A pentelei fennsíkon


Népszabadság – 1960. március 17.

TIZENÖT ÉVE lesz hamarosan, hogy országunk felszabadult, néhány hét múlva pedig első szocialista városunk alapításának tizedik évfordulóját ünnepeljük. Tíz esztendeje kezdték felásni a pentelei fennsík földjét az új városépítők, s azóta e fennsík képe bizony alaposan megváltozott.


Négyen a hétezer közül

A gyáróriás, amely harmadával növeli a hazai kohászat termelését: nehéziparunk új, jelentős bázisa, a városalapítás, az új város építése pedig talán még ennél is többel járul az ország gazdagodásához: újfajta embereket nevel.
A régi Dunapentele mellett áll már a 35 000 lakosú Sztálinváros – 7000 kisemberke ebből már itt született – s ahogyan a város alakult, formálódott, kiemelkedett a sáros mezőből, úgy alakult, formálódott. emelkedett az ember is. Akik nyolc-tíz éve még csizmában taposták a sarat, s akikről szinte ősztől-tavaszig nem került le a pufajka, ma csinosan felöltözve vezetik kézen fogva szépen öltözött gyermekeiket az aszfalton. Sokáig az a hír járta a város- és gyárépítőkről, hogy elkeseredett, sehol nem kellő emberek. Volt köztük szép számmal olyan fiú is, lány is, aki úgy szökött el otthonról, hogy a visszavonulás útját is felperzselte maga mögött. S ma a szép, modern parkvárosban bárkivel beszélsz, úgy érzed, megelégedett, egymással összetartozó emberek élnek itt.
A Vasvári Pál Általános Iskola VII. osztályában nincs három gyerek, aki ugyanabban a faluban született volna, de az a néhány év, amelyet itt töltöttek, sztálinvárosi gyerekekké formálta őket.
FÖLDRAJZÓRÁRA toppantam be éppen. Az amerikai földrészről tanultakat ismételte az osztály. Hoffmann Évi az Appalache-hegység és a Cordillerák keletkezésének geológiai különbségéről beszélt. Bánki Zsolt a nagyvárosokat sorolta fel és mutatta tökéletes biztonsággal a térképen. Feminger György pedig Észak- és Dél- Amerika gazdaságának szembeszökő ellentétéről beszélt.
Vajon e gyermekek szülei mit tudtak 13 éves korukban Amerikáról? Tudták-e egyáltalán, hogy létezik-e az Appalache-hegység, vagy már a VI., esetleg a IV. osztály elvégzése után kenyér után néztek?


Földrajzórán

Sokan, sokfelől jöttek e fennsíkra. Volt köztük olyan is, aki a fürdőszobában eleinte azt sem tudta: a sok csap mind mire való? S ezek a gyerekek? Az osztály felének karján karóra bukkan elő a tréningruha vagy gyapjúpulóver kézelője alól. A padokban táska, s a diplomatatáskák láttán még gondolkodni sem érdemes azon, hogy vajon végigmennének-e az utcán hónuk alatt madzaggal összekötött könyveket cipelve. Ezek a gyerekek már nem is tudják, hogy mi a nyomor.
A SZTÁLINVÁROSI EMBEREK a szívüket, az erejüket odaadják a városért. Társadalmi munkában úttörővasutat építettek, hogy gyermekeik a pestiekhez hasonlóan vasutazhassanak. Most építik a barátság ligetét, 30 000 köbméter földet megmozgatva, hogy újabb színfoltja, kedves parkja legyen a városnak. Társa­dalmi munkában fektették le a vízvezetéket az öregfaluban is, s a Duna-parton is önként, fizetés nélkül készült el az első csónakház.
Nemcsak a város faragja, alakítja a jellemeket. Egymást is csiszolják az emberek, mint a kavicsok a folyamok mélyén. Hogyan is lehetne másként megmagyarázni azt, hogy az egymáshoz bizalmatlan emberek, akik tíz évvel ezelőtt véletlenül kerültek össze az ország minden részéből, ma együtt élnek, együtt lélegzenek a gyáróriással és az új várossal.
– Egy zsák bolhát könnyebb összefogdosni, mint a sztálinvárosiakból kollektívát kovácsolni – emlékszik vissza a tíz év előtti véleményére Tapolczai Jenő elvtárs, a városi tanács elnöke, s büszkén beszél arról, hogy ma már estefelé keresztül-kasul jár­ják a várost az egymáshoz látogatóba siető emberek.
A pufajkát, amely régen munkaruha is, kimenőruha is volt errefelé, már régen elfeledték. A kultúrházban a nylonstólák alól elővillannak a kisestélyiruhák, és még elvétve sem vesznek fel a férfiak sötét ruhához sárga cipőt. És jampec sincs már a városban, mint volt még egy-két évvel ezelőtt: az Ifjú Gárda éberen vigyáz a fiatalokra, mert senki sem kallódhat el, ha már egyszer felvergődtek, és a maguk erejéből vergődtek fel a kulturált életmód jelenlegi színvonalára.
És épül a gyár tovább, a házak is egyre-másra nőnek ki a földből.
485 LAKÁS készül el az idén, a tavalyi 318 után, s megkezdenek újabb hatszázat, hogy jövőre még többe költözhessenek be az új lakók.
A gyárban erre az évre a meleghengerde befejezését tervezik, hogy utána “teljes gőzzel” a hideghengerművet építhessék fel, és ezzel a nagy mű, a Dunai Vasmű teljesen kész legyen. Mindenki tudja Sztálinvárosban, hogy ez azt jelenti: választékban is, mennyiségben is megkétszereződik akkor a hazai hengereltáru-termelés. Akkor fogja visszafizetni az óriás az előleget, s lesz anyagi alapjává annak, hogy másutt is, az ország többi részén is úgy éljenek az emberek, mint itt, ahol minden lakáshoz fürdőszoba és minden embernek szocialista életmód jutott.

Ágoston Éva

Dunaujvaros
Previous
Munkásarcok