Dunaújváros Kedvence 2021 – SZAVAZÁS!

Idén igazán rendhagyóra sikeredett a szavazás, hiszen most első alkalommal, kategóriákra bontva lehet kiválasztani kedvencünket, kedvenceinket. Köszönet a beküldött majd ezer ajánlásért, a szerda este 9 óráig beérkezett jelölést összesítve, valamint némi kiegészítéssel a szavazás második fordulójában az alábbi kategóriákban adhatjuk le voksainkat:

  • ZENE
  • KÖZÖSSÉG
  • NEVEZETESSÉG/LÁTNIVALÓ
  • SPORT
  • KULTÚRA

Öröm látni a visszatérőket, öröm látni városunk szerteágazó sokszínűségét, látható, és láthatatlan értékeit, az egymást segítő közösségeket, a hálás közönséget, városlakókat, a lelkes szurkolókat, a szárnyaikat bontogató előadókat, zenészeket.  Lássuk hát magát a szavazást, illetve annak menetét, ami rém egyszerű.
Szavazni a következőképpen lehet: az elmúlt évekhez hasonlóan, most is DECEMBER 30-án este 9 óráig lehet voksolni, kedvencünket támogatva akár többször is. A szavazáshoz nem kell megadni semmit, egyszerűen csak ki kell választani a szimpatikus jelöltet, és már csak a SZAVAZOK gombot kell megnyomni. Ünnepélyes eredményhirdetés az év utolsó napján! Kattintásra felkészülni! RAJT!

KULTÚRA

BARTÓK KAMARASZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETEK HÁZA
KAPTÁR MUSIC PUB
KORTÁRS MŰVÉSZETI INTÉZET
KULTIK DUNAÚJVÁROS
MUNKÁSMŰVELŐDÉSI KÖZPONT

KULTÚRA kategória

  • MMK - Munkásművelődési Központ (61%, 1 661 Votes)
  • Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza (18%, 483 Votes)
  • Kaptár Music Pub (8%, 228 Votes)
  • Kortárs Művészeti Intézet (7%, 196 Votes)
  • Kultik Dunaújváros (6%, 161 Votes)

Összes szavazat: 2 729

Loading ... Loading ...

ZENE

JEANNY
NEWTOWN FEELS
BERETKA ÁDÁM
RAUL
DALAI DÁVID

ZENE kategória

  • Beretka Ádám (34%, 426 Votes)
  • Jeanny (25%, 309 Votes)
  • Newtown Feels (16%, 199 Votes)
  • Raul (14%, 171 Votes)
  • Dalai Dávid (11%, 130 Votes)

Összes szavazat: 1 235

Loading ... Loading ...

KÖZÖSSÉG

4MOM
DESE SZABADIDŐPARK ÉS RENDEZVÉNYHÁZ
DUNAI KINCSES KERT TERMELŐI PIAC
HIT GYÜLEKEZETE DUNAÚJVÁROS
MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS EGYMI

KÖZÖSSÉG kategória

  • 4MOM (30%, 639 Votes)
  • Dunai Kincses Kert Termelői Piac (24%, 520 Votes)
  • Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI (18%, 394 Votes)
  • Hit Gyülekezete Dunaújváros (17%, 360 Votes)
  • DESE Szabadidőpark és Rendezvényház (10%, 217 Votes)

Összes szavazat: 2 130

Loading ... Loading ...

NEVEZETESSÉG/LÁTNIVALÓ

SZALKI-SZIGET
MUKI
ALSÓ DUNA-PART
ADVENTI FORGATAG
PETŐFI LIGET

NEVEZETESSÉG/LÁTNIVALÓ kategória

  • Alsó Duna-part (31%, 357 Votes)
  • Szalki-sziget (27%, 313 Votes)
  • Muki (21%, 239 Votes)
  • Adventi Forgatag a Városháza téren (14%, 167 Votes)
  • Petőfi liget (7%, 80 Votes)

Összes szavazat: 1 156

Loading ... Loading ...

SPORT


DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK
DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA VÍZILABDA EGYESÜLET – DFVE
DUNAÚJVÁROS PASE – DPASE
DUNAÚJVÁROS FUTSAL
DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KÉZILABDA AKADÉMIA – DKKA

SPORT kategória

  • Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia - DKKA (44%, 655 Votes)
  • Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület - DFVE (36%, 537 Votes)
  • Dunaújvárosi Acélbikák - DAB (11%, 164 Votes)
  • Dunaújváros PASE - DPASE (5%, 77 Votes)
  • Dunaújváros Futsal (4%, 67 Votes)

Összes szavazat: 1 500

Loading ... Loading ...

A 2021-es szavazás médiapartnerei:

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings