznak innen Tokajba, mások miért maradnak itt, és miért kell minden áron nyernie a focicsapatnak. Múlt csütörtökön négyszer vetítették a filmet a Dózsa filmszínházban. A Dunaferr ajándékaként elsőként nyugdíjasok láthatták, de itt a volt az országos sajtótájékoztató, sőt a díszbemutató is.
– Túl vagyok már egy különös vetítésen – mondta Koltai Róbert a sajtótájékoztatón. – A Dunaferr óriási ötlete volt, hogy kétforintos jegyért az ötvenes évek tanúinak bemutatta a filmet. Meghajoltunk a végén. Ha másért nem, ezért a néhány percért érdemes volt élni. Szeretnék köszönetet mondani a szponzorainknak. Manapság sokan gúnyolódva bántják azokat, akik segítik a magyar filmet. Szinte azoknak kell mentegetőzniük, akik segítenek. Most mégis voltak cégek, akik első szóra mellénk álltak.
Garami Gábor producer elmondta, hogy a film iránt már most óriási az érdeklődés, a forgalmazók huszonhat kópiát rendeltek, ami manapság jelentősnek számít.
– A stábból mindenki elmehetne kéményseprőnek, mert a korommal semmi bajuk nem volt – utalt viccesen Králik Attila arra, hogyan fogadták a felnőttek a gyerekszereplőt. – Szeretném megköszönni, hogy játszhattam ebben a filmben, és a többieknek, hogy megmutatták, merre menjek, megmutatták az utat.
– A mai vetítés különleges esemény lesz a dunaújvárosi közönséggel – kezdte Nógrádi Gábor, a forgatókönyv írója. – Tata például nem kitalált figura. Valóban élt itt egy idős ember, aki állandóan el akart menni Sztálinvárosból. A mi valóságunk van ebben a filmben.
– Nagyszerű szellemi műhely állt össze — mondta Várkonyi Zsolt, a Dunaferr Rt. PR-igazgatója. – Úgy gondolom, a Dunaferr nem maradhat ki az ilyen maradandó értékek támogatásából. Köszönjük az alkotóknak, hogy ilyen nagyszerű filmet készítettek.
A forgatást Pálinkás István és Kis Péter könyvének segítségével is nyomon követhetjük. Nógrádi Gábor, a forgatókönyv írója ajánlotta a kötetet a közönség figyelmébe.
Első szerelem
Koltai Róbert a bemutató előtt egy héttel még csak a nyers filmet látta, de azt is biztatónak ítélte. A vetítés után már láthatóan elégedetten járt-kelt a nézők között.
– Rendkívül meghatódtam, amikor véget ért az első vetítés. Odajöttek hozzám a nyugdíjasok, és köszönetet mondtak a filmért. Voltak köztük kortársaim, és olyanok is, akik a szüleimet juttatták eszembe, akik sajnos már nem lehetnek velem. Én itt voltam először szerelmes, ebben a moziban ültem a kislánnyal, a kezét sem mertem megfogni. Most ezek az emlékek is előjöttek bennem. Ilyen nap csak egyszer adódik az ember életében. Négyszer hajolhattam meg telt ház előtt.
– Belevágna még egyszer?
– Ha a Dunaferr és a város ugyanígy már az elején mellém állna, akkor igen. Nagyon sokat jelentett számomra a családom, a barátaim és az alkotótársaim támogatása.
Gyuszi bácsi, avagy Roberto Grosszó!
Humor nélkül?
A Dunaferr vállalatcsoport támogatásának is köszönhető, hogy elkészült a Csocsó avagy Éljen május elseje! című film. Tóth László vezérigazgatót kérdeztük, megérte-e a befektetés?
– Megérte, mert érdemes megmutatni az itt élő embereknek, hogy milyen volt itt az élet az ötvenes években. Még ha karikírozva is, de érzékeltette a film, hogy milyen körülmények között éltek az emberek, és mi az a magatartás, amellyel a legnehezebb időkben is talpon lehet maradni. Még akkor is meg kell állni néhány pillanatra, és tudni kell nevetni, amikor nehéz feladatokat kell megoldani. Erre időt kell szakítani, mert humor nélkül élni sem lehet, így a bemutató után méginkább azt mondhatom, hogy érdemes volt áldoznunk erre a filmre. Ilyen bemutató még nem volt Dunaújvárosban. Hasonló eseményekre lenne szükség ahhoz, hogy néhány éven belül kialakuljon a városban a kulturált, színvonalas szórakozást igénylő polgári réteg.
Vissza, vissza!
“… Ilyen az én pohárköszöntőm – szólt Koltai:
Telesüvöltöm a határt:
Éljen a Szovjet és a Párt!
S igyunk érette, aki nekünk
újjágyúrta a föld színét,
Csillagokig emelte népünk:
Érette igyunk, Sztálinért…”
Meglepetésre Tyihonov Pohárköszöntőjét mondta el Koltai Róbert a díszbemutatót követő fogadáson, a közönség szórakoztatására. Bár többször felszólította a vendégeket, hogy ha jelt ad, emeljék poharukat, de inni csak a hosszú vers legeslegvégén engedett.
Jó szórakozás
Az is dunaújvárosivá tette a filmet, hogy a gyerek-főszerepet Králik Attila játszotta. Ő már gyakorlott színjátszó, hiszen játszott Székesfehérvárott, a Valahol Európában című musical-ben is.
– A színpadon széles gesztusokkal kell játszani, nagy mozdulatokat kell tenni. A filmvásznon egy kacsintásnak, egy ujjmozdításnak is jelentősége van. A színészek nagyon kedvesen fogadtak. Rögtön azzal kezdték, nehogy magázzam őket. Nem féltem forgatástól, de természetesen bele kellett rázódnom, és ők rengeteget segítettek. Jó szórakozás volt, sok barátot szereztem. Különösen Koltai Róberttel és Máthé Tibor operatőrrel kerültem közeli kapcsolatba. Érdekes volt gólyalábon járni. Remélem, még lesz rá alkalmam. Egyébként anyukám mesélte, hogy amikor itt a városban az egyik utolsó május elsejei felvonulás volt, ő épp engem várt, és a két testvéremet tolta gyerekkocsiban.
Máté Gábornak a forgatás okán, dr. Lednitzky Péternek, a Vivendi Telecom Hungary kormányzati és külkapcsolati igazgatójának az 1970-es szegedi árvíz miatt vannak dunaújvárosi emlékei, hiszen őt akkor ideköltöztették egy hónapra
Érzelmek és gondolatok
A délutáni filmbemutató előtt dr. Sándor Péter vezérigazgató-helyettes köszöntötte a vállalat nyugdíjasait. Először Tóth László vezérigazgató üdvözletét tolmácsolta a közönségnek, majd a filmről szólt: néhány szót.
– Az ötvenes évek “országunk és népünk” életében roppant érdekes időszak, amelyet sokan sokféleképpen próbáltak már bemutatni, de kevés film készült arról, hogy milyen igazi emberi gondolatok, érzelmek vezették akkor a város közösségét. A film alkotói – és elsősorban Koltai Róbert személyes garanciát jelentenek arra, hogy ezeket az érzéseket az irónia, a humor eszközeivel szívósan tálalják. Akik ebben a városban lassan ötven évnél is többet töltöttek, szembesülhetnek akkori énünkkel, és azzal, milyen erők vezettek egy város, egy közösség létrejöttéhez. Engedjék meg, hogy a közelgő karácsony és új év alkalmából kellemes ünnepeket, nyugalmas, békés életet, jó egészséget kívánjunk önöknek és családjuknak.
Az még hagyján, hogy az Acélvárosi Építőknek fel kell jutniuk az NBI-be, de még többen szorítottak azért, hogy Veréb bejusson Lidihez. Vagy fordítva, de ezt, ugye, csak a gólyalábasok látták.
Bölcsődei szőnyegcsere
– Így volt, így volt, valóban! – mondogatják egymásnak a vasmű nyugdíjasai, miközben jönnek kifelé a Csocsó avagy Éljen május elseje! című film bemutatójáról. “Annak idején tényleg idehozták a rosszlányokat, csak akkor nem volt kedvünk nevetni ezen” – idézi fel emlékeit egyikük.
Még Dés László zeneszerző, Koltai Róbert legszigorúbb kritikusa is azt mondja, ez a film benne van az első kettőben a színész-rendező opuszai közül. Hogy első-e vagy második, azt mindenki döntse el maga.
Szemenyei Imre a kokszolóból ment nyugdíjba, szintén jókedvűen mondja:
– Jól szórakoztam. A gyerek-főszereplőt nem tudom elfelejteni, annyira kedves. A legjobban a május elsejei felvonulás és az éjszakai motorozási jelenet tetszett. Bizony, akkor is előfordult, hogy valaki kirúgott a hámból. Volt, akinek a vetítés után még a könnye is kicsordult a meghatottságtól, annyira ráismert fiatalkori önmagára. Én 1960-ban kerültem ide, de nagyszüleim penteleiek, így hallottam, mi történik a városban. Este sokáig beszélgettünk a feleségemmel az akkori időkről, ő is emlegette, hogy akkor a bölcsődében is ki kellett cserélni a szőnyegeket, ha magas rangú vendég érkezett, aztán vissza lehetett rakni a kopottakat.
Gáspár Sándorért többen aggódtak. A közönség attól tartott, annyira átéli Gubinyi szerepét, hogy még valóban agyvérzést kap.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
