Ország-Világ – 1972. október 25.

 
Tullner Henrik öntecstisztító és Palotás Béla, az Előre ifjúsági brigád tagja az érctömörítő műből

MUNKÁSARCOK

A DUNAÚJVÁROSI VASMŰBŐL

írók és képzőművészek gyakran idézik a mondást: harmincesztendős kora után már mindenki felelős a saját arcáért… S nyilvánvaló, hogy nem a kendőzésben való jártasságra, vagy holmi művi beavatkozásra céloznak, hanem arra, hogy az évek múltával a belső értékek – vagy értéktelenségek rákövülnek az arcra, felszántják, átrendezik a szem, a száj környékét és árulkodnak: jellemről, érzelmekről, indulatokról.

Egy ifjúmunkás az érctömörítőből, és Bot János ifjúmunkás kohász

Kassák Lajos írta nyolcvanesztendős korában: “Nyolcvan éve építem magam”. Borsos Miklós szobrászművész mondta nemrég fotóriporterünknek: “Csak ne kímélje a barázdáimat! Azok is az én alkotásaim…” Vannak azonban – és ők vannak sokkal többen -, akik nem céltudatos mívességgel építik-alakítják vonásaikat. Állnak a szélben, mint a gyönge nyírfa, aztán megerősödnek; állnak, mint az öreg tölgy, amelyről a vihar letör néha egy-egy ágat. Kérgesednek, jóságossá meg bölccsé válnak, mint az öreg fák. Ők azok, akik bányák mélyén kúsznak, kapaszkodnak, néha eltorzul az arcuk az erőkifejtéstől, szemráncaik mélyekké válnak a hunyorgástól, a por elleni védekezéstől. Ők azok, akik nagy bőrkötényben állnak izzó kemencék mellett és nyármelegben annyi sós teát megisznak, hogy más ember meggebedne tőle. Ők építenek házakat fagyban is, a vaskosár csalóka parazsánál; ők aszalódnak a napon, a földeken, az útépítéseknél, a folyószabályozásnál és feketéllenek az olajtól a gyárakban, a gépek mellett.

Üde színfolt: Marika hozza a védőitalt, a szódavizet

És az arcuk? Az arcuk eközben mindennap változik valamicskét. Nem veszi észre senki; se az anyjuk, se a feleségük, se a gyerekeik, csak eltelik tíz, húsz, harminc év és szép lassan olyanná válnak, mint apjuk, nagyapjuk volt. S mégsem olyanná: mert az asztalukra nagyobb darab kenyér, több hús kerül, testük egészségesebb, mosolyuk magabiztosabb és a szemükben nem kuporog a létbizonytalanság, a munkanélküliség réme.

 
Füzesi Béla az öntöde formakészítője és Nagy László ifjúmunkás elektrotechnikus az erőműből

A munkásarcok megihletik az írókat, festőket, szobrászokat, fotóművészeket. Keresik bennük az erő, az állhatatosság jegyeit; a tiszta és cáfolhatatlan tények emberarcba vésett híradását. S mi az a tiszta és cáfolhatatlan? Az, hogy nélkülük tulajdonképpen semmi sem képzelhető el. Semmi.

N. Gy.
MTI Fotó: Fényes Tamás felvételei