Fejér Megyei Hírlap – 2015. december 31.
Az újvárosi meteorológus
A Duna-parton sokszor mászkáltunk – mondja Laza Bori
Böszörményi Márton
Dunaújváros/Budapest – Lassan egy éve már annak, hogy a közszolgálati tévé csatornák megújulásától volt hangos a sajtó. Aztán idővel elcsitult a dolog, az újdonság varázsa megszűnt, a csatornák magukra találtak.
Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy az új rendszerben feltűnt egy csinos meteorológus hölgy, aki Dunaújvárosból indult. A Széchényi gimnázium egykori diákjával, Laza Borival beszélgettünk.
“Sosem álltam kamera előtt, gyorsan kellett beletanulni egy számomra teljesen új szakmába…”
– Hogy lesz valakiből tévés időjárásjelentő? Hogy jutott el hozzád ez a munka?
– Évek óta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren dolgozom meteorológusként. A főnökömet keresték meg a kérdéssel, tudna-e ajánlani megbízható embert a feladatra. Többkörös interjú/castingsorozat után végül rám (is) esett a választás. Eleinte csak teljes állásról volt szó, de a repülés túl nagy szenvedély ahhoz, hogy lemondjak róla.
– Gondoltad volna a gimis évek alatt, hogy egyszer a tévében fogsz szerepelni?
– Vicces a kérdés, több szempontból is. Viszonylag sokat szerepeltem a gimiben, de tévés szereplésre sosem gondoltam volna. Másrészt viszont, korábban, ha szóba került, hogy meteorológus vagyok, tíz emberből öt biztosan megkérdezte: És mikor látunk a tévében? Erre mindig rávágtam, hogy soha.
– Kezdetben akadtak kisebb bakik a műsor alatt, szerintem nem titok, hogy rólad is került fel a netre egy-két vicces videó. Milyen visszajelzéseket kaptál ebben az időben? Hogy élted meg ezt az időszakot?
– Valóban nehézkesen indult, igazából nekem is voltak kétségeim az elején. Sosem álltam kamera előtt, gyorsan kellett beletanulni egy számomra teljesen új szakmába. Sok negatív kritika ért, jogosan és kevésbé jogosan egyaránt. Ugyanakkor rengeteg biztató, kedves szót, üzenetet kaptam nemcsak a családomtól és a barátaimtól, hanem ismeretlenektől és távoli ismerősöktől is, akik közül sokkal 10 év is eltelt az utolsó beszélgetésünk óta. Eleinte azt gondoltam, fel vagyok készülve a kezdeti felhajtásra és esetleges bántásokra, a cikkeket és kommenteket is olvasgattam. Aztán inkább felhagytam ezzel, mert amellett, hogy megvédeni nem tudom magam, csak bosszankodtam a rosszindulatú kommentelők miatt.
– Előfordul, hogy felismernek, megállítanak az utcán? Van valami emlékezetes sztorid?
– Szerencsére ritkán fordul elő, hogy leszólítanak, még ha fel is ismernek. Igyekszem “láthatatlan” maradni. Egyszer viszont épp felvétel után (még sminkben) álltam az utcán és beszélgettem egy ismerősömmel, amikor visszatolatott mellénk egy autós és kiszólt: Bori! Bori, szia! Én zavartan visszaköszöntem, miközben próbáltam magamban felidézni, vajon honnan ismerem az illetőt. Egyáltalán nem volt ismerős és nagyon cikinek éreztem a helyzetet. Majd folytatta: Nagyon jól csinálod, gratulálok, csak így tovább! Megköszöntem, majd elhajtott. Ekkor esett csak le, hogy nem ismerősöm, felismert valaki.
– Mennyire kötődsz még Dunaújvároshoz? Szoktál visszajárni?
– Rengeteg emlék köt a városhoz, gyakorlatilag ott nőttem fel, mindig jó szívvel gondolok vissza. A családom nagy része is dunaújvárosi, így nagyobb ünnepekkor, illetve ha tehetem, visszajárok a városba.
– Van olyan sztorid, ami a városhoz kötődik, és szívesen idézed fel magadban?
– Különleges esemény most nem jut eszembe, de rengeteg dolgot ott csináltam először, ugyanis gyakorlatilag Dunaújvárosban nőttem fel. Nagyon sok dolgot kaptam a várostól. Ott tanultam meg korizni, zongorázni, még kézilabdáztam is egy rövid ideig a Dunaferrnél. A Bartók Színház is sokszor megjelent az életemben, a színdarabok mellett többször álltam a színpadon én is, énekkarosként, szavalva, színdarabban vagy éppen műsorvezetőként. De a Duna-parton is sokszor mászkáltunk a többiekkel. Nehéz lenne egy dolgot kiragadni, annyi jó dolog történt velem a városban.
– Az élet nem csak a munkából áll. Te mivel töltőd a szabadidődet, mit csinálsz, mikor nem az embereknek segítesz eldönteni, hogy szükség lesz-e aznap sapkára, sálra?
– A kétféle munka mellett nincs sok szabadidőm, de ilyenkor szeretek a barátaimmal együtt lenni. Szeretem aktívan tölteni az időmet, mindig mást csinálunk, bicajozni, evezni, sziklát mászni, túrázni, gombászni megyünk, de néha színházba is járunk. Időnként focizom, néha pedig repülni szoktam. Szeretek főzni is, de leginkább sütiket csinálok. Fő a változatosság!
A cikk további érdekessége, hogy Böszörményi Márton, Bori beszélgetőtársa szintén városunkból indult “gimis”, akit idén ősszel történetesen Margó-díjra jelöltek mint első kötetes szerző. A vele készült interjút is sok szeretettel ajánlom, mely a Könyves Magazin oldalán olvasható.
Böszörményi Márton: Soha nem akartam feladni, nem akartam beállni a sorba
Sajnos végül nem ő nyerte a díjat, de mi azért ettől függetlenül büszkék lehetünk rá, és egy biztos, fogunk még róla, és tőle olvasni!
