Dunaújvárosi Hírlap – 1969. május 27.
Elmentem egy lány után. Vasárnap délután volt. Késő tavasz még, vagy már kora nyár? Jó, ha az ember ezt előre tisztázza önmagában. Ha van hozzá bátorsága.
Szóval vasárnap volt és a lány tizennyolc éves. Sárga kötött blúzt viselt, hozzá fekete mini szoknyát. A Vasmű úton találkoztunk. Végigmentünk a korzón. Partnerem jó tizenöt méterrel előttem. Üdén, kihívóan és közömbösen. Érdekes, hogy a mai lányok mennyire mellékesen tudnak kihívóak és kacérak lenni.
Forgalom a főúton /1960
fotó: MTI/Vadas Ernő
Araszolhattunk egyik kirakattól a másikig. Nagyon szerettem volna tudni, mire gondol a lány. Mire gondolhat egy lány májusban, vasárnap délután tizennyolc évesen, ha egyedül sétál?
Nem sikerült megtudni. Azt hiszem már sohasem fog sikerülni. De hogy mit csinált egy lány májusban, tizennyolc évesen, vasárnap délután, egyedül, azt megfigyeltem. Leírom, hogy mit csinált ő, és mire gondoltam én.
A lány ment a Vasmű úton.
Arra gondoltam, hogy ez a mi Vasmű útunk olyan, mint akármelyik magyar falu főutcája a templomtól a nagykocsmáig. Vasárnap délután úgy illik, kicsípni és végigsétálni rajta. A kicsípés pedig nálunk még sötétkék öltönyt jelent. Természetesen a férfiaknál. Meglepő, hogy ezen a napfényes, meleg vasárnapon hányan izzadnak sötétkék ruhában, hogy az öltözködési kultúránk mennyire, elmaradt a hölgyeké mögött. Mert a dunaújvárosi nők eleganciája viszont világvárosi. Ebből is látszik, hogy sok a jó férj a városban. És a jó családi élet is sok. Ezt demonstrálandó s házaspárok kart-karba öltve megmutatják magukat a város színe előtt: lám, minden híresztelés ellenére mi jól élünk. Rosszmájúan arra gondoltam, vajon hánynak van hirdetése az újságban. Elcserélném nagyobb lakásomat két kisebbre…
A lány közben végigsétált a korzón és befordult a Vidám Park felé. Azon kezdtem gondolkozni, hogy a város alapításának 20. évfordulójára vissza kellene keresztelni a Sikló utat. Ez a forgalmas utca a város első létesítményének, a dunai siklónak nevét őrzi. Kár tőle elvenni. Eszperantó legyen valamelyik új utca neve. A Kék Egér előtt eszembe jutott, hogy a Vasmű út sarkán van egy tábla, rajta a vasmű ünnepségén készült fényképek, és egy felirat: vállalatunk kollektívája… Az előbb két kislány állt a tábla előtt és hallottam, amint az egyik megkérdezte a másiktól: te, mi az a kollektíva? Arra gondoltam, hogy én sem tudnám meghatározni a közösségnek ezt a közéleti zsargonba merevült fokozatát. Annyi bizonyos, hogy egy ember, például ez a lány itt előttem, nem kollektíva. Nem kollektíva a Kék Egér kocsma asztaltársasága sem. Hacsak! Hacsak véletlenül nem egy brigádból isznak. Mert akkor kollektíva.
Vidám Park és környéke a Tevével /1968
fotó: fentrol.hu
A lány jegyet váltott és mintha csak azért jött volna, bement az elvarázsolt kastélyba.
Érdekes, hogy mennyien igénylik a szórakozásnak ezt a fajtáját. Igaz, főként gyerekek és gyermekségüket már álcázni akaró kamaszok. Arra gondoltam, hogy 25 esztendővel ezelőtt mennyire élveztem volna ezt a parkot. Rájöttem, hogy a gyerekek igénye negyed század alatt mit sem változott. Az Apollo majdnem rászállt a Holdra és Pistikét most is lám elbűvöli a földtől másfél méterre elrugaszkodó roggyant hajóhinta. Jó-e, rossz-e ez a változatlanság? Mindenesetre kicsit anakronisztikus. Elvenni mégsem lenne helyes, mert mit tudnánk adni helyette. Általában addig, semmit sem érdemes elvenni, amíg a keletkező űrt nem tudjuk pótolni. És tudunk a Vidám Park helyett, valami jobbat?
A lány visszaindul, de egy ismerős fiú leszólítja.
Meglepődtem, hogy a lány és a fiú sokáig beszélgetett. Azt mondják, hogy a mai fiatalok nem beszélgetnek Van egy táskarádiójuk és azt hallgatják. Miután imigyen jól kibeszélgetik mágukat, kész a szerelem Szerelem? Érdekes dolog, hogy manapság a két nem közötti kapcsolat már-már a szégyentelenségig hétköznapi, de az érzelmeket egyre inkább szégyelli az ifjúság. Legalább is úgy tűnik. Egy fiú, ha tartja magát valamire nem mondja a lánynak, hogy: szeretlek. Legjobb esetben csak azt súgja, hogy: bírlak. Micsoda különbség! Ámbátor ez a fajta megfogalmazás például a német nyelvben irodalmi rangot nyert régóta: az ich habe dich gern’ megfogalmazás szép fordulata a szerelemnek. Csak kicsit hűvös, északias. Az volt az érzésem, hogy az egymás iránt érzett érzelmek ellaposodásának tanúi és hordozói vagyunk.
A lány elbúcsúzik a fiútól és kiballag a Vidám Parkból.
Amíg mögötte sétáltam, szemben jött velem a város egyik nagytekintélyű mérnöke. Kezében nyeremény fajansz tányér. A kisfia horgászta, a mama bizonyára kihajítja a szemétbe. Láttam más papákat is, akik vegyes érzelmekkel várakoztak az úttörő vasútra Egy kisfiú hangos felfedezést tett: nézd apu, ezt a mozdonyt akkor hozták ide, amikor én még meg sem születtem. A mozdonyon tábla: 1958. Ez volt az első úttörővasúti mozdony a parkban. Szénfűtéses volt és 1958 május elsején indult. Első utasai városi vezetők voltak. Amikor vége volt a tiszteletkörnek, az utasok úgy néztek ki, mintha maguk fűtötték volna a mozdonyt. A szél minden kormot visszavágott a nyitott személykocsiba. Elnyomtam a tizenegy év után is feltüremkedő mosolyt. Inkább arra gondoltam, hogy lám, talán ez az eset is elősegítette az úttörővasút dieselesítési programjának végrehajtását
A lányt többször is leszólítják ismeretlen fiúk. Az egyik át is öleli.
Felfigyeltem arra, hogy a városban milyen sok kis pimasz krakéler van. És mennyire el tudják engedni magukat. A lánynak legalább öt alkalommal kellett visszautasítóan fellépni ahhoz, hogy fényes vasárnap délután a zaklatások ellenire egyedül maradhasson. De miért akart ez a lány ma mindenképpen egyedül maradni? És mit lehetett volna csinálni vasárnap délután, ehelyett a magányos séta helyett? Mondjuk kettesben sétálni. Vagy leülni egy eszpresszóban. Arra gondoltam, hogy ebben a fiatal városban nincs semmi meghökkentően fiatalos életritmus, vagy meghökkentően új, más városoktól eltérően kialakult szokás. Mintha keveset törődnénk az ifjúság nevelésével és ezen belül az irányított szórakoztatással. Tavaly nyáron például az egész városban nem volt egy ifjúsági táncos szórakozóhely. Az idén nyáron sem fogunk dúskálni ilyesmiben. Más. Hol tanulja meg a fiatal, hogy az utcán nem illik dohányozni? Feltűnően sok fiatalember és lány dohányzik az utcán. A lány akit elkísértem speciel rágógumit rágott.
1966. június 24.
Fotó: MTI/Fényes Tamás
A lány benézett a Gourmandba, nem keresett senkit, nem is talált meg senkit. Kijött.
Általában az volt az érzésem, hogy roppant unatkozott ezen vasárnapon. Már-már meg akartam szólítani, amikor megállt egy lépcsőház előtt, körülnézett és hazament.
Hiába unatkozott.
Én nem. Remélem, önök sem.
Miskolczi Miklós
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
