Dunaújvárosi Hírlap – 1980. március 21.
Dunaújváros területének rövid története (I.)
Évezredek üzenete
Minden területnek megvan a maga sajátos szerepe az élővilág, de elsősorban az emberek életében, ami a hely földrajzi fekvésétől, klíaájától, talajától, vízközelségétől, domborzatától és egyéb jellegzetességétől függ. Az őskor embere ezeket a körülményeket természetesen nem tudta tudományos pontossággal mérlegelni, mégis megállapítható, hogy az évezredes tapasztalatok alapján mindig a számára legkedvezőbb helyet választotta ki letelepedésre. Elegendő valamely terület régészeti lelőhely-térképére pillantani, hogy lássuk, a földben, vízben és egyebekben kedvező életfeltételeket nyújtó helyeken csaknem minden korban volt és van élet. Dunaújváros területe is az ilyen helyek sorába tartozik.
Valóban, városunk területén több ezer éve vannak települések, amelyek létrejöttében nagy szerepet játszottak a kedvező természeti körülmények. A Duna kiváló halászati lehetőségeket biztosított, a magas löszpart kellő védelmet nyújtott az áradások ellen. A fennsíkot átszabdaló patakok tiszta vize jó ivóvizet, völgyeik pedig kedvező megtelepedési helyeket biztosítottak. A környező földek mind az állattartásnak, mind a földművelésnek kedveztek. A magas löszpart szükség esetén ellenséges támadások ellen is védelmet nyújtott. A vízmosásoktól szabdalt területen nem volt különösebben nehéz erődítményeket létrehozni, mivel az erre alkalmas helyen mindössze nyugati oldalt kellett árokkal, sánccal biztosítani.
Leletmentés
A hely jelentősége nem sikkadt el a régészeti kutatásban. Már a korai régészgenerációk is felfigyeltek a hely különböző korokból származó gazdag emlékanyagára. A szórványosan, de rendszeresen előkerülő leleteket, amiknek sajnos csak egy része került múzeumi gyűjteményekbe, a Magyar Nemzeti Múzeum már a múlt század közepétől igyekezett gyűjteni és rendszerezni. A legtöbb emlék a római Intercisából került ki, de a különböző leletek alapján már ismertté vált a nagy bronzkori település és az avar temető is, azonban annak ellenére, hogy a kutatás ilyen, elég széles körű ismeretekkel rendelkezett, a város megalapítása előtt csak római emlékek feltárására került sor. Az is igaz viszont, hogy ezek az ásatások a maguk korában igen nagy jelentőségűek voltak. Dunaújváros megalapítása a régészeti kutatás számára is döntő változást hozott. Az építkezések nagy méretű leletmentő ásatásokat tettek szükségessé, amelyek révén már igen árnyaltan ábrázolható a terület régmúltja.
Jelenlegi ismereteink szerint az élet legkorábbi nyomai a jégkorszak végéről származnak. Az ezidőből származó leletek közé tartoznak a mammutcsontok és -agyarak, az őstulok-szarvak és a rénszarvas-agancsok, valamint egy megkövesedett fatörzsdarab, ami a partvédelmi munkák során 25 méteres mélységben került elő. Emberi maradványokat ebből a korból még nem ismerünk.
Az emberré válás hosszú évezredei után a neolitikus forradalom volt az a lépcső, amire följutva a feledés további állomásainak eléréséhez már jóval rövidebb idő kellett. A neolitikus forradalom az emberiség történetében bekövetkezett egyik legnagyobb változást jelenti, azt, amikor az egyes csoportoknál háttérbe szorul a gyűjtögetés és vadászat, és megkezdődik a termelőmunka, az új életmódot, a földművelés, az állattartás, a szövés-fonás, a fazekasság és néhány más mesterség ismeretét a délről érkezett népcsoportok terjesztették el a Kárpát-medencében. Érdekes, hogy a leggyakrabban délről és keletről, ritkábban nyugatról érkező népcsoportok számára hazánk területe csaknem mindig a végállomást is jelentette. Ez az oka a leletek nagy változatosságának és a különböző kultúrák jól megfigyelhető egymásra hatásának, keveredésének.
Dunaújváros területén eddig a mintegy 4500-tól 2500-ig tartó újkőkornak (neolitikum) csak a késői fázisából, az úgynevezett Zselici műveltségéből ismerünk szórványos emlékeket. Jellegzetes, párhuzamosan bekarcolt vonalakkal díszített edénytöredék került elő a Rácdombról, de az 1967-ben feltárt egykori Papszigeten is találtunk a római település alsó rétege alatt néhány, ebbe a kultúrába tartozó töredéket. Intercisa castellumának feltárása során előkerült néhány csiszolt kőbaltatöredék, de sajnos kísérő leletek nélkül, így nem tudjuk, hogy mikor használták ezeket, mivel csiszolt kőbalták még a bronzkorelején is előfordulnak.
A neolitikumot követő rézkorból ismerjük a fémek felhasználásának első nyomait. A természetet és a termésaranyat kalapálással dolgozták meg. Az újabb eredmények elsősorban a délről bevándorolt csoportoknak köszönhetők. Ebben a korban figyelhető meg első ízben a nemzetségi társadalom előkelőinek a köznép tagjaitól való, már a leletekben is megmutatkozó elkülönülése. Sajnos mindeddig csupán egy, a környéken előkerült rézcsákány mutatja, hogy Dunaújváros területe ebben a mozgalmas korban sem volt lakatlan.
– folytatjuk –
Dunaújváros területének rövid története
Visy Zsolt
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
