Fejér Megyei Hírlap – 1958. április 13.

Fején talált szög

A leáldozó nap visszatekintő sugaraiban olyan volt a sztálinvárosi vasútállomás képe, akár India valamelyik népes nagyvárosáé, ahol a földre telepedve pihen este a szegény nép. Azzal a különbséggel persze, hogy az állomást övező térségen nem nyomorgó és reménytelen emberek üldögéltek, vagy támaszkodtak egyik könyökükről a másikra, hanem egy országot birtokló nemzet férfijai, asszonyai és gyerekei. Akiknek enni és innivalóval van tele a kezük; tíz és száz emlékkel, tanulsággal az eszük és a szívük.
A bibliából ismert híres bábeli nyelvzavar nem lehetett hangosabb, mint az a zsongás, amely betöltötte itt a levegőt. Vidám nevetés és komoly beszélgetés zaja keveredett, minden kiejtett szó, minden nevető, beszélgető száj a nagy nap felejthetetlen eseményét szedegette kedves, színes kis csokrokba. Alighanem azért, hogy mindenki azt vihesse haza magával, amelyik neki. mind közül a legszebb, legértékesebb.
Egy csoport éppen a második vágányon szuszogó hatalmas mozdony közelében állapodott meg. Szavaikból, egymáshoz szólásukból az látszott, hogy régen ismerik egymást. Hárman-négyen lehettek, s élénk, eleven emlékezéssel Hruscsov elvtárs felszólalását idézgették. Az abban adott jótanácsokat. Egy erélyes állú, nagvbajaszos, csizmás, parasztnak látszó ember vitte a szót.
– Hruscsov elvtárs azt mondotta, ami nekünk ma nagyon kell. Azt, hogy a mi népünknek messzire előre kell nézni és azt, hogy a nép ellenségeit jobban szemelőtt kell tartanunk. Enélkül…
Beszélt volna még a nagybajuszos, de egy másik közbevágott, pontosan úgy, mint aki attól fél, hogy elfelejti, ami a beszédből hirtelen eszébe jutott.
– Azt is megmondotta Hruscsov elvtárs, hogy baj esetén nem úgy kell számítanunk, hogy: majd segítenek megint az oroszok. Arra kell törekednünk, hogy mi magunk védhessük meg hatalmunkat, szabadságunkat… Amerre néztem, mindenki tapsolt, amikor Hruscsov ilyen egyenesen megmondotta a véleményét.
A nagybajuszú Vollár János bólintott.
– Fején találta a szöget, annyi szent. Persze, azt is a szívünkre kötötte, hogy erősítsük magunkban az osztályöntudatot. Nem hízelgő ránk nézve, hogy Hruscsov elvtársnak külön kellett ezt megmondania, az emberek mégis örömmel fogadták. Tudjátok: – még most is büszke vagyok, amikor az emberek örömére gondolok. Hej… Szeretném látni, mit szóltak volna ehhez az amerikai urak…
Sűrű, fekete füstöt csapott a kis csoport közé a szél. A beszélgetők egy pillanatig prüszköltek, krákogtak, de egy tapodtat sem mozdultak helyükből. Hruscsov megállapításainak, jótanácsainak igazsága, őszintesége összetartotta, földhözcövekelte őket.


Sztálinváros vasútállomása 1954. Fortepan/UVATERV

Amikor a füst elszállt, újra kezdték:
– Ami a munkát illeti, Hruscsov elvtárs arra intett, hogy legyünk fegyelmezettebbek, többet és jobbat termeljünk. Mert ez az egyetlen út a szocializmust építő népek jólétéhez – emlékezett vissza Vollár vitatársa. – És azt is ajánlotta: használjuk ki jobban a tudásunkat, hogy kevesebb erővel tudjuk előteremteni, ami a jobb élethez kell.
Új ember lépett a beszélgetőkhöz, a Beloiannisz-falvi tanácselnökhelyettes. Magas, fiatalos görög férfi. Kézfogással üdvözölték, aztán az előbbi vitatkozó feljebblökte homlokán szürke micisapkáját.
– Emlékezzete… – Igaz, hogy erről is beszélt Hruscsov elvtárs?
Izgatottan leste, hogy társainak eszébe jutnak-e Hruscsov beszédének e részei. Azok kivétel nélkül helyeseltek.
– Beszélt – erősítették egyszerre.
– Na látjátok: az emberek ezt is megtapsolták. Igazat adtak Hruscsov elvtársnak… És. hogy mit szólnának ehhez a nyugati urak? Pukkadoznának a méregtől, mintahogy pukkadoznak is… Biztosan azt kívánják: bár sohase jött volna Hruscsov Magyarországra.


Ünnepi képeslap

Csönd lett. Valószínűleg azon gondolkoztak, hogy igazat mondott-e társuk. Nem értették meg mindjárt, hogy Hruscsov magyarországi látogatása és közvetlen találkozása a magyar néppel, miért bosszantaná Nyugat hatalmasait. Végül is az egyik megkérdezte:
– Mi káruk lehet abból, hogy Hruscsov elvtárs eljött mihozzánk?
– Mi? – kérdezte diadalmasan a micisapkás – … hát az, hogy ezután már nem lesz olyan könnyű azt hazudni az amerikai, az angol, meg a többi népnek, hogy a magyarok haragszanak az oroszokra. Az ellenforradalmi huligánokra még csak ráfoghatták, hogy azok “szabadságharcosok”. De a Hruscsov elvtársnak szóló tapsra nem mondhatják azt, hogy az géppisztoly ropogás volt. Az emberek mindenütt tudják, hogy a taps az öröm, az elégedettség és a tetszésnyilvánítás jele.
Hirtelen felrecsegett a hangszóró:
– Figyelem… Külön vonat indul…
Vollár János megszorította barátja vállát:
– Te is fején találtad a szöget, mert ami öröm nekünk, az üröm és méreg a nép ellenségeinek… Na, de most szálljunk be.
Melegen kezetszorítottak egymással és elindultak. Ki erre, ki arra; a téli álomból ébredező drága hazaföld más és más tájai felé.

HEGEDŰS PÉTER


Sztálinváros vasútállomása 1952. – Fortepan/UVATERV

Dunaujvaros