A sztálinvárosi DISZ-táborok története

Matuss Lászlóné

A SZTÁLINVÁROSI DISZ-TÁBOROK TÖRTÉNETE

1950  májusában a négyezer lakosú Dunapentele határában megkezdődött a Dunai Vasmű és első szocialista városunk, Dunaújváros építése.
A dunapentelei építkezés Magyarország addigi legnagyobb ipari építkezése volt, amelynek gyors kivitelezésére a magyar népgazdaság nem volt felké­szülve. A hatalmas méreteket öltő építkezés anyag- és munkaerőhiánnyal küzdött, s kezdetben a technikai ellátottság sem volt magas színvonalú.
Az építkezés helyzetében gyökeres változást hozó dokumentumok közül először a Dolgozó Ifjúság Szövetségének (DISZ) a felhívása jelent meg a Szabad Nép 1950. október 15-i számában: “Magyar ifjúság, építsük fel a Dunai Vasművet, ötéves tervünk büszkeségét!”

A felhívást hazánk fiatalsága öröm­mel fogadta, s a következő hetekben megindult a fiatalok áramlása az épít­kezésre.
A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége (MDP KV) 1950. novem­ber 10-én hozott határozatot az építkezés nagyarányú kibontakoztatásához szükséges tennivalókról. A kitűzött feladatok megoldása érdekében a határo­zat elrendelte, hogy kétszáz nagyüzemi munkást kell Dunapentelére irányítani. A Központi Vezetőség határozata részletesen kijelölte az építkezésen működő párt- és tömegszervezetek feladatait, intézkedett a versenymozgalom kibontakoztatásáról. Megjelölte azokat a főként sajtóeszközöket, amelyekkel népsze­rűsíteni kell az építkezést.
Az MDP II. kongresszusa 1951-ben az első ötéves tervet módosította, a beruházások előirányzatát jelentősen felemelte. A felemelt ötéves terv az ország gazdasági erejét meghaladó, feszített ütemű, egyoldalú iparosítási programot írt elő.
1951  májusában a Központi Vezetőség Titkársága olyan határozatot hozott, mely szerint ismét az ország fiatalságára támaszkodva kell segíteni az építke­zés munkaerőhelyzetén.
Még a DISZ Központi Vezetőségének a nyári rohammunkára való mozgó­sítása előtt több levelet kapott a pentelei DISZ-bizottság. Az egyik így szólt: “Mi az Erőműépítő Vállalat DISZ-szervezetének ifjúmunkásai szabadságidőnk alatt egy hétre a Dunai Vasmű építkezésre megyünk dolgozni.”
A DISZ Központi Vezetősége, magáévá téve az MDP Központi Vezetősége Titkárságának határozatát, mozgósított: felhívást tett közzé a fiatalok felsorakoztatása érdekében, majd önkéntes nyári diáktáborokat szervezett az épít­kezésen.
A tanév vége felé a budapesti Sallai Imre szakérettségis kollégium leendő üzemgazdászai kiadták a jelszót: “Érettségi után találkozunk a Dunai Vasműnél!”
A Dunai Vasmű Építője 1951. július 12-i számában Lombos Ferenc, a pártbizottság titkára “Pártunk ifjú harcosai jönnek” című vezércikkében arról számolt be, hogy ezerszámra érkeztek levelek a pentelei DISZ-bizottságra, amelyekben a tanulóifjúság kérte, hogy hozzájárulhasson az itt folyó munká­hoz. Az ifjúmunkások leveleikben azt is közölték, hogy saját munkahelyükön hány százalékot teljesítettek.
1951-ben a pentelei dombokon új mozgalom bölcsője ringott. Innen indult útjára az ifjúsági szövetség építőtábori mozgalma.

Nótázva indulnak munkába a fiatalok brigádja 1951 /fotó: 50 éves Dunai Vasmű Krónikája

A DISZ-táborban az a tizenhat évnél idősebb diákfiú és tizenhét évnél idősebb diáklány vehetett részt, akit jó tanulmányi eredménye és az iskolá­ban végzett mozgalmi munkája arra érdemessé tett. A tanulók már az iskolá­ban lázasan készülődtek a nyári táborozásra: brigádokat állítottak össze, s a brigádok szocialista munkaversenyre hívták ki egymást.
Mint említettük, a táborba nemcsak diákok jelentkeztek, hanem azok az ifjúmunkások is, akik nyári szabadságuk egy részét az építkezésen akarták eltölteni. A Dunapentelére induló fiatalok kiadták a jelszót: “Előre a felemelt ötéves tervünk teljesítéséért és túlteljesítéséért – a Dunai Vasmű és az első szocialista város felépítéséért!”
A DISZ 1951-ben június 17. és szeptember 8. között kéthetes turnusokban szervezte meg az építőtábort. A diákok részére a Duna-parton – a mai kór­ház területén és attól északra – ezer fős sátortábort létesítettek.

Az első ezer rohammunkás fiatal június 17-én szállt hajóra. A pentelei parton több százan várták a hajót, és a fiatalok harsogó hurrával köszöntötték egymást.
Elsőnek a budapesti Kossuth Zsuzsa Gimnázium leánytanulói érkeztek meg a táborba. Az ifjú rohammunkásokat Lombos Ferenc, a pártbizottság titkára és Kecskeméti László, a DISZ dunapentelei bizottságának munkatársa, a tábor vezetője üdvözölte. A munkaszervező Matusek János volt.
Az első DISZ-tábor pentelei DISZ-vezetőinek nehéz dolguk volt. Rájuk hárult nemcsak a politikai, hanem a gazdasági munka is. Amellett, hogy sportversenyeket, politikai foglalkozásokat, túrákat, kultúrműsorokat szerveztek, felelősek voltak például az étkeztetésért, a rendért, a tisztaságért, a munkabeosztásért.
A fiatalok helytálltak a munkában, esetenként még a régebbi dolgozóknak is példát mutattak. A fiatalok segítése és a munkamódszer-átadás érdekében a diákbrigádokban dolgozott egy-egy tapasztaltabb ifjúmunkás is.
A tábor brigádjai versenyeztek egymással. Kölönböző felajánlások szület­tek, nemcsak az építőmunka területén, hanem például kulturális vonatkozás­ban is: a Hoffher-gyár iparostanulói vállalták, hogy a brigád tagjai megren­delik a Szabad Népet, s a brigád minden tagja szervez egy olvasókört a tá­boron belül az “Ifjú Város” olvasására.

Sátortábor a Vasmű mellett – 1951 /fotó: 50 éves Dunai Vasmű Krónikája

A versenymozgalom fontos szerepet töltött be a tábor életében a munkafegyelem megszilárdításáért és a tábor rendjének, fegyelmének megteremté­séért vívott harcban. S bár lelkesedésben nem volt hiány, és nem volt ritka a százszázalékon felüli teljesítmény sem, mégis a tízezer rohammunkás fiatal munkájának a vártnál kevesebb gazdasági haszna volt. Ez elsősorban a mun­kaszervezés hiányosságaiból adódott. Sok brigádnak nem volt megfelelő mun­katerülete. Arra is akadt példa, hogy egyes brigádok rozsdás szögeket egyene­sítettek, vagy olyan falat építtettek velük, amire nem volt szükség, és később le kellett bontani. A DISZ-tábor fiataljai versenyt indítottak a jobb munka­idő-kihasználásért, de a rossz munkaszervezés következtében előfordult, hogy várniuk kellett a szerszámokra. Az sem volt lelkesítő, hogy a táborlakók mun­káját általában felületesen normázták.
A lelkesedés ennek ellenére alig csökkent. Már az első csoport fiataljai­nak nagy része felajánlotta: “Tovább akarunk dolgozni, egész nyáron akar­juk építeni az ifjúság városát.” Ahogy újabb csoportok érkeztek, a munka­szervezés fokról fokra javult, ha nem is sokat.
Július végén több nemzet fiataljai adtak találkozót egymásnak a tábor­ban: budapesti egyetemisták és főiskolások között albán, jugoszláv, lengyel, bolgár, román fiatalok is érkeztek az építkezésre. Majd koreai fiatalok is dol­goztak itt egy hétig.
A táborban látogatást tett Rákosi Mátyás is. “A Dunai Vasmű felépítése olyan országos feladat, amely megérdemli, hogy ifjúságunk reá összpontosítsa lendületét, munkaszeretetét, áldozatkészségét.” – olvashatjuk Rákosi szavait a Dunai Vasmű Építője 1951. július 10-i számában.
A tábor lakói közös rendezvényeket szerveztek a pentelei ifjúsággal (tábor­tüzek, sportversenyek). Harci játékot rendeztek a szigeten, amelyen a barakk­tábor lakói voltak a “védők”, a sátortábor lakói pedig a “támadók”. A III. Világifjúsági Találkozó alkalmából rendezett utcabálon közös műsort adott a Dunai Vasmű központi tánccsoportja és a diáktábor alkalmi tánccsoportja. Ezen az utcabálon született meg a pentelei ifjúság indulója, amelynek szerzője Radnai Pál ifjúmunkás volt. Az induló utolsó sorait az egész közönség éne­kelte:

“Pentelénk, Pentelénk, dicső híred mihozzánk elért,
Híred szájról szájra jár, hozzád készülünk mi már.
Te lész erős várunk Pentelénk…”

Az első DISZ-tábor sikerét talán az bizonyítja legjobban, hogy a tízezer rohammunkás fiatal közül körülbelül ezer a következő nyáron visszatért.

 Hetényi István – Jelentkeztünk következő nyáron is

1952-ben jobban felkészültek a fiatalok fogadására. A diákokat üdvözlő vezércikket ezúttal Borovszky Ambrus, a Nehézipari Beruházási Vállalat ak­kori igazgatóhelyettese írta: „Felhívjuk a műszaki vezető elvtársak figyelmét, hogy azokkal szemben, akik nem biztosítják a fiatalok számára az állandó, zavartalan munkaterületet, a legszigorúbban fogunk eljárni.. .”

 Diák építők! Fel Sztálinvárosba!

1952-ben az előző évihez hasonló lelkesedés és munkakészség még fellel­hető volt. Az iskolákban az évzárókon ünnepélyes keretek között osztották ki a DISZ megbízólevelét, csatolva hozzá a díjmentes utazásra jogosító vasúti igazolványt.
A tábor június 22-én nyílt meg. A tábornyitó ünnepélyen a díszemelvé­nyen foglaltak helyet a városi pártbizottság, a DISZ Központi Vezetőség és a városi DISZ-bizottság tagjai: Lombos Ferenc, Dénes István és Szabó Károly, valamint Sárvári György.
A táborparancsnokság a DISZ Központi Vezetősége által megbízott veze­tőkből és pedagógusokból állt. A tábor szociális ellátottsága lényegesen jobb volt, mint az előző évben: például a lányok már nem sátorban, hanem kő­épületben laktak, több zuhanyozót állítottak fel, javult az élelmezés szín­vonala, a diákok állandó orvosi felügyelet alatt álltak stb.

Az Augusztus 20. brigád tagjai munkába indulnak. – 1952. augusztus 24.
MTI Fotó/Magyar Fotó

A táborlakók tevékenységével önálló újság, a Komornik Ferenc szerkesz­tésében megjelenő “Ifjú Építő” foglalkozott. A táborparancsnokság lapjának első száma július 3-án jelent meg: “Táborújságunk, az Ifjú Építő megjelenése fontos jelenség táborunk életében. Minden táborlakó nagy érdeklődéssel for­gatja e újság lapjait, saját munkájának, a tábormunkájának tükrét keresi benne… Ezért fontos feladatot kell betöltenie a táborújságnak. Elsősorban a termelési eredmények túlszárnyalására kell mozgósítania. Népszerűsítenie kell a jó eredményt elérő brigádokat… Ugyanakkor kímélet nélkül le kell leplezni a fegyelmezetlen, rosszul dolgozó táborlakókat… Helyt kell kapjon az újság­ban minden elvtárs véleménye, javaslata, kritikája… Meg kell valósítani azt, hogy a tábor újságát a tábor lakói írják.” – olvashatjuk a vezércikkben.
A fiatal táborlakók 1952 nyarán már nem szögeket egyenesítettek, már nem vizel hordtak, mint az egy évvel korábban gyakran előfordult, hanem szervezetten az építőmunkában vettek részt. A munkaszervezést és a táborvezetés valamennyi feladatát megkönnyítette, hogy az irányítás gazdasági oldalát már nem a DISZ, hanem a beruházó végezte. 1952 nyarán a munkaverseny új formái bontakoztak ki a táborban: a brigádok egymás közötti versenyéhez a brigádtagok brigádon belüli versenye járult.
A munkában elért eredmény bekerült minden táborlakó DlSZ-tagkönyvébe. A legjobb teljesítményt elérő brigádok pedig elnyerték a versenyzászlót (“legjobb női brigád”, “legjobb kubikosbrigád”, “legjobb szállítóbrigád”, “leg­jobb ezred” stb. zászlókat).
A táborban az élet meghatározott napirend szerint folyt, amely a mun­kán kívül magában foglalta a kulturális, sport- és szórakozási lehetőségeket is. A brigádok az ébresztő után reggel háromnegyed hatkor sorakoztak a zászlófelvonáshoz. (A zászlót mindig a legjobb teljesítményt elért brigád von­ta fel.) Hat órakor a zászlófelvonás után megtörtént a napiparancs kihirdetése. A napiparancs egy napra határozta meg a feladatokat, végrehajtását a tábor­rend előírta. A napiparancs meghallgatása után a reggeli következett, majd ezután a munkahelyeikre vonultak a brigádok. Hétkor kezdődött a munka, s déli tizenkét óráig tartott. Tizenkettőtől kettőig volt ebédidő, így a fiatalok az étkezés után ki tudták pihenni magukat a délutáni munkakezdésig. Délután kettőtől hatig dolgoztak, majd hattól kilencig szabadfoglalkozás következett. A napot esténként a táborzászló előtt a DlVSZ-indulóval fejezték be. Takarodó este tízkor volt.

Az Augusztus 20. brigád tagjai munkába indulnak. – 1952. augusztus 24.
Magyar Fotó

A szabad idő hasznos eltöltését szolgálták a táborban az ugró-, futball-, röplabda-, kézilabdapályák, asztalitenisz stb. Filmvetítéseket, előadásokat, irodalmi vitákat szerveztek, a szabadtéri színpadon operetteket, kultúrműsoro­kat mutattak be. A táborban önálló színjátszó- és tánccsoport működött, énekkarokat szerveztek. Közel háromezer köteles könyvtár várta az olvasni vágyó fiatalokat.
A táborba ellátogattak neves olimpikonok, tíz nemzet úttörői, s látogatást tett Nazim Hikmet, török költő. Élményeit így összegezte: “Én költő vagyok. Sok nagyszerű művet olvastam már életemben. De a legnagyobb költemény, amiben az életben részem volt, a ti alkotásotok – Sztálinváros.”
A háromszor három hétig tartó táborozás záróünnepélyén Kocsa László búcsúztatta a fiatalokat. Szabó Károly, a DISZ Központi Vezetősége Intéző Bizottságának tagja értékelte a tábor munkáját. Elmondta, hogy sokan hat-­nyolc héten keresztül részt vettek az építőmunkában. Ezek a táborlakók, va­lamint a kiváló eredményt elért diákok beírhatták nevüket a sztálinvárosi DISZ-szervezet emlékalbumába, a kiváló építőbrigádok neve mellé. Az ünne­pély után vidám táncmulatsággal zárta be kapuit a második sztálinvárosi DISZ-tábor.

Szabad Ifjúság 1952.augusztus 24.

Az 1951-es és az 1952-es DISZ-tábor összehasonlításakor már tanúi lehe­tünk egy kezdődő, később lassan fokozódó folyamatnak. 1951-ben a rendkívül kezdetleges ellátás, sőt munkaszervezés ellenére lelkes, a nehézségeket vállaló fiatalok táboroztak. 1952-ben – a még mindig fellelhető lelkesedés és munkakészség mellett – Kecskeméti László táborparancsnok már arról is beszámolt, hogy “… Nem könnyű a fiatalok között fegyelmet tartani, van köztük sok anyagias, és vannak, akik egy kis esőtől is megijednek, és abbhagyják a munkát.. .”
1952-ben már – a gyors és nagyarányú fejlődés közben – mindjobban kiütköztek a felemelt ötéves terv hibái. A túlfeszített tervet az ipar nem volt képes teljesíteni. A nehézipar mérhetetlen növelése akadályozta a könnyűipar arányos fejlesztését, a mezőgazdasági termelés stagnált. A könnyűipar és a mezőgazdaság nem volt képes ellátni a lakosság növekvő igényeit. A dolgozó emberek életszínvonala 1952-re jelentősen csökkent.
A sztálinvárosi fiatalság kezdődő és a későbbiekben lassan fokozódó passzivitásának természetesen több öszetevője volt. (A keresetcsökkenés, a köz­ellátási nehézségek, az egyre akadozó anyagellátás mellett a párt segítségének csökkenése stb.)
A fiatalok aktivitásának a hanyatlását jelezte az 1953-as DISZ-tábor lakói­nak szemléletbeli változása is.
Az újságok hasábjain 1953 nyarán is megjelent a felhívás: “Középiskolás fiatalok, menjetek építeni Sztálinvárosba!”
A diákok hajóval és vonattal érkeztek a táborba, amely június 27-én nyílt meg. Immár harmadszor hangzott fel a “sztálinvárosi DISZ-tábor, vigyázz!” –  vezényszó, s a DlVSZ-induló hangjaira harmadszor lendült magasba a nemzeti színű, DISZ-jelvényes zászló. A fiatalokat Hajdu András, a pártbizottság agit.-prop. titkára és Fazekas István, a DISZ-bizottság titkára köszöntötte.
Az 1953-as tábor ellátása talán még az 1952-esnél is jobb volt. Egy turnus négy hétig tartott. Az azonos megyéből, vagy egy iskolából érkezett diákokat azonos munkahelyre osztották be. A pedagógusokat hatékonyabban bevonták a tábor életébe. A lányok a tíztantermes iskola első emeletén laktak.
A kulturális élet a táborban 1953-ban is élénk volt. Tábortüzeket rendez­tek a Duna-parton, neves művészek kultúrműsort adtak, a könyvtárnak több mint hétszáz olvasója volt. A labdajátékok tömegsporttá váltak. A fiatalok részt vettek a szabadságharcos körök munkájában. A legjobban dolgozó tábor­lakók számára kirándulást szerveztek Siófokra.
A táborban megalakultak a DISZ-szervezetek. Ötven DISZ-tag alkotott egy alapszervezetet, egy alapszervezet több rajra tagozódott. Az alapszerve­zetek közvetlenül a táborvezetőség irányítása alá tartoztak. Az alapszervi vezetőség tagjai a következők voltak: titkár, öt brigádvezető, kultúr-, sport- és sajtófelelősök. Gyakran előfordult azonban, hogy a vezetőségválasztás úgy történt, hogy az alapszervezet tagjai nem is ismerték egymást.
A munkaszervezés területén esetenként ismét jelentkeztek a régi hibák: nem minden esetben biztosították a munkafeltételeket, sőt mintegy “80 diszista számára még szöghúzás, vagy takarítás sem akadt”.

A B egység “Skalov” brigádjának tagjai érkeznek a kokszolóból a DISZ táborába. – 1953. július 20.
MTI/Várkonyi László

A diákok munkához való viszonyának a megváltozására vetett fényt a “Körkép a diákbrigádokról” című cikk, amely arról tudósít, hogy vannak brigádok, akik jól dolgoznak, vannak diákok, akik nem keveslik az élelmet, és vannak olyanok is, akik nem követelnek “diáknormát”. S voltak olyan fiatalok is, akik csak az egyetemi felvételi miatt jelentkeztek Sztálinvárosba, aztán nem jöttek el.
Matusek Jánosnak, az 1953-as tábor parancsnokának a visszaemlékezése szerint: “Akkor már kevesen voltak, akik igazán akartak dolgozni. Miért nem dolgoztok rendesen, mondtam nekik többször, hiszen önként jöttetek… És sokszor kaptam ilyen választ: Dehogy jöttünk önként, minket küldtek…”
A harmadik, s egyben utolsó sztálinvárosi DISZ-tábor 1953. augusztus 21-én zárta be kapuit.
1951-53 nyarán körülbelül harmincezer diák lakott a sátortáborban, s vett részt az építőmunkában. Harmincezer hajdani középiskolás és egyetemista emlékszik a hajnali kürtjeire, a tenyeret feldörzsölő téglák súlyára, a brigádok vetélkedéseire, a tábortüzekre, az együtt tanult és énekelt dalokra.
1953 után nem került sor táborozásra Sztálinvárosban. Az építkezés üteme 1953 közepétől, de különösen 1954-től kezdve megtorpant: a revizionista gazdaságpolitika nehéziparellenes intézkedései komoly gondot okoztak.
A Dunai Vasmű és a város további építésének a feltételeit az 1958. január 1-én induló 3 éves terv teremtette meg.

Megjelent: Fejér Megyei Szemle 1980/2

Matussné dr. Lendvai Márta

1954. február elsején született, gyermekkorát Baracson töltötte. Az általános iskola elvégzése után a Münnich Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója lett, ahol 1977-ben történelem, valamint orosz nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát szerzett.
Az egyetem elvégzése után, 1977. szeptember 1-jén kezdett dolgozni az Intercisa Múzeumban új- és legújabbkoros történészként, majd 1979. február 1-től a múzeum igazgatójának nevezték ki, mely státuszt fájdalmasan hirtelen bekövetkezett haláláig, 32 éven keresztül folyamatosan betöltötte.
Fő kutatási területe Dunapentele/Sztálinváros/Dunaújváros története volt. Doktori fokozatát 1988-ban szerezte, disszertációjának témája Dunapentele iskolatörténete volt. A dolgozat a magyar iskola fennállásának 1000. évfordulója alkalmából, Fejezetek Dunapentele iskolatörténetéből címmel, 1996-ban jelent meg, az Intercisa Múzeum kiadásában.
Irodalmi munkásságát az említetten kívül több, folyóiratokban, évkönyvekben megjelent tanulmánya illetve önálló kiadványok őrzik. Ezek közül néhány, a teljesség igénye nélkül: Dunapentele oktatásügye a 17. század végétől a 20. század közepéig a Dunaújváros története című monográfiában, Kiegészítések Dunapentele 20. század eleji történetéhez, a Sztálinvárosi nők,  A dunaújvárosi nők a hatvanas években című kiadványok. Pongrácz Zsuzsánnával közösen írta meg a Dunaújváros története képes levelezőlapokon című könyvet, mely művel elnyerték a 2. Magyar Bélyeg- és Postatörténeti Világtalálkozó aranyérem rangú oklevelét.

Matussné dr. Lendvai Mártáról bővebben – jakd.hu