Beretka Ádám koncert a Városháza téren

Beretka Ádám a tavalyi Dunaújvárosiak Dala versenyen lett ismertebb, és bevallom, az utóbbi napok, hetek közös munkája során lettem igazán rajongója. Fiatal, igazán tehetséges, remekül zenél, és minden adott a sikeres zenei pályához. Gitározik, énekel, dalokat ír, méghozzá nem is akármilyeneket….
Ezekből a dalokból kaphatunk ízelítőt most szombaton a Városháza téren este 7 óra után, az Ikon Lounge & Café színpadán, melyre sok szeretettel várjuk az érdeklődőket.

18 éves vagyok, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 12. osztályos tanulója. Több mint 1 éve kezdtem el komolyabban zenével foglalkozni. Korábban is érdeklődtem a zene iránt, de nem igazán tudtam miért is foglalkoztatott. Tanultam csellózni, majd autodidakta módon gitározni. Először angolul, majd magyarul kezdtem dalokat írni. A fejemben játszódó dallamokat és gondolatokat ültettem át a dalaimba, amelyeket akusztikus gitárra írok. Az első dalomat a Dunaújvárosiak Dala 2020 versenyen mutattam be, Otthon címen. Sikerült győznöm ezen a megmérettetésen. Nekem nagyon nagy lendületet adott ez a verseny. 2021 májusában jelent meg az Elvesztem című dalom, amelyet a Petőfi rádió is érdemesnek talált a bemutatásra. Hamarosan új dallal jelentkezem, Nem kell szó címmel. Ez egy könnyed, nyári, hangulatú, ritmusos dal, stílszerűen a Balaton környékén forgatott videoklippel. Július végén érkezik.
Az elmúlt egy évben számos további dal is született. Ezek közül egy albumra való szerzeményem bemutatása kerül az Ikon Lounge & Café színpadán kiegészülve néhány feldolgozással. Ezúton is köszönöm a lehetőséget és remélem mindenkinek tetszeni fog a mini koncert, ahol akusztikus változatban fognak szólni a dalok.

Beretka Ádám

BERETKA ÁDÁM KONCERT

mikor: 2021.07.24. szombat 19:00

hol: Városháza tér – Ikon Lounge & Café

Beretka Ádám mini koncert az Ikon színpadán

FIGYELEM: ASZTALFOGLALÁS NEM KÖTELEZŐ, DE AJÁNLOTT!

Ikon Lounge & Café
Telefon: +3625784400
E-mail: ikondunaujvaros@gmail.com
facebook: @ikondunaujvaros

További friss hírek, információk:

 Beretka Ádám

Dunaujvaros