Cyránski mosolya

Fejér Megyei Hírlap – 1978. november 26.

CYRÁNSKI MOSOLYA

Egyszer külön tanulmányt érdemelnének a kiállítási meghívók. Olykor méltatlan művészeket kétnyelvű kata­lógusok méltatnak, máskor – Cyránski Mária szobrászművész bemutatkozására in­vitált legutóbb így a meghí­vó – szürke, zsúfolt, unal­mas, halovány leporellóra futja csupán.
A terjedelmi kötöttségek­kel küszködő “katalógus”-szerkesztő hiába igyekszik a legszükségesebb informá­ciókat bezsúfolni 610 négy­zetcentiméterre (három le­porelló oldalra) csak bosszúságot szerez a tájékozód­ni kívánónak. “Cyránski 1973-76-ig Derkovits-díjas” – állítja például egy spóro­lós mondat. Leszámítva az évszám elírását, nagyon hi­ányzik az a megtakarított öt betű a díj előtt. Az ösztön­díj – amelyet szintén ki kell érdemelni – nem azo­nos ugyanis a díjjal, amit nem szoktak visszavonni. (Jó magam például öt évig állami ösztöndíjas voltam, de az Állami Díjra azt hiszem jó darabig még várnom kell.) S hiába tartalmazza a meghívó a rövidítések jegy­zékét, nem kíméli meg a jelmagyarázat a fejtöréstől azt az érdeklődő szemlélőt, aki ezt olvassa: g. pat. kh: br. Mire behelyettesíti, hogy patinázott gipszben látja az egyébként bronzban kivite­lezhető szobrot, addigra olyan fejgörcse támad, hogy jobb, ha máskorra halasztja az egyébként br. g. e. sz. (bronzban, gipszben egy­aránt szép) kútfigura meg­tekintését.

Hajnal – Eredetileg az Uitz Terem előtt állt
fotó: József Attila Könyvtár

Mondjuk azt, amelyik a dunaújvárosi Uitz terem előtt bronzba öntve “Haj­nal” címmel invitál befelé, vagy azt amelyik egyelőre bent a teremben patinázott gipszben kínálja magát majdani bronzbaöntésre. Csak az anyag lenne más? Mintha a konty, a kar, s az egyik kebel is kissé átalakult vol­ta, miközben Cyránski Mária “felültette” a jobb ke­zére támaszkodó “Hajnalt” és “Merengőnek” keresztelte. Vagy a közönséget “ülette föl?” Végső fokon joga van egy művésznek az anyag végtelen megnyilvánulási formái közül éppen az öntő­déből visszakerült “Hajnal” szétfűrészeit darabjaiban fel­fedezni egy másik, egy ülő­szobor alakját.

Merengő (160 cm)
fotó: http://www.tolnaart.hu/

Játékos kí­sérletnek is nevezhetnénk egy ilyen újbóli összerakást, s ha ebben nem, hát a „Térplasztikában” minden­képpen fel kellene fedezni egy kíváncsi gyermek jó­kedvét. Csakhát: nem gye­rek az, aki játszik. Az uszo­da előtt pompázó Lighea öntésénél alkalmazott – a sellő keresztmetszetét for­máló – fadarabokban meg­látni a “Térplasztika” rit­musát. nem elég a játékos kedv; értő, érző művészi szem, s a megformáláshoz kiérlelt biztos kéz is kell.
Cyránski Mária azzal a kreativitással nyúl minden­hez, amely csak egy megfertőzetlen, fantáziájában soha meg nem bénított gyermek­nek lehet tulajdonsága, és olyan érett alkotásokat bo­csát ki a kezei közül, ami­lyet csak az igazán tehetsé­ges művészek képesek, ame­lyekre a mindent látott, mindent átélt, mindent ta­pasztalt “öreg rókák” is rá­csodálkoznak: ebben a vi­lágban még nem jártam. (Talán ezért nem maradék­talan az örömünk, amikor Cyránski saját világából merít élményt, amikor nem új világba vezet.)

Képzőművészet a gyárvárosban A mű és alkotója fotó: NAGY Z. IMRE/Lobogó – 1966 Dunaújváros kevéssé is­mert jellemzői közé tarto­zik a művészetpártolás. A város centrumában emel­kedő lakóházak legfelső emeletére is ritkán téved a tekintet, kevesen veszik tehát észre a műteremla­kások jellegzetes, nagy ab­lakait. Az egyik műteremlakásban az ifjú Koffán Károly – Cyránszky Mária művészházaspár talált ott­honra. A férj a műszaki fő­iskola tanára, festőművész, égetett zománc képeit mu­tatták be nemrég Dunaúj­városban. Cyránszky Mária szobrász és mint ilyen, ren­delés nélkül aligha jutna anyagi javakhoz.   Dunaújváros vállalatai, gyárai szeretnék megtarta­ni a városba települt mű­vészeket. Megbízásokkal látják el őket, szerződést kötnek munkáikra. Nem tudni még: elegendő lesz-e ez arra, hogy egykoron du­naújvárosi iskoláról, avagy művészkolóniáról beszél­hessünk. Ifjú Koffán Ká­roly és Cyránszky Mária mindenesetre ősszel rendezi negyedik közös tárlatát. Megjelent: Magyar Ifjúság – 1969. november 14.

Ezen a nyáron például – életében először – a kecske­méti nemzetközi zománcos alkotótáborban tűzzománc­cal kísérletezett. Korábbi vas- és alumíniumlemezre égetett műanyagzománcaival (“Gondolkodó”, “Anya gyermekével”) ugyan már bebizonyította, hogy ebben az “egysíkú” műfajban sem tehetségtelen, most azonban ismerkedve a tűzzel egyből rabszolgájává tette, “Trip­tichonja” nem érdemtelenül került fel a Forrás címlap­jára. Plasztikus, finom raj­zolatú torzót ábrázol három nézetből a szobrász ezen gra­fikusi “mellékterméke.”
A kiállított életmű alap­ján úgy tűnik, hogy Cyránski egyébként sem veti meg azokat a műfajokat, ame­lyek kissé megcsorbítják a harmadik dimenziót. Az emléktábla és az érme – e kettőt beérkezett művészek alkalmi megrendeléseihez is szokás sorolni – Cyránskinál éppen úgy az önkife­jezés formája, mint a port­rék, büsztök, szobrok és kisplasztikák. József Attila emléktábláját például nem rendelték meg (később talált helyet magának), a szobrász magának alkotta, magának választotta a bronzba merevített idézetet is: “Hát dicsértessél s hirdettessél (Minden korokon át szeres­sél) S nehogy bárkiben alább essél / Mindig min­denütt megméressél.”
A reliefek – a körplaszti­kákkal egyetemben – az emberről szólnak. De nem olyan egyszerűen, ahogyan ezt Cyránskiról szólva “tuda­tos humanizálási program” kapcsán divat emlegetni.

József Attila (70 cm)
fotó: http://www.tolnaart.hu/

Cyránski embereinek te­kintete, és sajátos mosolya van. (Ezt a Giocondánál már mindenki felfedezte, a “Bartók” reliefen, a “József Attila” portrén, vagy a “Férfiportré” címet viselő fejen még nem. A tekintet nem szúrós, nem messzire néző csupán határozott, egyenes. A mosoly pedig kissé fáradt, enyhén ajak­biggyesztő, némiképp keserű, szánakozó, együttérző. Ez nem a homo sapiens ál­talában. Nem a reneszánsz embertípusa. Ez a Cyránski Mária által megformált em­ber üreges kiképzésű “élő” szemgolyókkal, gondosan iga­zított ajakkal, beszédes mi­mikával “cyránskis” mosollyal. Ezek az emberek gon­dolkodnak. A XX. század értelmével, s bronz (vagy patinázott műanyag) fejüket lehúzza a század minden ér­telmetlensége.

Weiner Tibor – A város és alkotója

Weiner Tibor, a város első főépítésze, ta­lán a Cyránski által emlék­tábláján megragadott szkepticizmussal fejtette ki egy tanácsülésen, hogy amelyik város nem törődik a múlt­jával, az nem törődik a jö­vőjével sem. Károlyi Mihály ezzel a megfontoltsággal dönthetett egy ország sorsá­ról. József Attila arcán ott van az “Eszmélet”, ő már hallotta sírni a vasat, hallot­ta az esőt nevetni, látta, hogy a múlt meghasadt.

Alvó kisgyermek (58×90 cm)
fotó: http://www.tolnaart.hu/

Hová tűnt a játszadozó gyermek alakja? Szunnyad, mint a többféleképp meg­mintázott “Alvó kisgyermek” reliefeken? Vagy csak szép csöndben megnőtt, miképp a művész leánya “Eszter”, a kiállítás több alkotásának modellje, esetleg ihletője?

Eszter (50 cm)
fotó: http://www.tolnaart.hu/

Játékos felnőtté érett. Aki bontja az anyagot, építi a formát, s közben mély, szép, humánus gondolatokat érlel világunkról.

VÉRTES J. ANDOR

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.