Elhunyt Kulcsár Anita kézilabdázó


Élményszámba menő, gólerős játékát sohasem lehet elfelejteni.
Fotó:FMH-archív

Autóbalesetben életét vesztette Kulcsár Anita, a Dunaferr nôi kézilabdacsapatának Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes játékosa. Kulcsár Anita autójával Dunaújvárosba indult edzésre, amikor a kocsi Velence közelében megcsúszott az úton, egy fának ütközött és kigyulladt. A helyszínre érkezô mentôk már nem tudták megmenteni az életét. A megyei tûzoltóság illetékese lapunknak elmondta: Kulcsár Anita egyedül utazott a jármûben, és minden bizonnyal azonnal meghalt a balesetben, mivel az autó nagy sebességgel hajtott a fának, és a sportoló biztonsági öve sem volt bekapcsolva. Tájékoztatása szerint a helyszínen nem találtak féknyomokat, bár a nedves út miatt nem lehet pontosan tudni, a kézilabdázó fékezett-e az ütközés elôtt.
A Magyar Kézilabda-szövetség – Sinka László fôtitkár által jegyzett – közleményében kiemelte: a magyar kézilabdasport egyik csodálatos játékosát veszítette el. A közlemény felidézte: Kulcsár Anita 10 éves korában kezdett kézilabdázni, a nyíregyházi Kölcsey Gimnázium NB I/B-s csapatában szerepelt, majd a Gyôri ETO játékosa lett, azután a Cornexi Alcoától igazolt a Dunaferrhez. 19 éves kora óta volt a nemzeti együttes tagja, összesen 165 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. A Magyar Kézilabda-szövetség saját halottjának tekinti.
A játéka olyan ellenállhatatlan volt, amilyen egyszerû. A beállós posztjához nélkülözhetetlen erô nála alkatából adódó gyorsasággal párosult, mindehhez vajcsuklóval és kötélidegzettel rendelkezett. Amikor ziccerben kapu felé fordult, a másodperc tört része alatt vált hibátlan gyakorlattá minden tökéletes elmélet.
Kulcsár Anita játékát nem lehetett nem csodálni. Abszolút profi volt, miközben soha nem érzôdött teljesítményén a koncentráció súlya, mozgása a leszegett fejû nekibuzdulás látszatát is elkerülte. Alighanem azért, mert ilyen volt az egyénisége is: ennek a fantasztikus, imádott-féltett-csodált magyar nôi válogatottnak minden külsô és belsô szépségét magán viselte egy személyben. Esendô volt, vidám, olykor kapkodó, fegyelmezett, akaratos, imádnivaló.
Mindenki emlékszik a könnyeire, Zágrábban, a máig megérthetetlenül elveszített világbajnoki döntô után. Amikor az utolsó sípszót követô másodpercekben, még összeszedetlenül, értetlenül, kábán ténfergett minden magyar a pályán, Anita ült a földön, csak nézett maga elé, és folytak a könnyei. Mintha már valamiféle távolságból nézne vissza a fájdalmas – pár másodperces – emlékre. És ô volt az, aki azonnal, ott a pálya szélén összeszedett mondatokban nyilatkozott, megfogalmazta a megmagyarázhatatlant. Pályafutása során mindig ura volt mozdulatainak, céljainak, terveinek. Szörnyû, felfoghatatlan: a végzettel nem számolhatott.
Nélküle mi sem számolhatunk semmi bizonyossal. Óriási ûrt hagyott maga mögött. Örökre emberhátrányban maradtunk.

SA

Megjelent: Népszava 2005-01-20

Dunaujvaros