A Vérmezőn alig férne el

Érdekes Újság – 1958. augusztus 9.

Az ember már csak úgy van teremtve, hogy jobban tudja a dolgokat érzékelni, ha valamihez hasonlítja. Az épülő Dunai Vasmű méreteit csak akkor értettem meg igazán, amikor Geller Gyula létesítményi főmérnök azt mondta, hogyha a meleghengerművet történetesen Budapesten építenék, akkor a Vérmezőn alig férne el. Ez pedig nem kis terület. A 600 méter hosszú, 114 méter széles meleghengermű-csarnok – amint ezt a létesítményi főmérnöktől megtudom – az érdekes műszaki feladatok sorának megoldását követelte meg a tervező mérnököktől.

Képzeljünk el egy munkahelyet, ahol a munkafolyamat kezdőpontja 5-600 méter távolságra van a végső művelet elvégzésének helyétől. A hatalmas csarnokban hangosan beszélőkkel, távbeszélővel, fényjelekkel érintkeznek majd egymással a dolgozók. A háziaszszonyok a megmondhatói, hogy milyen erőre van szükség, amíg a gyúródeszkán a szép sárga levestésztát kinyújtják. Elképzelhető, mennyi energia ahhoz, hogy a többmázsás acéltömbökből néhány milliméter vastag acéllemezt készítsenek. A meleghengerművet fel is készítik alaposan ehhez a nagy feladathoz. Több olyan gépet állítanak fel, amelyek mindegyikének a súlya eléri a 4-500 tonnát. A méretekre jellemző, hogy a gépek alapozásához több mint 15 ezer köbméter beton szükséges. A mérnöki ötletesség megoldotta azt is, hogy ezeket a példátlan méretű betongépalaptömböket a rendeltetésükön kívül egyébre is felhasználhassák. Tervező mérnökeink úgy alakították ki ezeket az alapokat, hogy azok egyúttal a kábel-, víz-, olajvezetékek részére alagútat alkossanak. Ezzel a megoldással népgazdaságunknak csaknem két és félmillió forintot takarítottak meg. A meleghengerműnél az egyik legfontosabb feladat az anyagmozgatás kérdésének megoldása. A hatalmas csarnokban 22 különleges daru fogja emelgetni az acéltömböket és a lemezeket.

Kálmán Tamás tervező mérnök, Pásztor Viktor kitüntetett tervező és
Schőn József technikus a meleghengermű igazgatóságának tervezésén dolgoznak. /1956. február 20.
fotó: Magyar Fotó/Hollenzer Béla

Az ÓRIÁS másik karja

– 1956 októberében – mondja a létesítményi főmérnök – népgazdaságunkat akkora veszteségek érték, hogy ilyen körülmények között aligha gondolhattunk volna nehéziparunk továbbfejlesztésére. A Szovjetunió ezen a téren is segítségünkre sietett. Hosszúlejáratú hitel nyújtásával lehetővé tette, hogy a Dunai Vasmű hengerművének tervezését és kivitelezését tovább folytassuk. A Szovjetuniótól kapjuk a meleghengermű gépi berendezését is.

Esti Budapest – 1956. január 20. Fél kilométer hosszú hengerde épül a Sztálin Vasműben Sztálinváros, 1956 január. Siető munkáscsoportok, hatalmas földmegmunkáló gépek zúgása, irányító, vezénylő szavak. A nagy munkaterület másik vége szinte nem is látható az áttetsző reggeli ködben. A Sztálin Vasmű legnagyobb egysége épül itt: az 523 méter hosszú meleghengermű, az ahhoz csatlakozó mélykemenceépület és az igazgatósági épület. Amit az emberi tudás, a technika ezen a termelési területen alkotott, minden megtalálható lesz az új óriásépítményben. fotó: Népszabadság /1955   Vessünk egy pillantást a jövőbe. Elevenedjenek meg a hengersorok, zúgjanak a gépek, sisteregjenek az izzó acéltömbök. Kövessük a vas és acél útját… A Martinból hosszú vasúti szerelvények szállítják az öntecseket a mélykemencék vöröstéglás épületébe. Mintha kis játékmozdonyt, játékvasúti kocsikat látnánk, olyan kicsinyek a mélykemenceépítmény méreteihez képest. Hatalmas daru acélkarja ereszkedik a kocsik fölé, könnyedén kiemeli, majd a mélykemencékbe engedi az öntecseket. Fenn a magasban jól láthatjuk a hosszú gázvezetékeket, amelyek a kohókból és a kokszolóműből hozzák a mélykemencékbe a tápláló gázt. Óránként egy-egy egész vasúti szerelvény gyártásához elegendő anyagot készíthetnek elő hengerlésre ebben a 150 méter hosszú és 75 méter széles helyiségben. A mélykemencékből az előnyújtó hengerekbe kerülnek az öntecsek, ahol a formátlan idomokat lapos, hengerlésre alkalmas bugákká alakítják át. Lehűlnek a nagy acéltömbök, és szobanagyságú tolókemencékbe kerülnek, majd megkezdik útjukat a hengersorokon keresztül. Műszerek egész sorával felszerelt vezérlőasztalokról irányítják az acéltömbök útját a félkilométer hosszúságú hengerműben, amíg a kívánt formát el nem érik. A csarnok távoli végében a már kész lemezeket mágneses daruk szállítják a raktárakba. A csarnok alatt húzódnak a gépek vérerei, idegei, az olaj-, a gőz-, gáz- és vízvezetékek, és sok száz kilométer hosszúságú kábelek bonyolult rendszerei. A meleg és hideg hengermű és a hozzájuk közvetlenül csatlakozó üzemrészek naponta annyi ipari vizet használnak fel, mint egész Budapest napi vízfogyasztásának egyötöde. Az irányítás, a munkaszervezés és az adminisztráció munkáját a hatalmas, hatemeletes igazgatósági épületben végzik. A gondos tervezés megteremti a jó munka lehetőségeit. Szovjet tervezőintézetektől kapott segítséggel a generáltervező KGMTI és altervezői: az IPARTERV, a MÉLYÉPTERV, az UVATERV legjobb dolgozói vesznek részt a tervezésben. Munkájukat nagy lelkesedéssel végzik, hiszen tudják, hogy nagy feladatról van szó: a magyar ipar fellegvárának legnagyobb egységét kell megteremteniök és a népgazdaság szolgálatába állítaniok.

Épül az ország legnagyobb acélvázas csarnoka, a Dunai Vasmű meleghengerműve, és szerelik a mélykemence csarnok gázvezetékének csöveit /1958
fotó: Magyar Ifjúság/MTI/Fényes Tamás

Bennem is, sok más emberhez hasonlóan, felmerült a kérdés, hogy egyáltalán miért van szükség a meleghengerműre? A kérdéssel a legilletékesebbhez, Herczeg Ferenc kohó- és gépipari miniszterhelyetteshez fordultam.
– A meleghengermű építését – mondja a miniszterhelyettes – számos ok indokolja. A Dunai Vasmű gazdaságos termelését csak akkor tudjuk megvalósítani, ha a gyártott acélt a helyszínen fel is tudjuk dolgozni. A hengerelt lemezre igen nagy szükség van. Szerszám, mezőgazdasági gép, közszükségleti cikkek sorának gyártása el sem képzelhető hengerelt anyag nélkül. A fokozódó bel- és külföldi szükséglet megköveteli termelésünk bővítését és mindig több és több munkáskéz foglalkoztatását. A meleghengermű tervei még ebben az évben elkészülnek és a mű megvalósítása előreláthatólag 1960-ban befejeződik.

Tokár Péter

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.