Viharsarok Népe – 1953. szeptember 13.
Nagy boldogság, Sztálinvárosba utazni. Ha összevetnénk mindazoknak az elképzelését, akik nem látták még, hogy mi épült Dunapentelén, akkor is messze járnánk a valóságtól. Ahol a Duna ezüstös csíkja 3 éve még csak egy párezer lakosú község kukoricaföldjei alatt folydogált, ott most, a 60 méter magas pentelei fennsíkon egv közel 20 ezer lakosú, teljesen új város született, hogy felépítse a Vasműt, nehéziparunk, szocialista fejlődésünk e gránitoszlopát. A Vasmű meg nem kész, de óriási az, ami már elkészült belőle. A felsorolást azzal kezdhetnénk, hogy 40 kilométer betonutat építettek. A betonúttal csaknem egyidőben épült a 60 kilométer hosszúságú vasútvonal, a többsínpáros rendező-pályaudvarral és állomásokkai együtt. Ezeken a sínpárokon annyi temérdek építőanyag érkezett, hogy ennyit a Horthy fasizmus idején 10 év alatt sem építettek be az ország területén. A három év óta szüntelenül szállított anyag alig megszámlálható, sok épületként tornyosul. Egyrészük a Vasmű végeláthatatlan udvarán, másrészük a városban. Csak egyedül a kokszolóműnek 138 épülete lesz és olyan hatalmas üzemmé épül, hogy 13 év alatt, feldolgozott melléktermékeinek értékéiről egy újabb Sztálinvárost lehet felépíteni. De a szocialista építés nemcsak a pentelei fennsíkon teremtett szinte csodákat, – a Duna partján új kikötő épül. Valóban csodálatra méltó mindez, mert az óriási kész és épülőfélben lévő épületeket Iátva, mindig csak az jut az ember eszébe, hogy röpke három év alatt készült. De hogyan, milyen emberek kezei nyomán? Már percek óta. tétován állunk a város legszélső utcáján. Tekintetünk már végigsimogatta az összes látható házakat. A kelleténél tovább időzött a sztahánovista-jelvényes dolgozók arcán, egyeees, büszke tartásán.
Sztahanovista jelvény – 1950
/saját gyűjtés
– Aha. amott egy név! Bizonyára valamelyik építő neve lesz. A név hatalmas diadalfeliratkéut ékesíti az óriási víztornyot, valahagy így: “Július hónapban a legjobb brigád Kékesi Rezső brigádja, átlagteljesítménye 286 százalék.” A munkások hőstettei szültek és szülnek itt mindent, a gyönyörű várost, a hatalmas vasművet.
Garancz Magdolna, Barna Mária és Lógó Erzsébet Maximenko-módszerrel falaznak /1953
fotó: MTI/Magyar Fotó/Kovács Lajos
A Vasmű: a város “lelke”. Ez az óriási gyártelep a várostól délre épült, hogy a füsttől megkímélje a széljárat a várost. De vannak szélcsendes napok is, s ezért a város és a gyártelep közé erdősávot ültettek. Ha a városban láttál furcsa szerkezeteket, itt ugyan még furcsábbakat láthatsz! Óriási csövek nyúlnak itt mindenfelé, felfelé az égbe, s lefelé a földbe, melyet, ha nem kellően “engedelmeskedík”, – robbantással tömörítenek, – de a munkának haladnia kell! A gépeink sarkallják az építőket, a zsaluzók, a vasszerelőket, a vasszerelők a betonozókat. Már a Vasmű bejáratánál kész üzemek sora látható, gépgyári üzemrészek, mechanika, öntőde. kovácsoló üzem, vasszerkezeti gyár, mozdonyjavító, központi laboratórium… Beljebb haladva a telepen egy víztárolót láthatunk, mely percenként 200 köbméter vizet emel ki a Dunából – a kohó hűtéséhez. Szemben a víztárolóval emelkedik a 30 méter, magas erőmű, 43-65 tonnás oszlopaival. Ha felmegyünk az úgynevezett érctéri töltésre, elhaladva számos kisebb-nagyobb épület (például szivattyúház, stb) előtt, melyok közül akármelyikbe elférne egy-egy megye tanácsháza, akkor kezdünk csak jobban meglátni egyet-mást: a tűzálló téglagyárat és a szén és vasérc tekervényes útját a teherpályaudvarról a kokszoló és osztályozóműveken át a kohóig. A Vasmű számos mellékterméket is ad, igy például a kokszgázból szaharint, benzint, világító gázt és sok mást nyernek majd. Ezért is találó elnevezés a kohászati kombinát. És még csak annyit erről az ipari óriásról, hogy elsőszámú kohója alkotmányunk ünnepére elkészült. Az érctéri dombon állva, tisztán látható az 55 méteres vasszerkezet égbenyúló váza, az óriási, pirosra festett csövek, kazánok komplexuma. Ez hát a Vasmű “szíve”, mely annyi vasat olvaszt meg egy nap ulatt, hogy az a mennyiség acéllá dolgozva, elegendő 300 kombájn, vagy 140 traktor, vagy 400 darab 38 soros vetőgép elkészítéséhez. Alig merülünk el a kohó csodálatába, amikor kalauzunk szerényen megjegyzi: “ez már működhet, s persze, közben építjük már a kettes számút is…” Minden úgy készül itt, hogy legyen hely a terjeszkedésre, hogy legyen hely építeni – tovább, mert kell a vas és kell az acél a gazdag, erős, független, művelt, szocialista Magyarország felépítéséhez.
Látogatók a Vidám Park bejáratánál /1953
fotó: MTI/Magyar Fotó/Jónás Pál
Maga a város egyetlen – 3, 4 és 5 emeletes lakóházakból álló – épületrengeteg, zöld ponton és gyep nélküli homokban “óriási csiszolt” és “csiszolatlan ékszerek”. A “csiszolt ékszerek”, a már kész épületrészek: például a Május 1, a Beloiannisz-utca és még sok-sok részlet a városból, ahol már a vakolók után a festők, mázolók és kertészek is elvégezték feladatukat, ahol már nyárfák lengedeznek a kert szélén, virágágyak tarkállanak az utak között és muskátlik integetnek a zöldrácsú erkélyekről. A “csiszolatlan ékszerek”, a még teljesen el nem készült utcarészek: például a méltóságteljesen széles Sztálin sugárút, egyik oldalán ragyogó üzletekkel, élelmiszer- és italboltokkal, melyek egyébként, számos étteremmei együtt, az egész várost behálózzák, a másik oldalán most épütő óriási házakkal, de milyenekkel! Az egyik sztahánovista-házon büszkén csillog a felirat, hogy nők építették, hálából az alkotmányban biztosított jogaikért! Máshol görgő állványokat, darukat, kész épületelemeket látunk, sztálini korunk új szerszámait, az emberi munka megkönnyítésének, az emberi erő kímélésének nagyszerű eszközeit. Nem, Sztálinváros szépségéből semmit sem von le az, hogy még itt nem minden kész, mert érzed, hogy mindez hamarosan elkészül. Látod, hogy máris rengeteg az, ami felépült: központi fűtésre, gázhasználatra berendezett 2, 3 és 4 szobás, fürdőszobás lakások ezrei, épülettömbönként napközi- és csecsemőotthonokkal, 800 személyes mozi, 2000 személyes színház, húrom ideigtenes kultúrterem, általános és szakiskolák, tanácsháza, 20.000 kötetes könyvtár, rendelőintézet, ideiglenes kórház, – de épül már a végleges is! -, sportpálya 42 futballcsapatnak, röplabdacsapatoknak, vidám-park a szórakozni vágyó felnőtteknek és gyerekeknek. De mintha gyermeküdülő volna az egész város, annyi zsibong belőlük minden utcán, minden háztömb előtt. Egvréezük itt született, itt tanult meg járni az új betonjárdán. Másrészük úgy került ide kevés cókmókot hozó szüleikkel. S most olt nőnek a muskátlis, petóniás és ki tudja, hányféle virágos ablakú, erkélyes gyönyörű palotákban, bölcsődékben, napköziotthonokban. Vajjon csoda, ha úgy érzed Sztálinvárosban, mintha egy forró szív lüktetését hallanád?
Sztálin út /1953
fotó: Fortepan/Sattler Katalin
Sztálinvárost, a Sztálin Vasműt látni nemcsak nagy boldogság, de nagy tanulság is. Újból megtudjuk itt, hogy mire képes a munkásosztály, melyet olyan párt vezet, élén Rákosi Mátyással, mint a miénk is. Újból megtudjuk, hogy mire képes a béketábor, melyet a sztálini csillag vezérel. Mert Sztálinváros hű munkásosztályunk és a béketábor műve egyszerre. Ezer szovjet mérnök segítette 8 hónapon át létrehozni e mű terveit, s a baráti külföld országaiból, jelenleg épp a Német Demokratikus Köztársaságból, ma is dolgozik itt – egy óriási, 76 méter fesztávolságú, 15 tonnás daru összeállításán – egy német szerelő. Elismeréssel beszél népünk alkotóerejéről.
Sztálinváros, épül a kohó /1953
fotó: MTI/Járai Rudolf
S a látogató sem tehet mást, mikor eltávozik Sztálinvárosból, mint azt, hogy megfogadja: még jobban küzd és harcol munkahelyén pártunk, kormányunk programmjának valóra váltásért. Mert nemcsak Sztálinvárost épiteni nagy felelősség. Nagy felelősség Sztálinvároson kívül is élni és segíteni őket, a nagy mű építőit, minden erőnkkel, iparunk termékei mennyiségének és minőségének szakadatlan növelésével, mezőgazdaságunk terméshozamának szüntelen emelésével. Csak így lehetünk méltók arra, ami Sztálinvárosban épült és épül, s ami népünk történelmében valóban korszakalkotó.
Kukk Imre – Berecz Miklós
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
