Szabad Nép – 1955. január 23.
Épül népünk büszkesége: a Sztálin Vasmű és a város
Sztálinváros … A csaknem harmincezer lakosú új, Duna menti városunkat, a hatalmas vasművet pár esztendő alatt saját gyermekéhez méltó szeretettel és nagy jövőt ígérő büszkeséggel zárta szívébe felszabadult népünk. A pentelei puszták helyén épülő nagy békealkotás fejlődését, izmosodását egyaránt figyelemmel kísérik, a városi és a falusi dolgozók, hiszen az ott készülő értékes nyersanyagból – martinacélból, hengerelt acélból – mezőgazdasági gépek, közszükségleti cikkek születnek. Az üzembehelyezett Sztálinvárosi Erőmű pedig nap mint nap soktízezerkilowattóra áramot ad a vasműnek, az új városnak és az országos hálózatnak. Ezért érdekli népünket: mit kap, milyen új alkotásokkal gazdagodik Sztálinváros 1955-ben?
Épül az ércelőkészítő
Ilyen lesz az érctömörítőmű főépülete.
A Sztálin Vasmű építése az idén jelentős beruházásokkal gazdagszik. Az építkezés legnagyobb és legfontosabb munkája 1955-ben az ércelőkészítő és tömörítő befejezése. Az ércelőkészítő a hazánkban keletkező különféle porérceket – szállóport, vörös iszapot, piritpörköt – alkalmassá teszi a kohósításra, dúsítja a rudabányai pátércet.
A megfelelően tömörített, előkészített – eddig nálunk inkább csak hulladéknak számító – hazai vasércek egyenlő értékűvé válnak a külföldről behozott darabos ércekkel. Az ércelőkészítő munkája éppen ezért – a hazai anyagok felhasználása mellett – jelentős önköltségcsökkentést, a kohó munkájának gazdaságosabbá tételét is jelenti majd.
Az új, épülő ércelőkészítőről szívesen beszélnek a tervezők, szerelők, építők, mert itt az egész munkafolyamat automatizálva lesz.
A vasmű anyagellátását megkönnyítő modern szovjet vagonbuktató
Közép-Európában egyedülálló például az a korszerű vagonbuktató, amely – az eddig ismert vagonbuktatókkal ellentétben – nemcsak megbillenti az érccel megrakott vagonokat, hanem teljesen felfordítja azokat. Az új vagonbuktató egy óra alatt 20 vagont ürít ki, ami azt jelenti, hogy egy-egy – 60 tonnányi érccel megrakott vagon “kirakása” mindössze három percet vesz igénybe.
Az ércet a vagonbuktatótól automatikus szállítószalagok viszik az érctérre, ahonnan egy 76 méter fesztávolságú portáldaru adagolja tovább. Ez a csaknem 30 méter magas daru 100 méter szélességben dolgozik és külön érdekessége, hogy önműködő szerkezet biztosítja két tartólábának egyenlő síkú helyzetét. (A portáldaruknál ugyanis a legtöbb veszély és hiba az egymástól nagy távolságban guruló tartólábak egymástól független arrébbtolódásából adódik.) Az érctéri darunál a magasban dolgozó darukezelő és a földön irányító érctéri kezelő rövidhullámú rádió útján tartja majd a kapcsolatot, így besötétedés után, vagy köd esetén – amikor egymást már egyáltalán nem láthatják – is folytathatják a munkát. A biztonsági felszerelések közé tartozik a szélsebességet mérő szélkerék-berendezés, amely vihar esetén önműködően leállítja majd a daru munkáját. A korszerű, automatizált érctömörítő szovjet tervek alapján, az előkészítő pedig teljesen magyar tervek, számtalan külföldi tapasztalat felhasználása szerint épült és épül tovább. Az ércelőkészítő és az érctömörítő szerelése folyik és a hatalmas új sztálinvárosi üzem így rövidesen elkészül az 1955. év, csaknem százmilliónyi beruházás felhasználásával.
Az épülő sztálinvárosi kokszoló.
Ahol hazai szénből készül majd a kohókoksz
A vasmű másik fontos létesítménye a kokszoló-üzem. Építésének és szerelésének folytatására 1955-ben többtízmillió forintot fordít államunk. A kokszolómű a Sztálin Vasmű egyik legnagyobb és legfontosabb üzeme lesz, mert a későbbi években teljesen hazai – komlói és Pécs vidéki – szénből állítja elő a kohó munkájához szükséges hatalmas mennyiségű kokszot. Az új Sztálinvárosi Kokszolóművet is szovjet tervek alapján és szovjet szakemberek segítségével építettük fel.
Szovjet segítség Sztálinváros tervezésénél
Ez a baráti segítség lehetővé tette, hogy a magyarországi feketeszénfajtákból készíthessünk kohókokszot a már majdnem teljesen felépült, ezer és ezer labirintussal rendelkező kokszolóműben.
Széntároló
A hatalmas új sztálinvárosi üzemnek azonban nemcsak az a jelentősége, hogy a kohót magyar koksszal látja el. A kokszolásnál értékes világítógáz is keletkezik, amellyel teljesen kielégítik a sztálinvárosi üzemeket és a lakosság gázszükségletét. Számos fontos vegyipari alapanyag is keletkezik majd itt melléktermékként. Ezek közül a legjelentősebb a műtrágyagyártáshoz szükséges amonszulfát, de igen fontos alapanyagot jelentenek a műanyagipar számára a fenolátok és a gyógyszeripar számára a különböző kátránytermékek. Az automatizálásra jellemző például, hogy még a melléktermék amonszulfátműtrágyát is külön szerkezet tölti zsákba, sőt, a zsák bevarrását is elvégzi. A kokszoló szénbunkerjében 1600 tonna szén lesz tárolható. Ennek a hatalmas mennyiségű szénnek a kezelése is teljesen gépesítve lesz.
A kokszolóból 10 tonna izzó koksz egy tömbben jön majd ki, amelyet különleges kocsi szállít a vízhűtéshez. A kész kohókokszot 300 méteres önműködő szállítószalag viszi a kohóba, a nem kokszolható szén pedig 560 méteres szalagon kerül az erőmű kazánjaiba. A koksz mennyiségének pontos mérését különleges szerkezet végzi, szállítás közben. A szén és a koksz rakodása, feldolgozása anynyira pormentes lesz, hogy a munkahelyeken még robbanásmentes motorokra sincs szükség.
A modern technika tárháza
1955-ben befejezik a Sztálinvárosi Erőmű építését is. Épül egy új kazán, amely óránként 100 tonna gőzt termel majd és elkészül egy 24 megawattos transzformátor is.
Az elektromos erőmű
A martinműnél két főhasznosító kazán épül, amelyek az eddig fel nem használt meleg levegővel gőzt fejlesztenek.
“A modern technika tárháza” – így nevezik a műszaki szakemberek, a tervezők a Sztálin Vasművet. Joggal és túlzás nélkül nevezhetik így, mert ami itt már felépült – az erőmű, az acélmű, a hengermű – és ami most 1955-ben épül – a tömörítő, a kokszoló, az ércelőkészítő és mind a legkorszerűbb tudományos kutatások eredménye, gyümölcse. Egyedül a kokszoló építéséhez 40 000 rajzot készítettek már, nem is beszélve a számtalan laboratóriumi kísérletről. Az automatizálás és a műszeresítés olyan mértékű, hogy Sztálinvárosban külön műszerhitelesítő állomást is kellett létesíteni a helybeli munkák gyors és zavartalan ellátására.
Martin üzemben…
A működő martinacélműben (amely jelenleg összes martinüzemeink között a legjobban, 102 százalék felett teljesíti a tervét) 175 tonnás daru dolgozik. Ez a legnagyobb daru az országban. A két nagy dunaparti szivattyútelep melletti turbinákat az elhasznált – óránként mintegy 16.000 köbméternyi – víz hajtja. Ez az “ingyen”-energia az elhasznált víz helyett körülbelül 1000 köbméter vizet juttat óránként, az erőműbe. Az acélműnél működik az ország egyedülálló “légzuhanyozója”, amely a munka 5-10 perces szüneteiben felüdíti, s ellenállóképesebbé teszi a dolgozókat. Hasonló technikai színvonalon dolgozik majd a Mészégetőmű, amelynek beindítására már február első napjaiban sor kerül.
Fák, virágok ékesítik a várost
Épül a vasmű, szépül a város
A Sztálin Vasmű emberei – az új város lakói – is különös örömmel fogadják az 1955. évi terveket, amelyek nem feledkeznek meg a lakóváros továbbfejlesztéséről sem. Sok lakóházban befejezik az épületek belső szerelési munkálatait, s az első negyedévben az eddig teljesen elkészült többezer lakás mellett, újabb 160 lakás építését fejezik be, rendbehozzák az utcai gyalogjárdákat és parkosítják a közterületeket, így Sztálinváros, még inkább, mint eddig, a vasmű dolgozóinak, építőinek otthonává lesz. A városfejlesztés azonban nemcsak a város lakói szánéra jelent örömet, hiszen Sztálinváros az évek során az egész környék kulturális, kereskedelmi és egészségügyi központja és az ország összes lakóinak büszkesége lett. Az 1955-ös beruházások pedig tovább növelik Sztálinváros jelentőségét.
Gyerekek a Bartók Béla kultúrház előtt
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
Felhasznált képek:
Sztálinváros – Corvina kiadó 1955
