Sztálinvárosi Hírlap – 1957. november 12.

Néhány gondolat az úttörővasút megépítéséről

írta: Tapolczai Jenő, a Városi Tanács VB. elnöke

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója alkalmával a Városi Pártbizottság és a Városi Tanács együttes ülése helyeselte a Vasmű KISz fiataljainak azon kezdeményezését, hogy társadalmi úton megkezdjék egy, a Vidám-parkból kiinduló úttörő vasút megépítését.
Amikor az ülést követően a Vidám Parkban összegyűlt többszáz KISz fiatal és tanuló ifjú előtt a párt- és a tanácsülés határozatát közöltük, és az UVATERV Vállalat mérnökei megkezdték a Duna partján a vasútvonal kitűzését -, hogy később talajtechnológiai vizsgálatokat végezzenek és elkészítsék a megvalósításhoz szükséges terveket –

szinte sugárzott a gyermekek szeméből a helyeslés.

Sokan közülük bizonyára latolgatták, hogy milyen nagyszerű lesz majd a kisvasúton utazni, játszani vagy vasutasnak, mozdonyvezetőnek felkészülni, hiszen különösen a fiúknak gyermekkorban éppen ez utóbbi a vágyálma.
De mint olyannyiszor, ezúttal is megindult a vita – amit kétségtelenül helyes lett volna sok-sok félreértés elkerülése érdekében is előre lefolytatni -, melynek során egyesek felvetik a kérdést,

helyes-e az ifjúság eme kezdeményezését támogatni különösen akkor, amikor a városban még sok fontosabb probléma is megoldásra vár?

Éppen ezért úgy érzem, hogy nagy nyilvánosság előtt kell elmondani a terv előzményeit és ennek során tisztázni kell mindazokat az aggályokat, amelyek már eddig is felvetődtek. Ennek során abból szeretnék kiindulni – s azt hiszem, ebben nagyon sokan egyetértünk -, hogy városunk egyik legnagyobb problémája ma a gyermeknevelés, de különösen az iskolán kívüli gyermeknevelés kérdése.

Ennek elősegítését célozta többek között az 1954-ben létrehozott Szalki szigeti úttörőtábor is, ahol csakhamar kiderült, hogy

az ifjúságnak sportpályára, úszómedencére, vízisportra,

stb. is szüksége van.
És nem véletlen, hogy megalakult a víziúttörők csoportja, a turisták, a modellezők és a különböző szakkörök és csoportok, amelyek segítették tartalommal megtölteni az úttörőmozgalmat és ezen belül lekötni, helyes irányba nevelni a fiatalokat.
Már ebben az évben, 1954-ben felkereste a tanács vezetőit egy fiatalokból álló küldöttség és kérte, hogy a Vidám Parkban létesítsünk egy kis vasutat, mert sokan szeretnének “vonatozni”, ahogy ezt a lelkes fiatalok elmondották. Jóllehet, tudjuk, hogy ezzel még csak igen kis mértékben oldanánk meg a problémát.
A gyermekeket

lebeszéltük erről a tervről, korainak mondottuk, pedig belül éreztük, hogy mennyire helyes lenne ez.

De kénytelenek voltunk korainak mondani, bár azok a fiatal brigádok, akik Sztálinváros építésének kezdetén a munka frontján nagyszerű hőstetteket hajtottak végre, ezt is meg tudták volna valósítani.
No, de akkor Nagy Imre volt a miniszterelnök, aki gyakran beszélt a Vasműről és a városról, mint a népi demokráciánk súlyos tehertételéről.
Még csak az hiányzott volna, hogy akkor vetődjék fel az úttörővasút kérdése, amikor ebben az időben gyakran – egy-egy sztálinvárosi probléma felvetése alkalmával – maximalista törekvésekkel vádoltak bennünket.

Azóta gyökeresen megváltozott a helyzet s több mint 3 esztendő telt el, miközben a város lakossága tovább, mintegy 35.000 lakosra növekedett.

Sztálinváros elfogadta az őt megillető helyet.

Ma a Vasmű fiataljai akkor vetették fel a témát, amikor szeretett városunkat egyesek már nem tekintik szégyenfoltnak, mint tették ezt Nagy Imre vezetésével az áruló revizionisták, hanem változatlanul az ország büszkeségének, melyen keresztül minden túlzás nélkül le lehet mérni hazánk eddigi eredményét, a magyar nép áldozatkészségét!
És akkor vetették fel az ötletet, amikor a város előtt a 3 éves tervben új, nagyszerű távlatok nyílnak.
Befejezzük a Vasmű kombinátot, és vele párhuzamosan fejlesztjük a várost is.
A nyers tervek szerint is közel 2000 lakást építünk, befejezzük a 32 tantermes iskola építését, jövő évben pedig az uszodaépítését.

A közeli napokban átadjuk a Tanács Kórházának szülőnő és nőgyógyászati osztályát, valamint új bölcsődéjét,

ami a technikumi negyedben épült.
Még ebben az évben kész lesz az első munkásszálloda, és minden nehézség dacára megindul az L épületekben a távfűtés is. Megkezdtük a Sztálin út rendezését és még az idén több százezer forinttal megkezdjük a különböző hiányok kijavítását. A jövő évtől kezdődően pedig hozzáfogunk a bevakolatlan épületek befejezéséhez, hogy a 3 éves tervben ezt is nagyjából megoldjuk.
Jóval több mint 200 millió forint van előirányozva a Városi Tanács nyers tervében ezeknek a céloknak megvalósítására.
Állami feladatok ezek, amit természetesen állami beruházási keretekből fogunk megvalósítani.

Az ifjúság által felvetett úttörő vasút létrehozása azonban társadalmi feladat, mert a társadalom széles rétegeinek bevonásával, társadalmi munkával, anyagi hozzájárulással, gyűjtéssel, rendezvényekkel, illetve ezek bevételével stb. kell túlnyomórészt megvalósítani.
Nincs tehát semmiféle olyan kihatással a városi beruházási tervekre, ami miatt ez vagy az a feladat elmaradna, vagy hátrányt szenvedne, avagy felemésztené mondjuk pl. a technikumi negyed bevakolására vagy húsboltjára előirányzott összeget.
A vita során felmerültek olyan vélemények is, hogy a munkához csak akkor szabad hozzákezdeni, ha rendelkezésre áll a részletes tervdokumentáció.
Bár erre az érvelésre a bevezetőben részben már válaszoltam, de szeretném itt is kihangsúlyozni, hogy csak ennek elkészítése után történik meg a munka elkezdése. Mások viszont arról beszéltek, hogy ez igen sokba kerül. Azt hiszem azért, hogy ez ilyen formában egyáltalán felvetődhetett, mi vagyunk a felelősek. Ugyanis nem magyaráztuk meg azt, hogy itt

nem olyan úttörővasútról van szó, mint amilyet a Szabadság-hegyen, a Ságvári ligeten át Hűvösvölgyig megépítettek.

Nem mondottuk el, hogy itt a társadalmi hozzájárulástól függően, inkább olyan gazdasági vasút jellegű pályaszakasz megépítéséről van szó, ahol a fiatalok felnőttek ellenőrzése mellett foglalatoskodhatnak, ha úgy tetszik játszhatnak, vagy ezen személyszállítást is végezhetnek.

Úttörővasút tanulmány – Ilyen is lehetett VOLNA /1957
Az eredeti tervdokumentációk alapján meg

Hasonló vonalszakasz megépítését tervezték a fiatalok, mint mondjuk, amilyen vasút van

Kecskeméten a Rávágytéri megállótól Bugacig, vagy az Ercsi cukorgyár vasútvonala,

amelyen nemcsak cukorrépát, hanem személyeket is szállítanak.

Azt hiszem a fiatalokkal együtt ott is hibát követtünk el, hogy ezt úttörővasútnak neveztük s talán kevesebb félreértés adódott volna, ha mi ezt egyszerűbben “Sztálinvárosi kisvasútnak” neveztük volna.
Egy ilyen vasút megépítése – megrendelés alapján – folyóméterenként körülbelül 300 forintba kerülne, amint ezt velünk az UVATERV főmérnökei közölték.
Ha tehát az első szakaszban egy fél kilométeres vonalat építenénk, – társadalmi munka nélkül és persze vasúti szerelvény nélkül – 150.000 forintba kerülne.

Ez az összeg azonban természetesen társadalmi munkával csökken.

Rajtunk a sor, hogy azt a kilátásba helyezett társadalmi munkát, amit a Vasmű KISz fiataljain kívül, az MTH iskolások, a Technikum hallgatói, a gimnázium és a többi iskolák tanulói felajánlottak, tervszerűen felhasználjuk.
S ha ehhez hozzátesszük, hogy a határozat után több munkásőr és a Szovjet Hadsereg itt állomásozó alakulatának Komszomol fiataljai, sőt már a vasutasok közül is jelentkeztek és ők is felajánlották segítségüket, a terv rövid idő alatt megvalósítható.
Maradnának az egyes állami gazdaságok által eddig is felajánlott vasúti sínek és az egyes gyárak által felajánlott kismozdonyok átvétele, amit a Vasmű KISz fiataljai kijavítanának és elkészítenénk azt az 1-2 kocsit, ami egyelőre közlekedne. Nincs tehát szó gigantikus tervekről, még kevésbé nagyzási mániáról, ahogy ezt egyesek felvetették.

Itt azonban szeretném megemlíteni, hogy a város építése során, ahány új létesítményt elkezdtünk, annyiszor – így ezúttal is – forgatták ki a közjó érdekében tett erőfeszítéseinket.
A Bartók Béla Művelődésháznak színházteremmé történt átalakítását, az 1955-ös sztálinvárosi májusi vásárt, amelyet negyvenezren tekintettek meg, az Arany Csillag Szállodát – amelyet a külföldiek is csodálnak -, és legutóbb az illatszerboltot is így tüntették fel, pedig ezek a gyakorlatban igen hasznosnak bizonyultak, amelyet végül is a sztálinvárosiak nagy tömegei helyeseltek.
Szembe lehet még állítani és nem egyszer hangzatosan, demagóg módon elferdítve fel lehet vetni a baraktáborokat, ahol mostoha körülmények között laknak még emberek, ideiglenes lakók, vagy a 103-as italboltot, a bevakolatlan házakat, egyes épületek hiányosságait stb.
Éppen ezért, ha ilyennel találkozunk, mondjuk el, hogy ha a Vasmű ifjúságának kezdeményezését nem is vettük volna tudomásul, s ha azt is határoztuk volna, hogy a kilátásba helyezett társadalmi munkát másra fordítsák, ezzel sem a technikumi távfűtést, sem a technikumi vakolásokat, avagy az óvodát nem tudtuk volna előbb megvalósítani.
A kérdés tehát úgy vetődött fel, hogy

vagy tudomásul vesszük a helyes kezdeményezést, vagy hátráltatjuk az ifjúság lelkesedését.

Mi az előbbit választottuk s bizton hisszük, hogy akik nem ismerték az előzményeket s ezért eddig tán ingadoztak, azok is odaállnak az ifjúság ügye mellé.

A végül két ütemben megvalósult úttörővasút kiviteli helyszínrajza

Sztálinvárost a múltban a fiatalok városának nevezték, s éppen ezért szeretnénk újabb kezdeményezésüket anyagi hozzájárulással is segíteni, hogy a terv, amelyet társadalmi munkával elindítanak, a fiatalok örömére, szocialista városunk újabb dicsőségére megvalósuljon.

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár és Végh Árpád által rendelkezésre bocsájtott dokumentumok segítségével készült.