Volt egyszer egy Vidám Park

Pénteken délután 5 órától Nagyné Hodik Mónika történész segítségével az Intercisa Múzeumban egy kicsit megidézhetjük az egykor szebb napokat megélt Vidám Park mindennapjait, lélekben újra felülhetünk a dodzsemre, vagy az óriáskerékre, ahogy egykoron…


Kicsik kedvence a Vidám Parkból

… fiatalon.

Az idő múlása persze vitt mindent, mára nem sok minden maradt meg az egykori gyermekparadicsomból, de külön érdekesség lehet felidézni, milyen extra játékokkal, érdekességekkel, látványosságokkal próbálták megfogni, becsalogatni a gyermekeket, ami valljuk be, egy idő után már nem volt elég. Elöregedő játékok, kevés bevétel, és egy országosan is ismert jelenség, ami egyenesen vezetett a Vidám Park bezárásához.

A terület Csipkerózsika álmát aludta sokáig, majd újrahasznosították és már csak apró nyomokban, és az “öregek”, azaz örökifjak visszaemlékezéseiben fedezhető fel, mi is volt az eredeti funkciója.

Csodavilág. Még így, jelenlegi formájában is. Talán nem árulok el nagy titkot, az utóbbi időben sokszor bejártuk a területet. Kerestük a megmaradt nyomokat, tárgyi emlékeket, melyek a múltról mesélnek. Megnéztük fentről, lentről, toronyiránt a dzsungellé nemesedett erdőn keresztül, és igen, volt olyan is, amikor tüzet oltottunk, de ezek már a Vidám Park újkori történetei közé tartoznak… Mert nekünk már csak ezek maradtak, meg a kutatás, a múlt megőrzésének nemes feladatával együtt.

Megmaradt talapzatok, szinte alig látható talpfák, régi cikkek és képek. Átlényegült épületek, egy megmentett, bár már működésképtelen kismozdony a belvárosban. A forgó hordót a helyszínen felújították, de… inkább nem is írok róla semmit. Emlékek, és a felidézett, megelevenített történetek. Ebből is egy nagy adaggal, pénteken a múzeum 2. emeleti előadótermében.

Gyertek, jó lesz!

Volt egyszer egy Vidám Park – Nagyné Hodik Mónika előadása

 

Dunaujvaros