Dunaújvárosi Hírlap – 1981. augusztus 25.

Konverteres acélmű a Dunai Vasműben

Három és fél évvel ezelőtt ez a kép fogadta az arrajárókat. A konvertercsarnok épületének kiváltott területén már állnak a hatalmas tartópillérek. A méretekre jellemző: a 16 ezer négyzetméter alapterületű és 76 méter magas épülethez elhasználtak 26 ezer tonna acélszerkezetet

A népgazdaság acéligénye az elmúlt ötéves tervidőszakban évenként 40-45 ezer tonnával növekedett. A legnagyobb kereslet ma is a melegen és hidegen hengerelt lemezek, valamint az ezekből készült profilok, továbbá a csövek iránt mutatkozik.
Vaskohászatunk az elmúlt két évtizedben évről-évre növelte acéltermelését, mégpedig az ötvenes években épített martinkemencék kapacitását növelve. A termelés növelését rekonstrukciós fejlesztésekkel, a gyártási technológiák korszerűsítésével érték el. A növekvő, s szinte kielégíthetetlen igények miatt azonban újabb fejlesztések váltak szükségessé. Ezekre elsősorban két nagyüzem, a Dunai Vasmű és a diósgyőri Lenin Kohászati Művek számított, mint a magyar vaskohászat két legfontosabb és legkorszerűbb üzeme.
A Dunai Vasmű két nagyolvasztóval rendelkezik, s négy martinkemencében termel acélt, a folyamatos acélöntőmű teljesítőképessége 800 ezer tonna évenként – mindez azt jelenti, hogy a Dunai Vasmű a magyar vaskohászat legkorszerűbb gyára. Emellett számos más téren elsőséget vívott ki magának: a legújabb, s a szállítási költségeket, anyagköltségeket tekintve a legrentábilisabb kohászati vállalatnak számít.
A világtendenciákat, a hazai igényeket és lehetőségeket figyelembe véve 1973-ban tárgyalt, és határozatot hozott a Gazdasági Bizottság a hazai acéltermelés növelésének szükségességéről, a hazai acéltermelés távlati fejlesztéséről, ezen belül a Dunai Vasmű metallurgiai bázisának fejlesztéséről. Majd az Állami Tervbizottság is határozatban írta elő, hogy a vasmű metallurgiai fejlesztésére beruházási javaslatot kell dolgozni. Nem egészen egy év múlva elkészült a Kogépterv tervjavaslata, majd az 1975-ös decemberi országgyűlés az V. ötéves tervtörvény 21 paragrafusával törvényt hozott a Dunai Vasmű konverteres acélművének megépítéséről. Nem sokkal a törvény megszületése után a következőket nyilatkozta dr. Répási Gellért, a vasmű vezérigazgatóhelyettese: “A fejlesztési tervekben különös hangsúlyt kapott a Dunai Vasmű, amely a tervek szerint 1980-ra az ország leghatalmasabb acélgyártó kombinátjává, évente 1,7 millió tonna acélt előállító kohászati vállalattá fejlődik. Már megkötötték azokat az államközi megállapodásokat, egyezményeket, amelyek alapján a Szovjetunió egy, évenként 1-1,1 millió tonna acél előállítására képes konvertert és egy folyamatos öntőművet szállít a Dunai Vasműnek. Elképzeléseink szerint ezek a berendezések már 1979-ben termelni fognak, jóllehet a teljes beruházással csak 1981-ben végeznek majd. Ezzel a vállalat elméletileg képessé válik az évi 2,2 millió tonna acél gyártására, aminek gyakorlati megvalósítása természetesen igen hosszadalmas, egészen a VI. ötéves tervbe átnyúló feladat lesz.”

Állványerdő a konverternél. Magasodik az épület, s befejezés előtt van a háttérben lévő konverterkémény is

A konverterhez kapcsolódó kisegítő üzemek, a salaköntő, a tűzállóanyag-raktár, a porüzem építése már 1976 elején elkezdődött és 1977 nyarán kezdtek hozzá a majdani építőknek ideiglenes otthont adó munkásszálló építéséhez. A konvertercsarnok tulajdonképpeni építése 1977 december elsején kezdődött, ekkor állt lábra a konverteres acélmű alacsony csarnokának C-sor 1-es oszlopa. Ezt követően egymás után kezdték építeni és sorra készültek el a kis lépéseknek számító, de egy hatalmas beruházás részeként épülő berendezések, üzemek: a Copex-olló, a nyersvaskeverő, az oxigéngyár, a konverteracélmű kéménye, az országos hálózatba csatlakozó villamos alállomás, a szivattyúház, a füstgázkazán, a mészégetőmű. Majd a szinte egymást érő üzembe helyezések után 1981. augusztus 14-én megtartották az első csapolást, amelyet az augusztus 19-i ünnepélyes átadás követett. Az országos lapok, a rádió, a televízió első hírben tudatták az országgal, hogy elkészült az acélgyártás legkorszerűbb technológiáját alkalmazó üzem: a konvertercsarnok. “Csütörtökről péntekre virradó éjszaka – írta a Népszabadság – 0 óra 28 perckor megkezdték az első adag acél csapolását. A körte alakú, több emelet magas acéledényből, a konverterből a programnak megfelelően, 130 tonna 0,06 százalékos karbontartalmú, kiváló minőségű, mélyhúzásra alkalmas acélt csapoltak. Ez az acélfajta a mai piaci viszonyok között is jól értékesíthető. Ezzel megkezdte működését az ország legnagyobb konverteres acélgyártó üzeme, ahol a későbbiek során évente 1,2 millió tonna acél gyártását tervezik.”

 
Népszabadság – 1981. augusztus 15.

Az ünnepélyes átadással öt és fél éven át tartó építkezés fejeződött be, amelynek során húsz különböző vállalat mintegy kétezer dolgozója tevékenykedett folyamatosan az építkezésen. A méretekre jellemző, hogy eddig 26 ezer tonna acélszerkezetet állítottak össze, a konverteres üzem 76 méter magas és 16 ezer négyzetméter alapterületű. A konverteres acélmű megépítésével – a Lenin Kohászati Művek után – a Dunai Vasmű is feliratkozott az acélt világszínvonalon gyártó vállalatok sorába.

Első pillantásra rendetlennek tűnik a környék, pedig a kuszaság nagyon is szervezett, s jó ütemű munkát takar

A konverteres technológia ugyanis csaknem tízszer termelékenyebb, mint a hagyományos Siemens-Martin acélgyártás, nagyrészt automatizált és a kohászokat megkíméli a megerőltető fizikai munkától. Amíg a ha gyományos acélgyártási technológiánál a nyersvasból a szenet elsősorban a forró olvadékba kevert érc, illetve oxidálódott vashulladék segítségével veszik ki, a konverterben a folyékony nyersvasba juttatott oxigén köti le az onnan eltávolítandó szenet, s ez a folyamat egyidejűleg hőt is termel. A martinkemencénél egy műszakra két csapolás jut, vagyis általában négy-négy és fél óránként csapolnak egy adag (170 tonna) acélt, a konverterben gyártott 130 tonnányi acél adagideje harmincöt-negyvenöt perc. Az eljárás további előnye a martin-acélgyártáshoz képest, hogy tüzelőanyagként nincs szükség gáz vagy olaj befúvatásához, s ez jelentős energia-megtakarítást eredményez.

A hatalmas falakat már burkolat fedi. Befejezés előtti felvétel a konvertercsarnokról

Az oxigénes konverterbe először a szilárd halmazállapotú hideg ócskavasat rakják be, majd arra öntik rá a mintegy 1300 fokos folyékony nyersvasat. A feltöltést az ócskavas berakásának és a nyersvas beöntésének ideje nem több, mint hat-hét perc. A feltöltés után a konvertert függőleges helyzetbe forgatják, és a szájnyílásán egy 15 méter hosszú és 25 centiméter széles oxigénfúvó csövet dugnak le, s hogy az oxigénlándzsa meg ne olvadjon, gyorsan áramló vízzel hűtik. A lándzsa hegye egy-két méterrel van a fehéren izzó fém fölött, s rajta keresztül percenként 250-300 köbméter oxigént fúvatnak az átalakítóba. Az adalékanyagokat – a folypátot, az égetett meszet, a vasércet, stb. – a konverter fölötti tárolókból adagolják az olvadékba. A fúvatás 22-25 percig tart, ezalatt az acél széntartalma eléri a kívánt szintet. Ekkor kiemelik a lándzsát az átalakítóból, és mintát vesznek az acélból. Ha az acél összetétele megfelelő, a csapolónyíláson, át az öntőüstbe csapolják le. Ebben a tartályban az izzó fém felületéről eltávolítják az oxidréteget, s az acélhoz hozzákeverik a különféle ötvözőanyagokat. A konveteres acélgyártás befejezéseként a konvertert szájjal lefelé fordítják, és kiöntik belőle a salakot.

Ez év május 30-án elkészült a konvertert “kiszolgáló” mészégetőmű. Begyújtották a kemencében a lángot

A világon ma legkorszerűbbnek számító konverteres acélgyártással a Dunai Vasműben a későbbiekben évenként, 2 millió tonna acél gyártását tervezik. Ezzel a vasmű elméletileg képessé válik évi 2,2 millió tonna acél gyártására. Az augusztusi átadás egyben azt is jelenti, hogy a tervezettnél négy hónappal előbb indított termelés eredményeként az év végéig 150-200 ezer tonnával több acélt adhatnak a népgazdaságnak.

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.