Labdarúgás – 1980 szeptember
„Aki nem játszik az ül a padon, de ki akarja csak a fát koptatni?”
Nevéhez, rangjához méltatlan helyen zárta a múlt bajnoki esztendőt a Ferencváros. A táblázat elejéhez szokott együttes nem tudott dobogóra jutni, sőt még a közvetlen közelébe sem. Kisebb képességű ellenfelek is megelőzték. Az új esztendőt lényegében véve ugyanaz a játékosállomány kezdte, átigazolási terveikből semmi sem sikerült a zöld-fehéreknek, csupán a Győrből elengedett Szabó Ferenc, majd Szepesi László került a kerethez. Új lett viszont az edzői gárda, a vezetőedzői tisztet a klub egykori kitűnő válogatott játékosa, Novák Dezső vette át a távozó Friedmanszkytól, segítői Szűcs Lajos s Monostori Tivadar. Novák székfoglalójában kifejtette, hogy a hatodik hely nem méltó ehhez a patinás klubhoz, s azt a véleményét is kifejezésre juttatta, miszerint többre taksálja a csapat játékerejét annál, mint amennyit az elmúlt időben nyújtott. Ha mindenki képessége legjavát nyújtja, előkelőbb helyet érhet el az együttes, s ő mindenkitől el is várja a maximumot. Mindenkitől, de legeslegelőbb azoktól, akik a húzóemberei a csapatnak. Szemlátomást a játékosok értettek a szóból, megfogták a munka végét. Tette ezt az új kapitány, Nyilasi Tibor is, példás igyekezettel dolgozott. Tudta, van törlesztenivalója, s ő rendezni kívánta azt a bizonyos számlát. Saját és társai munkájáról az alábbiakat mondta a válogatott játékos:
– Ami a nyári alapozást illeti, az véleményem szerint jól sikerült. Mindenki igyekezett, elvégezte zokszó nélkül a legnehezebb munkát, de ez már aligha újdonság alapozás idején. Mert ebben az időszakban a játékosok döntő többsége tisztességesen teljesít, nem lóg, nem henyél, még azok is megszívják magukat, akik év közben hajlamosak a lazításra. Úgy érzem, edzőink sem voltak elégedetlenek az igyekezettel, a munkakedvvel, de mi sem panaszkodhatunk a foglalkozások “tananyagára”. A legnehezebb edzések sem váltak nyűggé, s igazán sok gyakorlatnál kapott főszerepet a labda. Szükség is volt a rengeteg labdás foglalkozásra, a különböző csapatrészgyakorlatra, az összeszoktató játékokra, hiszen a fiatalok, Koch, Horváth Robi, Murai, sőt még Szabó Feri sem számított megszokott csapattagnak. Alaptaktikánk nem változott, továbbra is a 4-3-3 és a 4-2-4-es hadrend nálunk az irányadó. Szélsőjátékra törekszünk, edzőnk ugyanis a bátor támadójáték híve, s véleménye szerint lendületes szárnyjátékkal még a legtömörebb védelmet is ki lehet kezdeni. Ami a nyitányt illette, nos meg kell, hogy mondjam, egy kicsit tartottunk ettől a mérkőzéstől. Egy esetleges rossz eredmény megindíthatta volna a pletykát.
Gólszüret az Üllői úton: Ferencváros—Dunaújváros 8-0.
A hatodik szerzője Nyilasi (MTI Foto, KOVÁCS GYULA felv.)
Szerencsére jól sikerült az idénykezdés, nyolc góllal vertük a Kohászt, s ez már sok is volt a jóból. Az ilyen gólzápor könnyen elkényeztetheti a közönséget, s hasonló folytatást vár, noha ilyen eredmény egy-egy ha van egy bajnokságban. Ha nem is volt gazdag a folytatás gólokban, de ami a játékot illette, ezúttal is jól szórakozott a közönség. A szaksajtó is megegyezett abban, hogy jó iramú, kemény meccset vívtunk a Tatabányával. Az első hetek tapasztalatai szerint egységes, küzdőszellemben sokat nőtt csapat kovácsolódott össze a nyár alatt. Mindenki harcosabb, igyekvőbb, lelkesebb, mint annak előtte. A tartalékbajnokság megszüntetése alaposan felszította a versenyszellemet, arra ösztönöz mindenkit, hogy tudása, ereje maximumát nyújtsa hétről hétre. Aki nincs benne a kezdő 11-ben, az ülhet a kispadon, de ki akarja csak a fát koptatni? Sok nálunk a családos ember, akinek nem mindegy, hogy játszik-e vagy sem.
Tehetetlenül nézik a dunaújvárosiak, hogy Takács miként lövi a Ferencváros harmadik gólját… Utána még ötöt kaptak…
– Jó csapatunk lesz!
A Dunaújvárosi Kohász új szakvezetővel, és több korábbi erősség nélkül vágott az új idénynek. Dr. Varga László vezetőedzőnek főhetett a feje, hogy az NB I-ben visszakerülése óta gyökeret vert gárdát a “Novák nívón” tartsa. De dr. Varga László rövid edzői működése alatt, például a 22. sz. Volánnál és a Salgótarjánnál is bizonyította, nem riad vissza a nagy feladatoktól.
Az ígéretes középpályás, Sulija katonai szolgálata, a mind jobban csillogó és eredményes Szűcs lábtörése, és ezzel hosszú időre kiválása, a válogatott Kuti eltávozása lényegében a Kohász “megtizedelését” jelentette, de dr. Varga László elejét vette a pánikhangulatnak. “Ez van, így is megmutatjuk, a kesergésért nem adnak pontot, csak a jó játékért” – hirdette, és hittek neki.
A Dunaújváros derék harcosai – emlékezve a szép tavalyi eredményekre – elszántan vágtak az újabb pontvadászatnak, közöttük Tóth István csapatkapitány is, aki négy kérdésre válaszolt:
1. Mi a véleménye a rajtról?
– Sokakat biztosan félrevezet az, hogy bemutatkozásként 8-0-ra kikaptunk a Ferencvárostól. Tény, hogy az Üllői úton pontszerzésre nem számítottunk, viszont a gólkülönbség ijesztő nagysága sem tört össze bennünket. Több új fiú jött, akiktől nagyon sokat várhatunk. Így Weimper biztosan megoldja majd a csatárgondokat, sőt, annyira univerzális csatárnak tartjuk, s akkora a múltja is, hogy lényeges bajnoki pontokat szállíthat a későbbiek során. Szerintem a tavalyinál is jobb Dunaújvárost láthatnak az érdeklőlők idén. Itt van például Segesvári, aki talán a válogatottság közelébe is eljuthat, annyira színes egyéniség. Nekünk a Volán, Nyíregyháza, Debrecen, tehát a velünk “egyívású” csapatok ellen kell igazán kivágni a rezet, összességében: jó csapatunk lesz idén.
2. A válogatottságról lemondott?
– Egyszer-kétszer eljutottam a címeres közelébe, de, hogy őszinte legyek, nem hittem benne igazán. Mészölyt ugyanolyan szemléletű szakembernek tartom, mint dr. Lakatot. Azaz ő “kitekint” vidékre is, következésképpen bennem is maradt remény. Igaz 28 éves vagyok, de amíg NB I-es maradok, addig adott a válogatottság realitása is!
3. Miért maradtak el a távoli bombagólok?
– Nagyrészt gyakorlás, kb. hatvan százalék, és negyven százalék szerencse – ez a távoli gólok “összetevője”. Nem is olyan régen rengeteget gyakoroltam pluszban Németh Gyurival, a kapussal. Edzések után extra-időket szántunk rá. Ő beállt, kigurította a labdát, én meg – ahogy jött – egyből rázúdítottam. De mindig mozgó labdából, és nem közelebbről, mint 30 méterről. Ma is szívesen fellopakodok, de abból a 40 százalékból mostanában mintha kevesebb lenne… Egyszóval hiánycikk a szerencse!
4. Sokan mentek el a klubtól, Tóth hűséges maradt. Miért?
– Annak idején, az Ú. Dózsa-Pécsi Dózsa-féle igazolási, kölcsönadási hercéhurcák miatt egyszer s mindenkorra eltökéltem, hogy ha nekem tetsző helyet találok, azonnal gyökeret eresztek. Nos, azóta is kerestek, mikor ki, attól függően, hogy nagyon jól ment, vagy csak közepesen. Ha nagyon ment, akkor Budapestről jött ajánlat, ha közepesen, akkor vidékről. Én maradok, mert nagyon szeretem Dunaújvárost, Perbáli (a cikkben helytelenül jegyezték le, valójában perkátai – szerk.) vagyok, közel van minden – szülők, lakás, feleség. Itt a helyem…
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
