Autó-Motor 1951. május 15.

Minden magyar dolgozó összefogásából, a különböző szakmák dolgozóinak együttműködéséből épül Ötéves Tervünk legnagyobb alkotása: a Dunai Vasmű és körülötte az első magyar szocialista város. A gépjárműszakma munkásai – gépkocsivezetők és szerelők, műszaki értelmiségiek és alkalmazottak – ugyancsak részt kérnek az építés munkájából. Nagy segítségükre vannak a szovjet gépek, főleg a nagyszerű, szilárdépítésű, teherbíró ZISZ 150-es teherautók…

(Fotó: Rózsa György)

Sofőrök és gépkocsik úttörő munkája Dunapentelén

A Dunai Vasmű és az első magyar szocialista város építéséhez nemcsak a dunapentelei föld “mozdult meg”, hanem szerte az országban megmozdultak a kü­lönféle üzemek dolgozói a kooperáció, az együttműködés kifejlesztéséért. A MÁVAG két nagy kompresszort június 1 helyett, május 4. és 8.-án készített el, a Szellőző-művek hét hónappal előbb akarja legyár­tani a Dunai Vasmű részére megrendelt berendezéseket: – se szeri se száma a vállalásoknak, melyek az “Acélváros” megvalósítását akarják meggyorsítani.
Mindennél nagyobb azonban azoknak az erőfeszítése, akik közvetlenül Dunapentelén dolgoznak, “Békeerődünk hősei” – mondotta róluk Zsofinyec Mihály kohó- és gépipari miniszter, amikor néhány nappal ezelőtt, “Emlékérem”-mel tüntette ki azokat a dolgozókat, akik már egy éve példamutatóan veszik ki ré­szüket Ötéves Tervünk nagy művének megalkotásából.

A sofőrök az “Acélvárosért”

A hatalmas építkezés anyagmozgatását, szállítási munkálatait elősegítő teherautófuvarozás dolgozói még nem működnek egy éve itt s így ezúttal nem lehettek a kitüntettek között. De joggal büszkék arra, hogy a fuvaroztató vállalatok vezetői sorra osztják ki köztük a köszönő leveleket…
– Éppen ma kaptunk írásbeli elismerést a Betonútépítő Vállalattól – büszkélkedik Halász Sándor gépkocsivezető.
– Amikor Petőfi-brigádunk elnyerte a TEFU vándorzászlaját, példát akartunk mutatni s így önként vállaltuk a legnehezebb munkahelyet: Rácalmásról hordunk sódert, napi 16 órás műszakban. Be akartuk bizonyítani, hogy egy jólműködő brigád még ilyen munkabeosztás mellett is tud tagjai számára pihenőidőket biztosítani. Szervezés kérdése az egész. “Közös munkával a közös célért” – valljuk mindnyájan, a szovjet példák nyomán. Reggel például, a torlódás elkerülése végett mindössze három kocsink rakodik Rácalmáson, a többi kilenc kocsival addig más munkát vállalunk s csak később, hármasával indítjuk őket mindennapos útjukra.
Beszélgetéseink során meggyőződtünk arról, hogy – mint mindenki itt körülöttünk – a gépkocsivezetők és motorszerelők is megtisztelő kitüntetésnek tartják, hogy résztvehetnek az “Acélváros” alkotásában. Szemelőtt tartják Rákosi elvtárs szavait, aki a Dunai Vasművet Ötéves Tervünk kulcskérdésének, mezőgazdaságunk és hadseregünk fejlesztése egyik legfontosabb eszközének nevezte. Éjjel és nappal folyik a munka a gépkocsik kormánykerekénél, hogy az emberek és anyagok szállítása lehetőleg az óramű pontosságával történjék. Sok nehézséggel kell megbirkózniok, s az autó­szakma dolgozói nem is riadnak vissza ezektől az akadályoktól.


Soltész Mihály szerelőbrigádja a helyszínen nyújt “gyorssegélyt” Horváth Tivadar gépkocsivezető teherautójának, amely az építkezés munkálataihoz szállít kavicsot

A tapasztalatcsere hiányosságai

Mégis vannak hiányosságok, amelyekre rá kell mutatnunk.
Így például – a felhozott nagyszerű példa ellenére – a brigád-mozgalom nem fejlődik kellően a Dunapentelei TEFU gépkocsivezetői között. Ígérgetik ugyan a “Petőfiek”, hogy összehívják a többi működő brigád tagjait “egy kis tapasztalatcserére”, de ennek megvalósítása mindig a – következő hétre marad. Nehezen akarják magukévá tenni a szovjet példának azt a tanítását, mely szerint az élenjáró brigád tagjait szét kell osztani a gyengébb brigádokba, hogy megfelelhessenek a szocialista verseny egyik alapfeltételének és “elvtársi segítséget adjanak az elmaradottaknak”. Így Márkus Ferenc sem látta még be ennek a szükségességét, pedig – párttag lévén, – a többinél is jobban tudja, hogy a jólműködő brigád megerősíti a munkafegyelmet a kevésbbé öntudatos dolgozók között is. Hiszen éppen ő közölte velünk, hogy a vállalat vezetősége még nem talált alkalmat arra, hogy ismertesse a gépkocsivezetők között az új kollektív szerződést, amely végre valóban a több és jobb munkát végzők számára biztosít nagyobb jövedelmet. Dehát nem könnyű az ilyen sokfelé dolgozó kollektívát közös megbeszélésre összehívni, ennélfogva ez a felvilágosító munka is inkább a brigádvezetők feladata lenne.
Hatalmas feladat áll most különben is a Dunapentelei TEFU vezetői előtt. A nagyszerű teljesítmények, amelyeket eddig kimutathattak, elsősorban a dolgozók megfeszített munkájának eredményei. Hiszen az eredetileg engedélyezettnél kisebb létszámmal tudták az elmúlt negyedévi bevételi tervet 134%-kal, az ön­költségcsökkentés s a nyereségbefizetés tervét pedig kb. 300%-kal túlteljesíteni.
A szocializmus építésének ütemében azonban senkisem állhat meg az eddigi eredményeknél. De hogyan lehet fokozni az elért teljesítményeket ott, ahol a munkaversenynek – a szocialista építés motorjának – úgyszólván nyoma sincs? Hiába nézünk körül: az egész telepen egyetlen táblát sem találunk a munkaverseny állásáról…

A verseny megszervezésének nehézségei

Ennek a hiányosságnak a felszámo­lása vár a vállalat vezetőire. S ez csakugyan nem egyszerű kérdés. A teherfuvar-vállalatok versenypontjainak jóré­szét ugyanis a dunapentelei sajátos munkakörülmények között, eredeti formájában, nem lehet kitűzni. A 100.000 km-es ­mozgalom feltételeinek teljesítéséért a dolgozók nem indulhatnak egyenlő eséllyel, hiszen vannak munkahelyek, ahol az anyagmozgatás mindössze 1-200 méteres körzetben történik. Ebből következően a tonnakilométerek növelése sem függ mindig a gépkocsivezető igyekezetétől. És hogyan csökkentheti az üzemanyagot az előírt normákhoz viszonyítva, amikor például az Austro-Fiat kocsik a megállapított 31,5 liter helyett ezeken a terepeken még sohasem fogyasztottak 46-48 liternél kevesebbet 100 km-ként? (A lelkiismeretes vezető ugyanis gyakran egész munkaútján nem kapcsolhat direktre és hányszor kell százmétereket megtennie – hátrafelé menetben!…)
Mindezek a kérdések sürgős intézkedést kívánnak, miután a gépkocsiveze­tők premizálásának rendszerét is csak e problémák megoldása után dolgozhatják ki. Az új munkaerőkkel felfrissített műszaki osztály előterjesztésére tehát a vállalatvezetőség illetékesektől új határ­fogyasztási normák megállapítását kérelmezte, amelyekhez majd terep- és munka­viszonyonként más-más szorzószámot kell alkalmazni. Ugyanilyen alapon tör­ténhetik meg a tonnakilométerek teljesítési feltételeinek előírása is.
Az utóbbi időkig meglehetős pazarlás folyt a kenőolajjal. Sok olyan, lehetetlen állapotban lévő kocsi dolgozott itt, melyhez naponta 2-3 liter olajat is vételeztek. Így például egy féltonnás Bedford április 16-30 között 25 liter olajat “evett meg”! Ezeket a járműveket most sürgősen nagyjavításba adták, az olajkiszol­gáltatást szigorúbban ellenőrizték – s az elmúlt két hét alatt máris kb 25%-kal kevesebb olaj fogyott el…


Meghatározott sorrendben töltik meg a billenőplatós teherautókat az útépítéshez szükséges különböző anyagokkal, amelyeket egyszerre szállítanak a helyszínre

Az ÁFORT jó munkája

Itt kell megemlékeznünk arról, aminek a megírására a dolgozók külön felkértek bennünket: hogy az ÁFORT működésével mindenki nagyon meg van elé­gedve, az üzemanyagellátásban Duna­pentelén egyetlen pillanatra sem történt fennakadás. És példásan támogatták a teherautófuvarozás munkásait a fuvaroztatók, a különböző építési vállalatok is. Ma már nem kell például a Dunában mosni a kocsikat, mert a Dunamenti Mélyépítési Vállalat készséggel bocsátja a gépjárművezetők rendelkezésére vízhálózatát. Éppen ottlétünk alatt ajánlotta fel György István, a gépészeti osztály vezető-mérnöke, hogy külön áramhálózat építését teszi lehetővé a TEFU szivattyúja részére.
És épül már az új javítóműhely, amely végre kiszabadítja Soltész Mihály és Duda János szerelőbrigádjait, a hol sáros, hol poros udvar és a sötét, volt istálló- és pajtahelyiségek primitív munkaviszonyai közül. A műhelyrészleg nagyszerű dolgozói eddig is példásan segítették a gépkocsivezetőket. Ezen a héten megindult az éjjeli műszak is, s most már azt ígérik: az ő munkájuk miatt egyetlen napra sem esik ki kocsi a termelésből.
– Csak azt kérjük – mondja, szerelőtársai nevében Gerlei Jenő, – hogy a vezetőség több gonddal ellenőriztesse a bérelszámolást. És feltétlenül szükségesnek tartanánk, hogy az AUTOKER-nek legyen lerakata Pentelén, az itt futó kocsik alkatrészeiből.


Itt az anyagok, a gépkocsivezető egyetlen gombnyomásra a a keverőgépbe kerülnek, amely leteríti azokat az útfelületre és – úgyszólván minden kézimunka nélkül – egy másik gép lesimítja és hengerli. Percről percre, láthatóan nő a betonút hossza, amelyen ezután könnyebben közlekednek majd a súlyos terheikkel a gépkocsik…

Nem sokáig beszélgethetünk a műhelyben: jelentés érkezik, hogy szállítás közben egy Austro-Fiat meghibásodás miatt leállt. S már indul is a “mentőexpedíció” a helyszínre. Az egyik új betonúton éppen egy ZISZ 150-es karaván száguld el mellettünk.
– Több mint féléve dolgoznak nálunk ezek a különlegesen szilárd építésű szovjet kocsik – jegyzi meg Soltész Mihály. – De a műhelyünkben ezidáig még egyetlenegyet sem láttunk belőlük! Sofőrjeink azt hangoztatják: soha ilyen terepbíró teherautóval nem volt dolguk. Bizony, sokszor előfordul, hogy a ZISZ-ek húzzák ki akármelyik más típusú kocsit a sárból. Ahol pedig már a ZISZ sem segíthet, mindig kéznél van egy “jó öreg” Sztálinyec-traktor…
Így kerül szóba a nagy Szovjetunió segítsége az új dunapentelei kikötő felé vezető útkanyarnál, ahol Soltész Mihályék ötletes rögtönzéssel kijavítják Hor­váth Tibor gépkocsivezető kocsiját.
És robogunk tovább a szervizállomás felé, utakon, amelyeknek legutóbbi látogatásunkkor még csak a helye volt ki­jelölve, a tegnapi sár- és portengeren magasbameredő pontházak között, amelyek legtöbbjében már munkások laknak, a cementkarjukat az ég felé nyújtó gyárépületek mellett, amelyekben az Ötéves Terv második esztendejének végén már izzóan folyik majd a vas: új gépek, a béke új harci eszközeinek nemes anyaga…

Reményi Gyenes István

Dunaujvaros