Sztálinváros kultúrális élete


Sztálin Vasmű Építője – 1954. február 5.

Sztálinváros kultúrális élete

HA VALAKI MEGÍRJA majd Sztálinváros történetét, munkájának egyik legérdekesebb fejezete minden bizonnyal a város kultúrális életének megrajzolása lesz. Az érdemes krónikás ki fogja nyomozni, hol s miként fejlődött, igyekezik ellesni születése pillanatát, követni fejlődését, s végigkísérni útján egészen addig a pontig, – amiről ma még csak álmodozhatunk – amikor már kialakult a szocialista város sajátos, önarcát tükröző kultúrája.
Sztálinváros harcban, nehéz küzdelmekben született, s születik még ma is minden nap. Kultúrális élete is naponta megújuló csatázások közepette formálódik, alakul. A maga módján végigjárta azokat a fejlődési fokozatokat, ami alatt a gyermekből ember lesz. S ma talán a serdülő korban van. Ebből a szempontból tehát nem hasonlítható össze más város kultúrális életével, hisz itt nincs évszázadok alatt lerakódott kultúrréteg, a bázis csak most teremtődik meg.
Munkásai esőben, sárban, fagyban indultak harcba, mint hajdanán nemzeti kultúránk hőskorában nagy elődeink. A semmiből kellett gyúrni egy újat. Születtek eredmények s nem is lebecsülendők, s természetesen akadtak hibák, de hogyisne, amikor járatlan úton kellett ösvényt vágni s közben megküzdeni a sokfejű ellenséggel, ellenzéssel.
Most megkíséreljük bejárni ezt a szerteágazó utat, amit úgy hívnak, hogy Sztálinváros kultúrális élete. Cikkünk természetesen nem adja teljes képét, szándéka inkább csak az, hogy felvessen problémákat, amelyeket később, akár viták formájában is el kell mélyíteni.


Az Államvédelmi Hatóság kultúrcsoportja mûsoros elõadása 1951. június 19-én a szabadtéri színpadon.
MTI/Kotnyek Antal

AZ ELSŐ KÉRDÉS, amelyet vizsgálni szeretnénk, maguk a sztálinvárosiak, a közönség, az, amely befogadja a kultúrát s ezzel kapcsolatos a másik kérdés, melyek azok a szervek, amelyek jól-roszul kielégítik ennek a közönségnek a kultúrigényeit.
Sztálinváros már csak abban is különbözik minden más várostól, hogy lakói összetételüknél, érzés és gondolati világuknál fogva mások. Kik azok, akik itt összeverődlek, s akiket úgy hívnak, hogy sztálinvárosiak? Az első és ezidő szerint a legnagyobb csoport a vidékről idekerült falusi emberek. Ezek nagyrésze csak most kóstolgatja a városi életet, most nyílik szemük a szórakozásra, kultúrára. Kicsit hasonlítanak a növekvő gyermekre s jaj, ha a kultúrával való első találkozásuknál az izléstelenség levegőjét szívják magukba. Sokuk még nem is sztálinvárosi. “Igazi” életüket jobbodán falujukban élik, itt csupán szálláson vannak. Pedig mekkora gazdagodást jelentene, ha nem olvadnának bele egy arc, jellegnélküli masszába, hanem meg tudnák őrizni, ápolni tudnák sajátos életmódjukat, szokásaikat. De vajjon megtehetik-e ezt, s akiket illet megtettek-e mindent annak érdekében, hogy erre módjuk s kedvük is legyen hozzá. Ahhoz, hogy itt kiélhessék magukat, s ne zárkózzanak be, vagy ami még rosszabb, ne hulljanak bele erőtlenül az olcsó szórakozások az üres heje-hujázások posványába? Megtettünk-e mindent?

A KÖZÖNSÉG másik rétege Budapestről jött érlelmiségiekből, műszaki tisztviselőkből tevődik össze, akiknek nagy része féllábbal Sztálinvárosban, féllábbal Budapesten van. Igényük természetesen magasabb, mint a vidékről jötteké. Persze korántsem olyan tiszta a képlet, hogy igényeiket egyértelműen meg lehetne fogalmazni, széles a skála, a legmagasabbtól le egészen a felületes, üres szórakozásig, amelytől egyeseket, talán csak a tekintélyőrzés, valamiféle presztisokok tartanak vissza.
Szándékosan hagytuk utolsónak a harmadik csoportot, amely talán ma még számra nem a legnagyobb, de a jövőt tekintve mindenképpen meg fogja szabni Sztálinváros kulturális életének jellegét. Az ipari munkások, azok, akik többé-kevésbé fejlett kultúrájú ipari központokból, Diósgyőrből, Ózdról s részben Budapestről jöttek Sztálinvárosba. Kultúrára, műveltségre vágyó, de már most is igényes közönség. Továbbfejlesztésük, műveltségük szélesítése, elmélyítése, kultúrális szerveink igen fontos feladata.
Nagyjából tehát ez a sztálivárosi közönség, s ezek az igények, s most nézzük a másik kérdést: hogyan miképpen elégítik ki ezt itt Sztálinvárosban? (Azt hisszük felesleges mondani, hogy a feladat nem csupán a meglévő igények kielégítése, hanem fokozatosan minél magasabbra emelése.)

KÉT ÚTON ÉRKEZIK ezidő szerint hozzánk, a közönséghez a kultúra. Az első a speciálisan sztálinvárosi s idetartozóknak a szinjátszócsoportok, a zene- és énekkarok, képzőművészkör, stb. Ma még természotesen nem beszélhetünk önellátásról, de a cél ez kell legyen: kialakítani az önálló kultúrális életet, amely ne csupán kiegészítése legyen a Budapestről, importált műsoroknak, hanem övé legyen az elsődleges szerep s ebbe ágyazodjék bele egy-egy eseményként a fővárosi vendégek fellépése. De maradjunk a megkezdett kérdésnél. A helyi, sztálinvárosi kultúrélet gócpontjai a kultúrházak, klubok. Sztálinvárosban ezidő szerint 22 klub és 4 kultúrház működik s ezek mellett műkedvelő csoportok. S van egy központi színjátszó gárda. A kultúrának egy-egy terület kultúrális központjai. Feladatuk a dolgozók kultúrális nevelése. Vajjon ellátják-e ezt a feladatukat? Jelenleg egy-egy vállalat vagy szarkszervezet kezelésében vannak s innen kapják anyagi támogatásukat. Munkájuk igen sokban a pénzügyi keret biztosításán múlik. Nos, hogy állnak anyagilag? Az egyik legjobban működő kultúrház a József Attila. Komoly törekvés tapasztalható a színvonalas műsorok rendezésében. De ugyanakkor sok vád is éri a József Attilát. Miért? Egyik este benéztünk a kultúrház próbatermébe. A sarokban 3-4 színjátszó kuporgott nagykabátban a jéghideg kályha mellett. Egész nap hidegben dolgoztak, este pedig fűtetlen helyiségben kell próbát tartaniok. Nem lesz belőle semmi, s mi sem csodálnánk, ha ez kedvüket szegné. Amikor felhozták a kultúrotthon vezetői milyen fűtési gondokkal küzdenek, a Népművelési Minisztériumban oktalan szellemességgel ezt válaszolták: ha Dérynéék meg tudták csinálni… Nos, mit mondhatunk az ilyen válaszra? Véleményünk szerint amit a Dérynééktől át kell venni, az a kultúra áhítatos szeretete, a lelkesedés. Ennyi és semmi több. A hideg téli pajtákat pedig hagyjuk a múltnak.


Dunapentele, 1951. június 19.
K. Szabó István irányításával a munkás “képzőművészek” munkaidő után rajzot készítenek Dunapentele új, épülőfélben lévő víztornyáról.
MTI/Kotnyek Antal

DE A FŰTÉS még hagyján, bár rnindenképen összefügg az ellátottság kérdésével. Amit a kultúrotthonok jelenleg kapnak a szakszervezettől vagy a vállalatoktól, az jó formán semmi, puszta létfenntartásukra alig elegendő. Már pedig ez mindenképen működésük színvonalának a rovására megy. Mert mi történik, ha magasabb nívójú előadást akarnak rendezni, mondjuk budapesti vendégszereplőkkel? Az, hogy hosszú időn keresztül nyögik, illetve nyögnék ezt a könnyelműséget, ha másmilyen módon nem segítenének magukon. Hogy valamikép behozzák azt a 4-5000 forintot amibe ilyen előadás kerül. Rendeznek tehát olyan esteket, amelyek “vonzák” a közönséget, táncesteket, olcsó, igénytelen mulatságokat. Mert kell a pénz. És így prostituálják a kultúrát, szükségből. Azok, akiknek nevelniük kellene, maguk rontják, fertőzik a közönség ízlését. Vajjon a vállalatoknak, szakszervezeteknek ennyire nem ügyük a kultúra? Mert mit ér a kultúrház, ha csak puszta négy fal és nem valóban a kultúra háza?

Bíró József
(Folytatjuk.)


Sztálin Vasmű Építője – 1954. február 9.

Sztálinváros kultúrális élete

Nemrég felépült a Bartók Béla kultúrház. Sokat vártak tőle, mondván, no ez majd lendíteni fog kultúrális életünkön. De mi történt? Az igazgatóság összeállította a költségvetést s 500.000 forintot kért a Népművelési Minisztériumtól. Egy-két nappal ezelőtt érkezett meg a válasz: a minisztérium 96.000 forintot engedélyez, tehát a kért összegnek körülbelül az egyötödét. 96.000 forintot akkor, amikor maga a fűtés több mint 100.000 forintot emészt fel. Vajjon ilyen körülmények között hogyan fogja teljesíteni feladatát? Vagy úgy gondolják elég a díszes külső, az üres reprezentáció? Az illetékesek bizonyára félreértették a kormányprogrammnak azt a tételét, hogy csökkentsük a beruházásokat. Mert a kormányprogrammban szó sincs arról, hogy a kultúrális beruházásokat szállítsuk le. Ellenkezőleg!! Reméljük, hogy a minisztérium leiratára még nem ütötték rá a végső pecsétet.


Sztálinváros, 1954. január 1.
A felavatott Bartók Béla Kultúrotthon.
MTI/Magyar Fotó

Felavatták a Bartók Béla nevét viselő kerületi kultúrotthont

Bartók Béla Kultúrotthon

Mig egyik oldalon szűkmarkú a szakszervezet és a minisztérium, a másik oldalon nagy összegeket költ klubszobákra, könyvtárakra, amelyek nagyrészt felhasználhatatlanul hevernek. Ez a tény, de nem olyan amibe bele lehet nyugodni. S itt egy csomó újabb kérdés vetődik fel. Az egyiket így lehelne megfogalmazni: a kultúrális szervek és a tömegek kapcsolata. Az előbb azt mondtuk, hogy a kultúrházak kénytelenek leszállítani műsoruk színvonalát. Ha csak ezt mondanánk, nem a teljes igazságot mondanánk. Mert van törekvés, hogy magas nívójú műsort adjanak, helyi anyagokból. Legalábbis papíron, És csakugyan összeállítanak nagyszerű terveket, de miért, miért nem, közönséget nem tudnak ezekhez verbubálni. Ők nem tudják miért – mi sejtjük. Azért nem, mert megelégszenek a műsor összeállításával, de aztán megülnek a portékájuk mellett, s várják-várják a vevőket, a közönséget. De nem mennek elé. Mert ne szépítsük a dolgokat. Mondjuk meg kendőzés nélkül, hogy ma még többnyire csalni-húzni kell a közönséget, amelyet talán a mult tapasztalatai is távol tartanak. Sok selejtet, emészthetetlen portékát adtak be nekik s ettől kicsit gyomorrontást kaptak. Egyes igazgatók a közönség passzivitására hivatkoznak és panaszkodnak. De miért törődnek ebbe bele? Miért nem fejtenek ki agitációt ott, ahol szükséges, miért elégszenek meg egy-két falragasz kifüggesztéssel. Persze itt nem lehet egyedül a kultúrházak igazgatóit felelőssé tenni. A szakszervezet, egyes szakszervezeti vezetők hanyagsága, nemtörődömsége az oka, azoké, akik csupán adminisztratív kérdést látnak ebben, aktákat, ügydarabokat jelent számukra a kultúra. S jóformán semmi kapcsolatuk nincs az eleven élettel. Talán fogalmuk sincs, hogy mi folyik lent. Mindent összevetve: kullúrotthonaink s ezeken belül műkedvelő csoportjaink nem érzik azt a gon­doskodást, amelyre szükségük vol­na.
A kultúrát természetesen nem­csak a színjátszócsoportok jelen­tik. Sőt egyáltalán nem tartjuk szükségesnek, hogy feleslegesen duzzasszák a gyenge csoportok szá­mát, csak azért, hogy a statisztika tetszetősebb legyen. A kevesebb itt is többet jelentene. A feladat nem az, hogy felhigítsuk őket, a tömege­ket máskép is lehet bevonni a kultúrmunkába. Lehet aktivizálni őket úgy is, hogy egészséges klubéletet teremtünk, könyvtár, olvasómozgal­mat szervezünk, ismeretterjesztő elő­adásokat tartunk.

A KULTURÁLIS ÉLET része az egyes körök, mint képzőművészkor valamint a zenekar, amely országos viszonylatban is az elsők között áll. S van itt néhány igazán lelkes munkása a képzőművészetnek, ze­nének, színjátszásnak és irodalom­nak. Most próbálgatják az első lé­péseket a sztálinvárosi művészet megteremtése útján. Persze még küzködnek az indulás nehézségei­vel, s ilyenformán nem tudják ki­elégíteni maradéktalanul a dolgo­zók igényeit, de mennyivel hatéko­nyabb lehetne munkájuk, ha meg­kapnák a szükséges támogatást, s nem kellene külön megbirkózniuk a bürokratikus szervek és személyek merevségével, nemtörődömsé­gével.

Láng György – Te szőke gyerek / Egy kocsmazongorista emlékei

Sztálinváros helyi termése még nem elég érett, hogy mindennapon tápláléka legyen a sztálinvárosiaknak. Szükség van behozatalra. He­lyesebben még ezidő szerint a fővárosi műsorok adják a gerincét. De bizony kénytelen házasság az, amit Sztálinváros köt a főváro­sunkkal. A színházukkal még nem volna baj. De jaj, itt van a filharmónia. Sokan bírálták mar ezt a különös intézményt, s mi szinte már rösteljük – helyettük is – hogy kénytelenek vagyunk szóba hozni. (Igaz, ez már nem árt neki, nem rontja hírnevét.) Cég, amely prostitúciót űz a kultúrából, ke­reskedelmi társaság, amely kihasz­nálja a vásárló szorult helyzetét. A sztálinvárosi dolgozók ugyanis szeretik s várják minden héten a fővárosi vendégjátékokat. A magas színvonalú és szórakoztató műsoro­kat egyaránt. Tudnak rajongani egy-egy neves művészért, akik le­jönnek közéjük. De… Visszataszí­tónak találjuk, hogy e nagy nevek alatt selejtet. csempésznek be, a jó cégér alatt kétes értékű lim-lomokat sóznak a nyakára. A limonádé ugyanis kristálypohárba is limonádé marad. S ha nem tudnák, megmondjuk nekik, ezzel a maga­tartásukkal egyrészt a sztálinvárosiakat, másrészt ezeket a művésze­ket becsülik le. Ha megfeledkeztek, mi felhívjuk figyelmüket arra, hogy micsoda felelősség terheli őket. A közönség tőlük várja a kultúrát, s amit kap, arról egyrészük, a kevésbbé fejlett ízlésű azt hiszi, hogy ez az úgynevezett fővárosi kultúra s talán nem is veszi észre, hogy becsapják, félrevezetik. Mi úgy vél­jük, ideje lenne már kicsit meg­tisztítani azt a társaságot, amely úgy tisztelteti magát, hogy Filhar­mónia.

Sztálinvárosi jegyzetek – A kultúráról

S EZZEL ÚGY VÉLTÜK, megfu­tottuk utunkat, s most még egy utolsó lélekzetet veszünk, hogy te­kintetünket egyrészt a megtett, más­részt az előttünk álló útra szegezve felmérjük a tennivalókat. A feladat, amely a kultúra munkásai­ra vár, nehéz és sokrétű feladat. A cél nem kisebb mint a tömegek ál­landó nevelésével s eközben önmagunkat is képezve, megteremtsük Sztálinváros kultúráját. Ezt korántsem úgy képzeljük els, hogy szakítsa ki magát az ország egyetemes kul­túrájából, hanem úgy, hogy azon belül színfolt legyen, s vegye át, de csak azt vegye át, ami ezt a színfoltot gazdagíthatja, ennek az arculatnak a kialakítását segíti elő. Ez persze idő kérdése s eléréséhez nem egy, de több év szükséges. Eredmények eddig is születtek. De mik ezek ahhoz képest, amit el lehetett volna érni? S hogy nem ér­tük el, okát keressük a miniszté­rium, a szakszervezet lélektelen ügyintézőiben, no meg – hogy er­ről se feledkezzünk meg, a Tanács Népművelési Osztályának gyenge, sokszor egyenesen hátráltató mun­kájában. Jelenleg tehát ez a hely­zet, de mostmár azt kell nézni, mi módon lehet fölpezsdíteni a város kultúrális életét? Saját színházra, komoly gárdára van szükség, s arra, hogy a sztálinvárosiak, csakugyan sztálinvárosiak s ne átutazó vendé­gek legyenek. A kultúrális szervek­nek össze kell fogniok, s nem egy­mástól függetlenül, vagy éppenség­gel egymás ellenére, de szoros együttműködésben kell dolgozniok. Ez a jövő perspektívája, de erre a jövőre függesztve tekinietünket kell megoldani napi feladatunkat, mert csak így érhetjük el, mert csak így teremthetjük meg azt, amit ma még jövőnek nevezünk.

Bíró József

Dunaujvaros
Previous
Véradás
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings