– 51. rész –
Nekünk nem kellett ilyesmitől tartanunk, mert nem kerültünk ki az országútra, csak egyetlenegy, legfeljebb két fordulóra, amikor nagyapám földjéről takarodtunk. De nem is dűlt le a mi kocsink. S ha már az egymás közötti kapcsolatot emlegetem, azt is el kell mondanom, hogy nem emlékszem olyasmire, hogy mi valakiknek, vagy mások nélkül akár az aratásban, akár a takarodásban besegítettünk volna.
Mindent magunk végeztünk, mégpedig rendben és időre, sőt talán az elsők között. De ez nem kivagyiságból történt, hanem helyzetünk, pontosabban a földrajzi fekvésünk kényszerített rá. Mert ha a cséplőgép – amelyet mi masinának hívtunk – Kisapostagról jött, akkor mi a legelsők között voltunk, mert alulról (délről) ment a falu felé, így elsőnek hozzánk jött, legfeljebb az a néhány tanya (Csefkó Farkasék, Kubecskáék, Pörjéék) előzhettek meg, amelyek útjába estek.
Ezért kellett ezeknek iparkodni, mert ha nem álltak az osztagok időben, akkor bizony várhattunk, hogy majd a faluban a munkák befejeztével visszafelé menet kerül ránk a sor.
Ilyesmi azonban sohasem történt. Szégyen is lett volna!
A takarodás a szürübe történt. Ez nem valami különleges hely, csupán az előző évi kazlak környéke, mert olyasmire nem emlékszem, hogy lényeges átcsoportosítás történt volna a területen.
A munkát nagyapám és nagybátyám s egy rövidebb ideig még apám is végezte. Apám azért nem tudott végig részt venni, mert neki szabadsága lejártával vissza kellett mennie a nyomdába.
Az asztagrakás sem volt akármilyen feladat. Úgy kellett beosztani, hogy az összes csépelni való gabona összehordva formás, házalakú építmény legyen, tehát jól el kellett találni az alap nagyságát, az oldalak magasságát, és a héjazat elkezdésének helyét, mivel egy kéve sem maradhatott ki, de az osztag befejezetlenre sem sikeredhetett.
Bizony csaknem mérnöki számítás kellett hozzá, vagy inkább ráérzés vagy tapasztalat.
Nekünk két asztagunk volt. Az egyikben a búza, a másikban a többi termény. Egymás mellett kelet-nyugati irányban, köztük annyi hely, hogy a cséplőgép beférjen, de annál nem sokkal több, mert akkor a kéveadogatóknak sokkal nehezebb lesz a munkájuk és szidják majd a gazdát.
Jómagam a takarodásban nem nagyon vettem részt. Mivel tanyánk környéke dimbes-dombos vidék volt, így nem lehetett elkerülni a behajtás közbeni fékezést, amely nagyapám feladata lett. Kicsit alá kellett bújni a takarodós kocsi falának és úgy szorosra hajtani a hátsó kocsikerekeket fogó féket. Ha aztán egyenesebb szakasz következett, akkor kiengedte és ballagtunk tovább. Mert el is felejtettem mondani, hogy a munkában azért részt vettem; a kimenetelkor magam is a kocsin ültem, de behajtáskor nagyapámmal együtt gyalog kísértem kocsinkat, mert felültem ugyan a tetejére, de csak addig, míg el nem indultak.
Nagyszerű látvány volt onnan fentről körülnézni, annak ellenére, hogy földjeink oly magasan voltak, hogy a látóhatárt egy irányban sem takarta domb, vagy bármi más. (Nem csoda, ha a háborús években odatelepítették az egyik lokátorállomást!)
Induláskor azonban le kellett csúsznom a magasan rakott kocsiról, mert senki sem vállalta a kockázatot, amivel egy esetleges boruláskor számolni lehetett. Ezek általában nem voltak veszélyesek, mivel lassan és nagy ívben történtek, de a gyerek épségének veszélyeztetésére gondolni sem mertek.
Alig, hogy betakarodtunk, megérkezett a masina. Eleinte gőzgép, hatalmas, majdnem olyan, mint egy kisebb mozdony. Bivalyok vagy ökrök húzták, nem is egyetlen pár.
Általában estefelé érkeztek és mindjárt el is helyezkedtek. A bandagazda meg a gépész nálunk vacsorázott. A tulajdonost sohasem láttam, de nem is volt érdekes számomra. A masinások fekvőhelyeket kerestek maguknak, s ha jó idő volt – s legtöbbször ilyen – akkor az asztag tövében, vagy a kicsire kopott régi szalmakazal mellett készítettek maguknak éjjeli nyughelyet. Vacsorát közösen főztek, mert volt szakácsnőjük és mindenféle konyhafelszerelésük, természetesen csak a legszűkösebb. Ezeket, ha mozgásban voltak, felrakták a “verő” tetejére és felültették a szakácsnőt is mellé.
Alig vártam, hogy végre hajnalodjon!
A masina nagyon korán indult. A gépész fütyült és rákapcsolta a gőzöst, az emberek kézzel is segítették a széles gépszíj beindulását, húzták minaddig, míg a verő be nem indult.
Varázslatos hangja van az egyenletesen dolgozó cséplőgépnek!
Vagy talán az egyenlőtlenül dolgozónak?
Mint távoli morajlás, vagy inkább erős méhzümmögés, amelyet csak akkor változtat, ha az etető figyelmetlen vagy ellustul, és a kévevágótól kapott kévét nem egyenletesen ereszti bele a gép dobjába. Az aztán így elkapja a sűrűjét, a gépnek erőlködnie kell, s ez kissé megemeli az egyenletesen zümmögő muzsikát.
Nem kis munka az etetőé! De a kévevágónak is nagyon kell figyelnie, mert ott van közvetlen közelükben a félelmetes ragadozó, a gép fényesre csiszolódott, hengeres és mindig éhes dobja. Gyakorta előfordultak tragédiák, amikor a kévevágó megcsúszott, vagy figyelmetlen volt és belépett a dobba!
Ha szerencséje volt, akkor csak fél lábszárát nyelte el a kegyetlen masina, de ha nem, talán tőben is és bizony el is vérezhetett, ha nem volt körülötte hozzáértő segítség.
És milyen különös, ha megnyomorodott a szerencsétlen, és ne adj’ isten koldusbotra jutott, mindenki szívesen segítette és tisztelettel ki is tértek a bicegő elől. Valami tisztelet övezte, mert a közösségért végzett munkában járt szerencsétlenül. Bár minden munka ilyen értelemben közösségi, de az aratás és cséplés abban az időben kicsit ünnepszámba ment.
Az ilyen koldust, vagy koldusasszonyt a rosszalkodó utcagyerekek sem csúfolták, bezzeg másokat púpjuk, vagy egyéb testi hibájuk miatt szívesen szájukra vettek.
Össze-összecsapódik a hosszú gépszíj, zúg, zümmög a masina! A cséplőbanda igen szorgalmasan dolgozik, mert minél többet sikerül a gépnek “elvernie”, annál több lesz a kereset. Mint összekapcsolódó kerekek űzik, hajtják egymást, pedig vannak vagy 20-25-en. Milyen munkakörök is adódtak a cséplőgép körül? Hány ember is kellett hozzájuk? Próbálom emlékezetből összeszedni:
Folytatás hamarosan…
Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1994. február 23.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
