Sztálinvárosi Hírlap – 1961. június 13.

Tanév végén

Vizsgák. Lapunkban egymás után jelennek meg a tudósítások, hogy befejeződött iskoláinkban az utolsó tanítási nap, hogy ünnepélyesen elbúcsúztak az általános iskolák végzett növendékei, hogy a középiskolákban megkezdődtek az érettségi vizsgák. Többezer sztálinvárosi fiatal évvégi számvetésére kerül sor ezekben a napokban. Egész évi munkájukról adnak számot, mérce alá állítják egy év szorgalmát, becsületes munkáját. És néhány százan vannak azok, akiknél az idei tanév végi számadás immár az utolsó. Néhány nap múlva kezükbe fogják az általános iskola VIII. osztályának elvégzéséről szóló bizonyítványt, a technikum elvégzését igazoló képesítő oklevelet, vagy a gimnázium érettségi bizonyítványát és sok-sok várakozással, nagy felelősségérzettel elindulnak életük újabb döntő szakasza felé.

A Gimnázium tanulói utolsó politechnikai foglalkozásukat tartják. A Vasmű központi laboratóriumában vegyelemzést végeznek a II. b. osztályosok
(Cseh Tibor felvétele)

Lesz közöttük, aki rövidesen reszelőt, kalapácsot fog a kezébe, lesz olyan, aki üzemeink gépei mellett hasznosítja majd iskolában szerzett tudását és lesznek olyanok is, akik az ipari vagy mezőgazdasági termelés parancsnoki posztjain, a kórházak műtőasztalainál, vagy a tanári katedrákon végzik munkájukat szocialista építésünk sikere érdekében. Sokszor elmondtuk már, hogy hazánkban az életbe induló ifjúságot a társadalom segítő keze várja. Elmúlt az a világ, amikor a fiatal első lépéseit az élet felé csupán a szülő szeretete és gondoskodása egyengette. S elmúlt az az idő, amikor családok százezreinél ez a gondoskodás egyet jelentett a mindennapi betevő falatért folyó harccal, amikor a tehetséges munkás és paraszt gyermekek életútját szinte kizárólag az döntötte el, hogy meg tudta-e koplalni a család azokat az esztendőket, amíg gyermek szakmát, ritkább esetben a érettségi bizonyítványt, vagy egészen kivételes esetben diplomát szerezhetett. Abban a világban a gyermekről csak azok a szegény, nyomorban élő szülők gondoskodtak, akikre magukra is ráfért volna a társadalom gondoskodása.
Az idősebb munkások emlékezzenek vissza, hogyan indultak el ők az élet felé, hogyan tették meg az első kilátástalanul nehéz lépéseket. És gondoljanak arra, hogy ma, amikor társadalmunk minden feltételt biztosított a jövő nemzedékeinek, hogy alaposan felkészülhessenek az életre, nekik valamenyiöknek jelen kell lenni a fiatalok első lépésénél. Ma ők is felelősek azért, hogy ezek a most vizsgázó fiatalok a legrövidebb időn belül megtalálják helyüket az életben.
Nem könnyű feladat ez, és nem kevés áldozattal jár. A munka iránti szeretetet, tiszteletet, a magasfokú szakképzettséget, a munkásöntudatot csak azok a munkások olthatják bele fiataljainkba, akik maguk is átestek a munkásélet tűzkeresztségén. Gazdasági vezetőink, akiknek a termelőmunka szervezése és irányítása ezernyi gondot jelent, a munka legnagyobb dandárjában se feledkezzenek meg a hozzájuk beosztott fiatalokról. Gondoskodjanak arról, hogy ezeknél a fiataloknál ne okozzanak törést a tapasztalatlanságból fakadó kezdeti botladozások, hanem okos szóval, megértéssel és szeretettel növeljék önbizalmukat, igyekezzenek lenyesegetni jellemükről a fiatalos életfelfogásból fakadó vadhajtásokat.
Azt a segítséget adjuk meg fiataljainknak a továbbiakban is, amit a társadalom eddig is nyújtott számukra. És beszéljünk újra és újra a fiataloknak a társadalom érettük hozott áldozatairól, hogy ne érezzék “magától értetődőnek” azt a sok-sok erőfeszítést, amit a dolgozó emberek százezrei, milliói hoztak érettük. Mondjuk el nekik, mennyi anyagi áldozatba került, hogy korszerű iskolákban tanulhattak, hogy képzett nevelőkre bízhatták oktatásukat, biztosítottuk számukra a továbbtanulás feltételeit, s ami talán a legfontosabb, hogy olyan élet várja már őket, amelyben ismeretlen a munkanélküliség fogalma, amelyben minden becsületes dolgozó ember előtt nyitva áll a felemelkedés, a biztonságos jövő útja.

Érettségi
(Cseh Tibor felvétele)

Ebben a hazában nem született még olyan nemzedék, ha száz évekkel visszaforgatjuk is az idő kerekét, amely ilyen életet, ilyen jövőt mondhatott volna magáénak. S a dolgozó szülők gyermekei számára ezt a jövőt csak a szocialista társadalom biztosíthatta, csak a mi korunkban válhatott általánossá a felnövekvő nemzedék számára.
Mindezt megértetni, vérévé tenni az életbe induló fiataloknak nem egyszerű és nem könnyű feladat. De a mi üzemeinkben ezrével dolgoznak munkások és értelmiségiek, százával vannak nevelőink és szakoktatóink, akik saját életükből tudják mindezt, s akik alkalmasak arra, hogy meg is értessék a fiatalokkal. A mi üzemeinkben dolgoznak munkásapák, akik még Horthy Magyarországában nevelték fel gyermeküket. Dolgoznak munkás anyák, akik rátermett, tehetséges fiaikat, lányaikat éppen csak az írás olvasás ismeretével bocsátották el életútjukra. Nekik nem kell megmagyarázni, milyen örömet jelent a szülő számára, hogy ma a társadalom segítségével minden munkát és minden tisztséget betölthetnek a dolgozó szülők gyermekei.
De sokszázan vannak a mi üzemeinkben olyan dolgozók is, akik ezernyi érvvel tudják a fiatalokkal a továbbtanulás jelentőségét megértetni, akik saját példájukkal képesek megmagyarázni e szállóige értelmét: a tudás hatalom! Mert a fiatalokkal együtt ezekben a napokban száz meg száz felnőtt munkás is kezébe veszi az évvégi bizonyítványt. Ez nemcsak arról tanúskodik, hogy ma már a gépek mellett olyan munkások állnak, akik mélyen ismerik a fizika, az algebra és a többi tudomány titkait, hanem arról is, hogy a nagyobb műveltség megszerzése természetes igénnyé vált a gépek mellett is, elengedhetetlen feltételévé vált a szocialista ember kialakulásának.
Ezeket a fiatalokat pedig, akiket rövidesen a munkahelyeken fogadunk, feltétlenül szocialista emberekké kell nevelni, hiszen a dolgozó embernek az önmagával szemben támasztott igénye 10-15 esztendő múlva, mire ők a társadalom törzsgárdáját képezhetik, bizonyára sokkal magasabb lesz a mainál is. Ezért őket már ma úgy kell elindítanunk az életbe, hogy 10 év múlva, 20 év múlva is helyt álljanak, eleget tudjanak tenni a feladatnak, amit rájuk rótt korunk.

(NJ.)

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével