1959-60-ban részleges-, majd 1963-ban általános amnesztia következett. Egy ki nem mondott kiegyezés történt a párt és a nép között: aki csendben maradt, dolgozott és hangosan nem kritizálta a rendszert, azt békén hagyták. Az “élni és élni hagyni” politikája több mint két évtizedre megteremtette a hatalom és a társadalom nagyobb konfliktusoktól mentes együttműködését.
A ’60-as évek közepére kifulladt a magyar gazdaság. Miután a mezőgazdaság átalakítása befejeződött, az ipar számára nem maradt jelentős paraszti munkaerő-tartalék. Az ipar extenzív (új gyárak létesítése, a régiek bővítése) fejlesztésének a lehetősége lezárult, csak a termelékenységet lehetett fokozni. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az intenzív gazdasági fejlődés a tervgazdálkodás merev rendszerében nem valósítható meg.
1968. január 1-jén bevezették az új gazdasági mechanizmust (Fock Jenő, Nyers Rezső, Fehér Lajos), amely a piacgazdaság elemeit kívánta a gazdasági vérkeringésbe beépíteni. A vállalatok nagyobb önállóságot kaptak, önállóan dönthettek a termelésről, a bérezésről és az értékesítésről. Ez csak papíron működött, a bújtatott munkanélküliséget a rendszer nem engedte felszámolni, ami a gazdaságos termelés egyik alapfeltétele lett volna. Felszámolása megingatta volna a szocialista rendszer egyik legnagyobb vívmányát, a teljes foglalkoztatottságot. Az új gazdasági mechanizmus lehetővé tette a második gazdaság (maszek) kialakulását az iparban is. A vezetés másrészről a társadalmi egyenlőség fenntartása miatt nem akarta engedni a maszekolást – folyamatos viták folytak párton belül.
Az új gazdasági mechanizmus reformintézkedései három területen hoztak lényeges változást:
- csökkent a központi tervezés szerepe és nőtt a vállalati önállóság a termelés és a beruházások terén;
- liberalizálódtak az árak, vagyis a hatóságilag rögzített árak mellett egyes termékek árai a piaci keresletnek megfelelően alakulhattak;
- a központilag meghatározott bérrendszer helyét egy flexibilisebb, bizonyos korlátok között a vállalatok által meghatározott szabályozás váltotta fel.
_______________________________________________
1968. 01. 03. Dunaújvárosi Hírlap
Boldog új éveket – boldog új életet!
Ha százszor nem is, huszonegynéhányszor már megfogadtam, hogy január 1-én 0 óra 0 perctől új életet kezdek. Így volt ez tavaly, tavalyelőtt – amint írtam: már legalább huszonegynéhány esztendeje, És azt is tudom: nem kiváltságom ez a fogadkozás. Milliók és százmilliók, talán milliárdok fogadkoznak így szerte a világon – minden óév búcsúztatásánál, minden új esztendő köszöntésénél.
A fogadkozásokban remények csíráznak, elgondolások, akaratok, törekvések. Egy újnak, jobbnak, hasznosabbnak és szebbnek a kívánsága. Oly természetes ez, mint maga az emberi élét. Óhaja egy új virágzásnak, amely mindenben, de mindenben túlhaladja a régit. Ennek a reményében készülnek az ország tervei, a családok és személyek elképzelései. Az ország tervei úgy fogalmazódnak, hogy a nemzeti jövedelem 5-6 százalékkal, a lakosság fogyasztása 6-6,5 százalékkal emelkedik. A családi és személyi elképzelések pedig: az idén megvesszük a hűtőszekrényt, a kocsit, az érettségin legalább jelessel leszek túl, megszerzem a szakmunkás bizonyítványt. Akár úgy is: az idén megnősülök vagy férjhez megyek. Vagy az idén jobban gazdálkodom időmmel, anyagi javaimmal. Kevesebb cigarettát szívok, és a napi három kávét kettőre csökkentem. Kinek-kinek vérmérséklete, adottságai, elképzelt lehetőségei szerint.
Ezek a vágyak, elképzelések, tervek hű tükrei az ember szakadatlan célkitűző tevékenységének, amely világot akar formálni, és formálja is adott világát. Amikor elhangzik gépies újévi formulánk: Boldog új évet kívánok! – tulajdonképpen ezeknek a vágyaknak, elképzeléseknek és terveknek a megvalósulásához, adott világunk formálásához kívánunk sok sikert.
A szokás-kliséken, a megszokott újévi formulán hadd változtassak az idén! Hadd mondjak a “Boldog új évet!” helyett “Boldog új éveket!”. Hiszen 1968. január 1-én 0 óra 0 perckor nem egyszerűen egy új kezdődött el, hanem az éveknek egy egészen új sorozata. Közös próbatételünknek, az új gazdasági mechanizmus éveinek sorozata. Nem egyszerűen egy közös évet kezdünk el, hanem első esztendejét egy sok éves időszaknak, amely hivatva van új eszközökkel, új módon szolgálni boldogulásunkat. Bármennyire nehéz és erőszakolt az idő egységes folyamatát szétszabdalni, önmagunk útjának mérföldköveként kell megállapítanunk, hogy 1967. december 31- én 24 órakor lezártunk egy hosszas szakaszt népünk életében. Olyan szakaszt, amely a szocializmus hatalmas építményének alapkőletétele volt. A munkában minőségileg új szakasz kezdődik, amelynek sikeréhez új eszközök kellenek.
Gazdaságunk irányítási és működési rendszerének ómechanizmusa betöltötte tisztes hivatását. A többhöz, a jobbhoz, a szebbhez, a haladóbbhoz más kell. Szabadabb, bátrabb és felelősségteljeseb munka. Ez az előttünk álló évsorozat olyan játékszabályokat kíván meg, amelyekkel feloldhatjuk és túlhaladhatjuk jelenünk ellentmondásait, amelyek lehetőséget, teret adnak az átgondoltabb, egyben szabadabb munkának is. Egészen addig, míg ez az új mechanizmus is ómechanizmussá nem válik. Míg egy új gazdasági minőség lehetősége nem kíván ismét újabb játékszabályokat.
Az új gazdasági mechanizmus, mint minden más a világon, életének első szakaszában, nehéz, küzdelmes és buktatókkal teli lesz. Lényünket, gondolatvilágunkat, fogalmainkat kell megváltoztatni, ráadásul ebben a folyamatban végképp nincsenek merev határok. Nincs olyan, hogy december 31-én 23 óra 30 perckor még úgy, de január elsején, 0 óra 1 perckor már így! Igazi nehezére talán csak hetek vagy hónapok múltán bukkanunk. És legnehezebb akkor lesz, amikor rábukkanunk saját felelősségünk súlyára. Amikor érezzük, hogy egy-egy döntésünk, de akár egyetlen mozdulatunk is önön felelősségünkre történt, és nem saját lelkiismeretünk előtt, sem mások előtt nem magyarázhatunk meg semmit. Az új megvalósításnak folyamatában tálán ez a legnehezebb. De nem könnyebb kivárni az “új” eredményeinek első jelentkezését sem. Egyszerre gondolkodni és dolgozni elszántsággal, ugyanakkor elviselni esetleges kezdeti kudarcok ómenét.
Fontos figyelembe venni, amit Fock Jenő így fogalmazott meg:
“… az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésével nem változik meg egycsapásra minden úgy, hogy egyszerre sokkal, magasabbak legyenek a bevételek, a bérek és a részesedések. Ezért meg kell dolgozni – jobban, mint eddig; viszont jó munka esetén elképzeléseinket meg is tudjuk valósítani – inkább, mint eddig.”
Ennek az említett “jó munkának” mindenki által elismert szükségessége az, amely a szorongás, az aggodalom mellett: sőt előtt, bizakodással, nélkülözhetetlen tettvággyal és optimizmussal tölt el valamennyiünket. Tettvágy, bizakodás és optimizmus nélkül tulajdonképpen létezni sem tudnánk. Képtelenek lennénk megoldani a ránkváró feladatokat. Az előttünk levő év-sorozat feladatait. Ezeknek a szükségességeknek kell megfelelnünk – és akkor munkánk gyümölcsöző lesz.
Amikor boldog új éveket és boldog új életet kívánok valamennyiünknek, ezeknek a gondolatoknak jegyében teszem.
Rózsa András
Felhasznált forrásanyagok:
Dunaújvárosi Hírlap
eretsegizz.com
wikipedia.org
Dunaújvárosi Idegenforgalmi Hivatal – Dunaújváros
Dunaújvárosi Képeskönyv
