Sztálinvárosi Hírlap – 1961. február 17.

Mivel foglalkozik a sztálinvárosi múzeum?

A sorok olvasói közül jónéhány embernek ötlött már fejébe bizonyára: miért is van városunkban múzeum? Az emberek, ha erről a művelődésügyi intézményünkről hallanak, rögtön a “régi”, “ősi”, “elavult” jelzőkkel társítják a fogalmat. A mi városunk új, itt nőtt fel a szemünk előtt. Miért van hát szükség arra, hogy Sztálinvárosban is legyen ilyen intézmény, mégpedig komoly és jelentős. Mivel foglalkozik ez az intézmény?
Vidéki városaink múzeumai a környező vidék régészeti, néprajzi, természettudományi, helytörténeti, művészeti emlékeit és leleteit gyűjtik, s lehető legnagyobb teljességre való törekvéssel. Ezektől mi sem különbözünk, itt Sztálinvárosban sem. De a helyi múzeum feladata eggyel több. Ezt a feladatot pedig Magyarországon csak itt, és sehol máshol nem lehet megoldani. Nincs ugyanis még egy város, ahol a szocialista életforma, termelés, társadalmi és gazdasági rend kialakulását, fejlődését, eredményeit olyan tisztán lehetne regisztrálni, mint éppen nálunk.
Sokan azt mondják: jó, jó, de mindezt megtudhatjuk a korabeli könyvekből, sajtóból. Nem írás nélküli társadalmak korában élünk, amelyekről csak régészeti leletek által szerezhetünk tudomást. Valóban, az 1950-54. évek napi sajtója nélkülözhetetlen dokumentumanyag Sztálinváros története szempontjából is. De itt következik a múzeum nagy feladata és szerepe. Csak a múzeumban van meg a lehetősége, hogy a halott, elfeledett írásokba életet leheljen, más dokumentumanyaggal illusztrálja azt, és elsősorban, mint kiáítószerv, az emberek elé tárja.
A múzeum tehát gyűjt és gyűjteményeiből kiállít. A világon kevés város lakossága élvezheti azt a nagy lehetőséget, hogy egy hősi korszak szereplője, formálója és ugyanakkor lehiggadt szemlélője, önmagának bírálója is legyen. A múzeum leltárkönyveiben szereplő sztálinvárosi emberek, mint ajándékozók, ma is élnek és dolgoznak. A mi gyűjteményünket nem szedett-vedett magángyűjtemények alapozták meg, hanem azoknak az egyszerű embereknek a féltő gondoskodása, akik a munka közben talált leletekkel keresték fel a múzeumot. Ha nem régészeti, hanem várostörténeti dokumentumokat juttattak el nekünk, akkor ajándékozók, a kiállításon pedig szemlélők, de egyben főszereplők is, hiszen őket, az ő munkájuk eredményét örökítik meg a nekünk adott tárgyak.
A kérdésnek természetesen további oldalai is vannak. Manapság sok szó esik arról, milyen hatalmas, lényegbevágó különbség van a mi társadalmi rendszerünk és a régi Magyarország népelnyomó rendszere között. De a maga megrázó valóságában, hitelesen, mindenki számára beigazolni a dokumentumokkal, – ez a múzeum feladata is. Beigazolni azok számára, akik esetleg elfelejtkeztek a múltról, és azok számára, akik fiatalabbak, semhogy saját bőrükön érezhették volna nyomorát.

Természetesen múzeumaink nemcsak a városok újabbkori történetével foglalkoznak. Minden, egy-egy terület történetét tárgyaló kép akkor hiteles, akkor élethű, ha kialakulásában szemléljük. Erre egy helyi és jó példát: Miért éppen itt, az egykori Pentele határában épült fel az első szocialista magyar város? A múzeum a régészet részéről erre is választ ad. A város igen kedvező földrajzi fekvésű. Itt, a Vasmű közvetlen közelében, a Duna-parton már i.e. 2000 után felépült Közép-európa legnagyobb bronzkori vára. Ennek létét a régészet azzal magyarázza, hogy a helynek rendkívül kedvező fekvése volt: a Duna, mint víziút mellett feküdt, fontos átkelőhely volt, ellenőrizni tudták innen a környező területeket. Sőt i. u. a 2-4. században a város területén állott az egykori Intercisa, a római birodalom fontos katonai és gazdasági központja Pannóniában. Szerepét, itteni felépítését az előbbiekkel indokolhatjuk. A város helye később is megőrizte ilyen központi szerepét, a korai középkorban is. Mindezeket a jelenségeket a múzeumnak együttesen kell szemlélnie, és ennek megfelelően minden korszak emlékeit gyűjtenie kell.

Makkay János

Sztálinvárosi Hírlap – 1961. február 24.

Hogyan szemléljük városunk régészeti emlékeit?

A közelmúltban rámutattunk arra, hogy városunk közügye a Múzeum fejlesztése. A városunk területén található leletek a Múzeum szakemberén kívül kizárólag lakóinak gondjaira, bizalmára, felelősségtudatára vannak bízva. Ez a felelősség elsősorban utódainkkal szemben kötelez. Nem érdektelen tehát röviden megvizsgálni, hogyan szemléljük azokat az emlékeket, tárgyakat, leleteket, amelyekkel városunkban találkozhatunk, s melyekkel kapcsolatban feltétlenül gondoljunk a Múzeumra.
Régészeti leletek: városunk környékén a bronzkorban folyt a legnagyobb szabású élet (i. e. 2000-1000 között). Elődeink általában nagyobb dombokon települtek meg, és mivel egy helyen éltek hosszú ideig, könnyen törő anyagedények cserepei, az elfogyasztott állatok csontjai, kőeszközök stb. felhalmozódtak és egész dombot alkottak. Egy jelentéktelennek látszó barna vagy szürke agyagcserép ilyen őskori telepnek lehet az emléke. Halottaikat elégették és nagy agyagedényekbe téve a hamvakat, a telepek közelében temették el, szabályos temetőkbe. A nagy edények mellé kis bögréket, tálakat is tettek. Mikor ellenséges támadás érte őket, akkor az elmenekülök bronzeszközeiket, amelyek a nagy értéket jelentették abban a korban, agyagedényekbe rejtve a földbe elásták. Ha ilyen földbe rejtett agyagedényt, vagy sírt találunk, ezek a Múzeum számára értékesek, rendkívüli fontosságúak.

Restaurált leletek az Intercisa Múzeumban
fotók: Horváth Tamás

A korai vaskorban (i. e. 900-400) hasonlóak voltak az életformák, hasonlóak a leleteik is. A késői vaskorban, vagy keltakorban (i. e. 400 – az i. sz. kezdetéig) megjelenik a vas tömeges felhasználása. A halottak mellett azonban az ékszerek továbbra is bronzból készítve maradtak ránk. Előfordul, hogy pénzeket rejtenek el a menekülő kelták. Pénzeik általában bronzból vannak, vagy értéktelen ezüstből, azonban jelentőségük annál nagyobb. Ha tudjuk, hogy melyik pénzt mikor verték, akkor az utolsó, hozzánk közelebb eső időponttól következtetni lehet a pénz elrejtésének időpontjára, tehát az ellenséges támadás idejére is. Rendkívül fontos, hogy ilyen pénzleletből egyetlen darab se hiányozzon, és úgy kerüljön szakember kezébe, lehetőleg azzal az edénnyel együtt, amelyben találták.

Romai kori emlékek a Kőtárban és a Múzeumban
forók: Horváth Tamás

A római kor (i. u. I-IV. század) elsősorban a kőemlékek (kőkoporsók, sírkövek) fontosak számunkra, továbbá a kőkoporsókba vagy egyszerűen a földbe temetett halottak maradványai, és a sírba melléjük tett agyagedények, bronzékszerek, üvegedények stb. Különösen vigyázzunk arra, hogy az öreghegyen, illetve annak közelében levő egykori római tábor, Intercisa maradványai, ha bármilyen munka alkalmával előkerülnek, lássanak szakembert.

Égetett agyag kapuminta, amelyet Hilarius aquincumi fazekas készített a II-Ш. század fordulóján.
fotó: Horváth Tamás

A római kor után lovas katonanépek (hunok, germánok, avarok) szállják meg a Dunántúlt. Halottaikat gyakran lovaikkal együtt temették el. Az ilyen sír különösen fontos. Ne vezessen félre bennünket, hogyha csúnya, formátlan agyagedényt találunk a földben. Ezek a pásztoremberek nem értettek az agyagművességhez, és ilyen kezdetleges edényeket csináltak.
A honfoglaló magyarság ugyancsak lovas nép volt, a fentiek az ő emlékeikre is vonatkozhatnak. Rendkívül értékesek lehetnek a honfoglalók emlékei. Kisszámú csoportjaik (az un. nagycsaládok) telepedhettek meg városunk területén is. Egy ilyen csoport temetőjében gyakran csak 15-20 sír van, mely önmagában is sokat mondhat a múltról, gazdagíthatja a régészet tárházát.
A honfoglalás utáni árpádkor, a középkor és a törökkor emlékei a szerény, kunyhószerű lakásokban található agyagedények, vaseszközök, a nagy részben elpusztult templomok faragott kövei, mintás kövei, a templom körül eltemetett halottak csontvázai. Már nem tettek pogány szokás szerint edényeket a halottak mellé.
A törökkor utáni időkből már nem elsősorban a földbe került leletek azok, amelyeknek Múzeumban a helye. Régi, kallódó könyvek, szúette régi bútorok, tulipános ládák, régi ruhák, esetleg faeke, a régi munkaszerszámok, nagyanyáink cserépedényei, tükröse, és ezernyi más tárgy, mind hiányzik szinte minden vidéki Múzeumból. Ne hagyjuk, hogy elkallódjanak ezek a ház körül, ajánljuk fel a Múzeumnak.

Fali kerámiapolc
fotó: Horváth Tamás

Különös figyelmet szenteljünk a városépítés emlékeinek. Soha máskor nem pótolható emlék megy veszendőbe, ha nem kerül idejekorán a Múzeumba az a számtalan fénykép, amit magánosok készítettek az első sztálinvárosi épületekről. Az első évből rendkívül kevés dokumentum van a gyűjteményben, hiszen a Múzeum csak a jelenlegi helyiségek átadása után kezdhette meg tevékenységét. Nem lehet mindazt felsorolni, mik lesznek fontosak a város története szempontjából.

Vándorzászló az Intercisa Múzeumban
fotó: Horváth Tamás

Egykori brigádversenyek emlékei, különösen hősies munkatettek megörökítése fényképen, vagy leírva, emlékek egy-egy üzem megindulásáról, egy-egy új épület felépítéséről, mind mind csak most rögzíthetők le, és helyezhetők el a Múzeumban. Ma még talán nem “értékek”, de holnap már becsesek lehetnek. Utódaink okulhatnak belőlük, érezhetik elődeik szorgalmát, lelkesedését, hősiességét.
Segítsük a Múzeum munkáját. Az utókor tisztelete kötelez erre. Úgy gyűjtsük emlékeinket, hogy tetteinkkel, munkánkkal minden nap történelmet írunk…

Makkay János

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

2017. november 11. Intercisa Múzeum – Pincétől a padlásig – képek