Uj Világ – 1951. november 7.
ötéves tervünk elsőszülötte
A kék égről vakítóan és melegen tűz a késő őszi nap. Lent a mélyben, a domb lábánál a Duna vize, idefent pedig a sok gép, a hatalmas emelődaruk acélszürke teste, a vontatótraktorok feketén csillogó gépháza és a megszámolhatatlanul sok teherautó veri vissza a nap sugarait. Az emberek – csupa mosolygósarcú fiatal nő és férfi, a harmincon felüli “öregek” szinte ritkaságszámba mennek – összehúzott szemmel hunyorognak a vakító fényben. Mindenki jókedvű. A traktorista, a kőműves, aki az épülő ház harmadik emeletén húzza a falat, az útépítő, aki az aszfaltozott utak mentén a járdát cementezi, az üzletház elárusítója és a rengeteg vevő. Mindenki boldogan és nagyon büszkén készül november 7-ére, az Októberi Forradalom évfordulójára és Sztálinváros névadó ünepére.
Dunapentele, 1951. november 4.
fotó: Magyar Fotó/Jónás Pál
A Május 1. útján – Dunapentele széles főútján – vörös transzparens feszül a két házsor között, rajta fehér betűkkel a szöveg:
“Minden perc kihasználásával DOLGOZZUNK SZTÁLIN ELVTÁRS NEVÉÉRT!”
Ezt a jelszót hirdeti az egyes munkahelyeken a városi rádió sok hangszórója. És mert az egész város egyetlen nagy munkahely, a rádió szava mindenüvé eljut az egész városban.
Amerre néz az ember, mindenütt tégla-, cement-, kavics- és földhalmok és mégis – ragyogó, ünnepi tisztaság. Minden munkahelyen ott állnak seprűvel a kezükben a tisztasági felügyelők. Ha egy teherautó keresztülhajt a feltúrt földön és kivisz a kerekén a betonútra egy kevés földet vagy homokot, máris ott terem a seprűs asszony és csillogó tisztára söpri az utat…
A születésnapjára készülő Sztálinváros már nagyvárosi benyomást kelt. A városba kanyarodó betonút közepén már elkészült a sziget. A Budapest felől jövő autónak meg kell kerülnie ezt a szigetet, csak úgy térhet rá a főútra. Mintha Budapesten a Kálvin- vagy a Marx-téren lennénk.
Ünnepi ajándék: a kőművesek újítása
Szépek az utcák, vakítóan ragyognak a már kívül-belül vakolt lakóházak. Csillog a hatalmas üzletház nikkeldíszítése. De a legszebb mégis: az építők tizenötezernyi seregének testvéri összetartása. Elakad egy traktor, hatan-nyolcan is ott teremnek és önként segítenek. Nehézség támad valamelyik munkahelyen: nyomban odairányítanak egy-két brigádot, hadd segítsen a rászorulókon. Így került Szlipcsevics István sztahanovista, alapszervi MSzT-titkár kőműves-brigádja az E-7-es épületre, mert segítségre volt szükség. Szlipcsevics Istvánt nagyon szeretik és becsülik. Mindenütt ott van, ahol segíteni kell, és mindig kigondol valami ügyeset. Most például annak örömére, hogy az ifjúság városa felveszi a nagy Sztálin nevét, felajánlotta a Makszimenko-féle falazási módszer továbbfejlesztéseként a kalodás falazás rendszerét.
– A mérnökök kiszámították, hogy évi 108 ezer forint megtakarítást jelent ez a munkamódszer – mondja Szlipcsevics brigádvezető, amikor felkeressük az E-7-es épület harmadik emeletén. – Már egész Dunapentelén bevezettük …
Arról beszélgetünk, hogy mit jelent az ifjúság városa építői számára az a nagy megtiszteltetés, hogy városuk Sztálinváros lesz.
– Nem vagyok költő, sem szónok. Nehezen tudom én ezt az érzést kifejezni – mondja és beszélgetés közben is folytatja a munkáját. – Sztálin… Ha arra gondolok, hogy tizenhét éve – tizennégy éves korom óta – vagyok kőműves és a legutóbbi két-három esztendőben mennyire megváltozott a munkám és az életem, tudom, neki köszönhetem. Azelőtt… ilyenkor már rettegtem, hogy mi lesz a télen. Éhenpusztulok-e, vagy találok valahol valamilyen napszámos munkát? Most pedig csak győzzük a sok épület elkészítését …
– Azelőtt a pallér, a mester a hajcsárom volt, most pedig, ha vitám támad az építésvezetővel, harcolhatok az igazamért. Becsülete van a munkámnak és becsületem van nekem is. Hát ezt nem Sztálinnak, nem a szocializmusnak köszönhetjük? A múlt hónapban 1600 forintot kerestem. Igaz, 4000 forintot jegyeztem a Békekölcsönre. Miért jegyeztem ilyen sokat? Mert a Békekölcsön biztosítja, hogy megvédjük mindazt, amit felépítettünk, hogy sohase legyenek téli gondjaim, hogy mindig legyen munkám és mindig vidám lehessek! A Békekölcsön segít engem abban is, hogy megvalósíthassam azt a tervemet, amelyen már hosszú ideje dolgozom: olyan habarcsterítő gépet szeretnék szerkeszteni, amelyik megkönnyíti és meggyorsítja a kőműves munkáját. Ehhez feltétlenül szükséges a mérnöki segítség, a munkásértelmiségi összefogás. Ezt a gondolatot is Sztálinnak, a szocializmusnak köszönhetem.
Sztálinvárosi gyerekek
“Jobb munkával Sztálinvárosért!” – hirdeti az iskola homlokzatán a vörösbetűs felírás.
Bent, az iskolában Sztálinváros építőinek gyermekei tanulnak. A József Attila osztályban Wimmer Olga pedagógus számtanórát tart. A tágas, napfényes és levegős tanteremben csillogószemű, vörösnyakkendős fiúk és lányok ülnek. Péter János, Vég Lajos, Hős Ágota, Andocs Mária, Azári Erzsébet – hetedikes és nyolcadikos általános iskolai tanulók – elmondják, hogy amikor a kisdiákok megtudták, hogy városuk Sztálin nevét viseli majd, ünnepi felajánlást tettek. Megfogadták, azzal akarnak méltóvá válni a nagy Sztálin nevére, hogy ezentúl még jobban tanulnak, még fegyelmezettebbek lesznek.
PALOTAI BORIS – SZTÁLINVÁROSI GYEREKEK
Stettner Béla rajzaival
1953
A Lőwy Sándor osztályban Farkas Józsefné tanárnő a harmadik és negyedik osztályos tanulók számára tart rajzórát. Ebben az osztályban is minden gyerek tudja, hogy milyen büszkeség Sztálin városában dolgozni és tanulni. Szécsényi Erzsébet például az ünnep alkalmából megfogadta: eddig négyesrendű volt, most csak ötösei lesznek. Két hét alatt 8 ötöst gyűjtött össze.
Az utcán és az épületeken kellemes férfihang szól a rádió hangszórójából. Börcsök József mondja el a városi stúdióban, hogy milyen nagyszerűen érezte magát két héten keresztül Mátraházán. A rádióadás után beszélgetünk Börcsök Józseffel.
– Nézzen körül – mutatja – nézze ezeket a szép házakat és a boldog embereket. Ezt mind Sztálinnak köszönhetjük. És azoknak, akik Rákosi Mátyás vezetésével, Sztálin útmutatása szerint nevelnek bennünket. Látja azt a gépet – mutat a távolba, ahol egy földkiemelő gép dolgozik. – Egy ember irányítja és annyit termel, amennyit azelőtt ezer ember… Ezt is Sztálin küldte. Hát akkor miért kérdezi, örülök-e, hogy városunk Sztálinváros lesz…
Így érez és így gondolkodik Sztálinváros minden építője, minden lakója. A munkásszállásokon már egy héttel az ünnep előtt folyt a lázas dekorációs munka. Versenyben állnak a házak és a házakon belül a szobák. November 7-én, Sztálinváros születésnapján díszbe öltözik ötéves tervünk elsőszülöttje és annak minden lakója. Az ünnep november 6-án kezdődik vállalati termelési értekezletekkel. 7-én reggel fél 7-kor zenés ébresztő lesz, délelőtt a gyár díszkapuja előtt nagygyűlésen közlik a város lakóival a határozatot: az ifjúság városa ezentúl Sztálinváros lesz. Az ünnepi aktus után pedig megindul a Sztálin Vasműben az első öntés.
A Vasműben kordont vonnak és a kordon mögött elvonulnak Sztálinváros lakói, az ünnepségre érkezett vendégek, hogy gyönyörködjenek, hogyan öntenek először vasat büszkeségünkben, a Sztálin Vasműben…
RAJNA BÉLA
