Magyar Nemzet 1995. február 13.
Görög emigránsok ’56-ban és ’56-ról
Nem voltak janicsárok
Ithaka partjai címmel 1990-ben jelent meg Szidiropulosz Archimédesz könyve a magyarországi görög emigrációról. A szerző nemrég fejezte be újabb könyvét, amely azt tárgyalja, miként viselkedett a görög emigráció 1956-ban.
– Miért választotta ezt a fejezetét a görög emigráció magyarországi történetének?
– Az Itliaka partjaihoz készített interjúk során merült fel bennem, hogy ’56 “görög” történetét is fel kellene dolgozni. A könyv megjelenése után több levelet kaptam. Egy Nyugaton élő magyar történész sommás véleményéből hadd idézzek egy rövid részt:
“November 4-e után a sztálinvárosi görögök közül számosan a várost védő honvédek ellen fordultak. Éjszaka magyar katonákat támadtak meg, elvágva nyakukat. Budapesten pedig köztudottan a fegyházak őrségét az úgynevezett görög partizánok adták. Janicsárok voltak. Így is tartjuk őket nyilván.”
Egy volt pálhalmai rab, akinek görög börtönőre volt, azt írta, hogy a görögök mind pufajkások meg ávósok voltak. Elgondolkodtatott, hogy ha egy tudós ember ilyen előítélettekkel van tele, akkor mit gondolhatnak az átlagmagyarok? Ha nem ismerik a tényeket, kollektív bűnösként fogják kezelni az egész görög közösséget, mint ahogy a magyarságot – hasonló logika alapján – fasiszta nemzetnek nevezték a II. világháború után.
A hit csapdájában
– Mi volt az alapjuk ezeknek a vélekedéseknek?
– A sztálinvárosi görögök valóban részt vettek az “ellenforadalom” elleni harcban, de ez volt az egyetlen görög közösség amelyik fegyverrel harcolt a forradalmárok ellen. Vagyis ebből nem következik, hogy janicsárok voltak a görögök. Úgy gondoltam, hogy nekem, aki egyszerre magyar és görög, kell tisztáznom, mi történt. Nem jobbnak mutatni hanem olyannak, amilyen volt ez a közösség. Nem bűnösöket kerestem, kizárólag a valóság bemutatása vezetett.
– Hogyan kezdett a kutatáshoz?
– A korábban készített interjúkban sokan érintették ezt a témát. Nem túl hihető, mert túl kerek történeteket meséltek, például azt, hogy Sztálinvárosban a magyar forradalmárok az egyik udvarban felállítottak egy géppuskát és a pincében rejtőző görögöket várták, hogy végezzenek velük. Az egyiküket, aki felmerészkedett, le is lőtték. A görög faluban is meséltek arról, hogy a szomszédos iváncsaiak meg akartak lincselni görögöket. Sokféle megbízhatatlan történetet lehetett hallani mindkét oldalról, ezért az ’56-os Intézet támogatásával végzett kutatásom során minden fontos levéltár anyagát áttanulmányoztam, a Hadtörténeti Levéltár ’56-os gyűjteményétől a Fejér megyei levéltárig.
– Csak a levéltárakban bukkant írásos forrásra?
– A hajdani ötvenhatosok emlékezéseiben nem találtam erről semmit. Mindenki kerülte ezt a témát. Egyedül Eörsi István visszaemlékezésében találtam utalást, ő együtt ült egy Vaszil Neszkosz nevű göröggel, róla mesélt két oldalon át a könyvében.
– Hogyan összegezhető a kutatás eredménye? A megfogalmazott vádakból, feltevésekből mi bizonyult igaznak?
– ’56-ban körülbelül hatezer görög lehetett Magyarországon. Közülük 90-en léptek be a karhatalomba, börtönőrként pedig harminchatan dolgoztak Pálhalmán, tízen-tizenketten Budapesten.
– Az a sommás előítélet megdőlni látszik, hogy nagy számban vettek részt a forradalom ellen…
– Nem tudom, mi a nagy szám, ha a hatezerhez viszonyítom, ez lehet sok is, meg nem is. Ha abból indulok ki, hogy nem magyar állampolgárokról volt szó, akiknek nem kellett volna beavatkozniuk ebbe, akkor soknak tekinthetem. Kádárék mindenesetre jó néven vették a jelentkezésüket, mert megbízható emberekre találtak bennük. A görög kommunista párt egy későbbi értékelő iratában szerepel az a mondat, hogy “a görög emigráció soraiba az ellenforradalmárok beférkőzni nem tudtak”…
– Teljesen önként, minden kényszer nélkül jelentkeztek?
– Önként mentek, de azért ennek megértéséhez következőt kell tudni. Az itteni görögök 1953 óta az MDP tagjai voltak. Mint külföldi állampolgárok. Így nemigen lehettek volna belügyi alakulatok tagjai. De Kádáréknak az volt a fontos, hogy olyan elvtársakat kaptak, akikben vakon bízhattak. Mert gyakorlatilag az egész görögség – azok is, akik nem vettek részt semmiféle dologban – ’56-tal szemben állt. Ellenforradalomnak tekintették, s jelentős részük a mai napig annak tekinti.
– Mi ennek a beállítódásnak a magyarázata?
– A görögök értékei a negyvenes évek végének történéseihez nyúlnak vissza. A hatvanas évekig szinte kizárólag a polgárháborúról beszéltek, arról, hogy miket csináltak s hogy a polgárháborúban kommunistaként vettek részt. Hűek maradtak a párthoz és a kommunista eszmékhez.
– Ezért hitték makacsul azt, hogy Magyarországon a kommunizmust akarják megdönteni?
– Ez volt a csapdájuk. Annyira rájuk telepedett ez az ideológia, hogy nem tudtak másként gondolkodni. A karhatalomba jelentkezők közül többen megfogalmazták, hogy nekik internacionalista kötelességük segítséget nyújtani a magyaroknak.
Csohány Kálmán metszete
Ha ütik az oroszokat…
– Az ötvenes évek során bennük nem zajlott le hasonló kiábrándulás a rendszerből, a szocializmusból, mint a magyarok jó részében?
– A görögök teljesen elzártan, kolóniákon éltek, nem nagyon ismerték a valóságot. Minimális volt a kapcsolatuk a magyarokkal. A másik ok, ami miatt ebbe a csapdába estek, az volt, hogy az idejövő emigránsok döntő többsége a kevésbé tanult rétegekből került ki, alacsony iskolázottság és alacsony kulturális szint jellemezte őket. A gyenge kulturális hátterű közösségek gyakran kerülnek ilyen csapdába.
– Miért maradtak ellenségesek ’56-tal szemben, hiszen elképzelhető volna az is, hogy egy polgárháborút átélt népcsoport rokonszenvet viseltessen egy másik néppel szemben, feltéve, hogy annak harcát polgárháborúnak tekinti…
– … nem annak tekintették. Az erős pártideológia megkötötte őket, az információikat és a helyzet értékelését is a párton keresztül kapták. Úgy gondolták, hogy ahol az oroszokat ütik, ott nekik meg kell védeniük őket.
– Az ’56-os harcokban vettek részt görögök?
– Dunaújváros kivételével ilyesmire semmilyen adat nincs. A dunaújvárosi görögök történetéhez egyébként hozzátartozik, hogy KB egyik ülésén Kádár utasítást adott: telepítsenek át több száz görögöt a városból Csehszlovákiába, mert a részvételük miatt féltették őket. A Deák Ferenc gőzössel vitték őket Csehszlovákiába.
Így kellett lennie
– Mit csináltak a többiek? Bezárkóztak az otthonaikba?
– A görög faluban egy görögöt is be akartak vonni a nemzeti tanácsba, de azt mondta, hogy ő kívül kell maradjon, mert külföldi állampolgár. A Corvin közben harcolt a felkelők oldalán egy görög is, aki a második orosz támadás során esett el. Andié Konsztantinidisznek hívták. De hozzá hasonló kevés volt. A görögök döntő többsége – bár érzelmileg ellenezte ’56-ot – nem kapcsolódott be a küzdelmekbe.
– Börtönőrként, karhatalmistaként ’56 után elszántabbak, kegyetlenebbek voltak, mint magyar “kollégáik”?
– Sokaktól hallottam én is, hogy kegyetlenebbek voltak a görögök. Azt gondolom, ha egy görög kegyetlen, az feltűnik, arra emlékeznek. Egy magyar esetében ez kevésbé marad meg. A visszaemlékezők közül van, aki melegen emlékszik vissza a görög börtönőrére, van, aki úgy, hogy hogy szörnyű ember volt. Volt ilyen is meg olyan is.
– A többséget azonban idekerülésének körülményei és elvhűsége megakadályozta abban, hogy differenciáltabban lássa az eseményeket?
– Egy interjúalanyom fogalmazta meg az ambivalens érzéseit, mondván, én tudom azt, hogy 1956 októberében a magyarok okkal fogtak fegyvert egy idegen hatalommal szemben, de kommunistaként nem tekinthettem ezt igazságosnak. Egy másik interjúalanyom azt mondta: érdekből sem lehetett okom arra, hogy a forradalom mellé álljak, mert ha győz, nekünk mennünk kellett volna. Ilyen felfogás is volt.
– Az emigráció nagy része tehát végül is megnyugvással vette tudomásul ’56 végét, s a szocializmusban is tovább hitt.
– 1968-ig a magyarországi görögség ebben egységes volt. A csehszlovák bevonulás után nyílt szakadás következett be közöttük is. Sokan már nem fogadták el fenntartás nélkül a létező szocializmust, s az eurokommunizmus hívei lettek. Sokaknak azonban csak a rendszerváltozás nyitotta fel a szemét. Ma már hasonlóan tagolt az itteni görögség is, mint a magyarok.
– Az elején említett előítéletetek késztették arra, hogy ezt a történetet feldolgozza. Mondta, hogy nem bűnösöket keresett, hanem tényeket. Nem tart attól, hogy aki a könyvet elolvassa, mégis az előítéleteit látja megerősítve?
– Azt gondolom, ha egy nép nem ismeri meg a saját kultúráját, könnyen kerül hasonló csapdába, mim a magyarországi görögök. Azért sem tudom elítélni ezt a közösséget, a magatartását, mert azt gondolom, ilyen körülmények között ennek így kellett lennie. A könyvet is okulásul írtam, hogy az ilyen csapdahelyzetet mások elkerülhessék. Mondták néhányan, hogy ne foglalkozzak ezzel a témával. De jobb a görögöknek, ha előbb-utóbb más ír erről? Úgy gondolom, egy görög tárja fel azt, amit a görögök – idézőjelben – “elkövettek”.
Javorniczky István
__________________________________________________
Görög menekültek Magyarországon – szegedigorogok.hu
Forrás:
Magyar Nemzet archívum
Dunaújváros története képeslapokon
