– 19. rész –
Bár ne tették volna!
Nem volt abban semmi különösebben riasztó, de nekem mint kisgyereknek annyira megrázó volt, hogy sose tudom elfelejteni. Akkor találkoztam először a halállal. Még iskolába sem jártam.
A “facies hippokratica”, a lebillent álkapocs, nem gyereknek való látvány, még akkor sem, ha igen kedves és szeretett hozzátartozónktól búcsúzunk!
Tudom, ez a téma nem illik az eddig elmondottakba, de nem szeretném elhallgatni és tanácsként akarom továbbadni, hogy sok kisgyereket – talán inkább a vidékieket – ilyesmiktől megkíméljenek.
Még egy ilyen szomorú eseményre is sor került ebben az időben. Ez már családunk számára majdnem végzetes volt.
Édesapám – amint már mondottam – mindig éjszaka dolgozott, így reggel járt haza a nyomdából.
Egy reggel nem jött. Délelőtt sem. Anyám nem tudta mit is csináljon. Először Apám “rosszra hajló” természetét okolta. De jómagam sem találtam az ilyenkor elképzelhető helyeken. Arra nem is gondoltunk, hogy valami baja eshetett, amit könnyen megtudhattunk volna, ha eszünkbe jut a munkahelyére betelefonálni.
Édesanyám azonban nem telefonált. Azt hiszem soha életében. Ennek több oka lehetett, de most ne ezt firtassuk.
Tény az, hogy délután került elő Édesapám.
Hogy úgy hozták-e, vagy saját lábán jött, nem tudom, bár az utóbbit nehezen tudom elképzelni.
Súlyos baleset történt! Apámék a Pesti Hírlap nyomda 8-as számú rotációs gépén “beemeltek”.
A rotációs nyomógép hatalmas emeletes jószág. Emelet magasban keskeny járda veszi körül a masinát. Apámék egy több mázsás nyomópapír-hengert akartak a helyére tenni. Ő “curukkolva” végezte munkáját. Egy felelőtlen kollegája viszont a körjárda egyik csapóajtaját nyitva felejtette.
Apám háttal a hengerek közé esett. Minden szörnyűség ellenére nagy szerencséje volt! Két henger közé esett, hanyatt, de az automatika, vagy inkább a szemfüles gépmester azonnal leállította a gépet, a másik szerencse az volt, hogy több mázsás henger nem zuhant rá.
Apámat elvitték a mentők. Délutánra “járóképes” állapotba került és így jött haza.
A dolog azonban sokkal súlyosabb lett, mint korábban gondoltuk. Apám homloka megrepedt és ami még lényegesebb: epilepsziás lett. Abban az időben ezt az ijedségből származó szívbetegségként fogták fel, illetve minősítették. Manapság – tudjuk – ez a betegség agyi eredetű. Azt hiszem – és most fogalmazom meg magamnak is először Édesapám ettől kezdve már nem volt teljesértékűen egészséges és munkabíró. De tette a dolgát, soha nem panaszkodott. A riasztó az volt, amikor a baleset után egy pár hónappal bekövetkezett az első epilepsziás rohama.
Ezek – kisebb, nagyobb időközökkel – élete végéig elkísérték és váratlanul, s a legkülönfélébb helyzetekben jelentkeztek…
Szívgyógyszert szedett. A “Digitális Lanata”-t. Ezt jól tudom, mert nem egyszer én mentem érte a patikába.
E szomorú esemény idejében röpködött felettünk két nevezetesség. Az egyik világszám volt: ez volt a “Graf Zeppelin”, amely 1931-ben látogatott hazánkba. Irtózatos nagy monstrum és mégis kecses.
Akik érdeklődtek a repülés iránt (és ilyen vagyok magam is) azoknak hadd mondjam el, hogy ez a repülőtest Zeppelin gróf halálának 90. évfordulójára készült és 1928. július 8-án került bemutatásra. Megdöbbentő paraméterekkel épült Fridrichshafenben, a Bódeni tó mellett. Így: hosszúsága több volt, mint 230 m, átmérője 30 m, több mint 100 000 m3 volt az űrtartalma és öt darab közel hatszáz lóerős motor hajtotta. Lajstromszáma: LZ 127. volt. Nagy repülőutakat tett meg a világ csaknem minden tájára, így 590 repülőútjából 136-szor repülte át az Atlanti Óceán déli és hétszer az északi részét.
Csepel, Weiss Manfréd gyár repülőtere /1931
fotó: Fortepan/Laborcz György
Mint gyerek, kerek szemekkel bámultam ezt az ezüstösen fénylő szivart, ahogy lassan elhúzott a főváros felett. Nagy tömege ellenére kecsesnek és könnyűnek hatott. Egy délutáni napon repült el felettünk észak-nyugati irányba.
Barátaimmal kint az utcán bámultunk hunyorogva, kezünkből ellenzőt csinálva (mert éppen nappal szemben esett számunkra) majd szaladtunk jobb helyeket keresve, amikor a fák lombja eltakarta.
A német légihajózásnak szomorú vége lett. Újabb kutatások szerint a léghajókat, és a léghajókat építő gyárat 1940-ben Göring rendelkezésére megsemmisítették.
Egy másik repülős esemény, amely az előbbivel szemben rendszeresen visszatért, a Schmoll-Paszta gyár reklámrepülő-gépének megjelenése volt. Ez a gép egyenletes, magas szirénaszerű hangot adva, esténként megjelent a főváros felett és színes lámpáinak fényével reklámozta a cipőkrémet. Ha jól emlékszem, a szárnyán váltakozva jelentek meg a szavak, a Schmoll szó piros és utána a paszta pedig kék betűkkel.
Igen korszerű reklám volt abban az időben, és azt hiszem, még ma is – több mint ötven év múltával – érdekes lehetne.
Ami a gép adatait illeti: kb. 80-100 lóerős Raab-Katzenstein Pelikán típusú gép volt, illetve voltak, mert két darab is volt belőlük. A kétüléses gép oldalán is sötét alapon virított a paszta neve és az egész alkotmány igen hasonlított Bánhidi Antal világhírű “Gerlé”-jére. Nemzeti jelük a HA-ASA és ASB volt. 1928-tól 1933-ig jelentek meg a magyar városok felett.
Ezek az élmények vezették el bennem azt a vágyat, hogy majd ha felnövök, magam is pilóta leszek. Nem is akármilyen. Vadászpilóta! De ez még messze van ebben az időben, mint kiderült később, olyan messze, hogy elérni sohasem tudtam. Manapság még ha repülőre ülök, nem harciasság van bennem, hanem valamiféle szorongás, kevesebb a félelemnél, de több az izgalomnál. Talán mások is így vannak ezzel?!
1931-ben nemcsak repülőgépek jártak mifelénk, hanem hozzánk repült a gólya is!
1931. október elején megszületett kistestvérem: Imre. Pontosan emlékszem az eseményre. Hideg, napfényes őszi reggel volt. Édesanyám – természetesen – otthon szült.
Amikor elérték a fájdalmak, engem küldött át a szomszédasszonyhoz, hogy jöjjön át, mert Apám még nem jött haza a nyomdából. Valami komplikáció is lehetett, mert az orvos is megjelent, és engem meg kiküldtek az udvarra játszani. Kinek van kedve játszani a reggeli órán egyedül, amikor bent titokzatos dolgok történnek?!
Folytatás hamarosan…
Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1994. január 08.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
