Új kikötőnk


Szabad Nép – 1954. június 28.

ÚJ KIKÖTŐNK

(Tudósítónktól.)
Az “Ipoly” vontató­gőzöst pénteken dél­után a Rákosi Mátyás Művek kikötőjében új parancs várta: adja át a Dorogról hozott, szénnel teli uszályo­kat, s rövid pihenő után induljon a sztálinvárosi kikötő­be. A 85 esztendős in­góhengeres gőzös a koraesti órákban hagyta el a csepeli partokat; több üres és rakott uszályt húzott maga után. Virradat­ra érte el a Szalk szigetét meghosszab­bító keskeny földnyel­vet, a sztálinvárosi ki­kötő öblének bejáratát. A hömpölygő folyam közepén lehorgonyozták az uszá­lyokat, s a nyílt Du­nán várakoztak. Reg­gel hét óra lett, mi­kor a távolból, a déli látóhatár szélén egy másik hajó fekete körvonalai tűntek fel.


IPOLY és a BAROSS gőzös vontatóhajók

A két hajó fél 8 tájban találkozott. A “Baross” vontatógő­zös messziről érkezett súlyos rakományával.
Június 11-én szedte fel a horgonyt Reniben, a Duna deltája előtt fekvő szovjet kikötőben. Tíz uszály követ­te, ebből négy vasérccel megrakva. A cím­zett: a Sztálin Vasmű nagyolvasztója. Az út két hétig tartott. A sztálinvárosi kikötő előtt a négy uszályt lekapcsolták. A “Baross”-nak indulnia kellett tovább a csepeli Nemzeti Szabadkikötőbe. Az “Ipoly”-ra várt az a feladat, hogy egyenként a kikötő rakodójához vontassa az érccel megrakott uszályokat. A kis hajó délelőtt 11 órára tel­jesítette megbízatását, s füstölögve tűnt el a kikötő torkolatánál.
Az érc kirakását nyomban megkezdték. Máthé Sándor darukezelő a 2-es számú gé­pen elfoglalta helyét és működésbe hozta a vezérlőberendezést. Négy önürítős vagon már a daru alatt várakozott. Két daruval kezdték meg a parthoz simuló 809-es uszály kiürítését, de az egyik daru fékmágnese né­hány percnyi munka után elromlott. A ra­kodás még így is gyorsan haladt, fél órával később a négy vagon már szinültig telt érc­cel, újabb szerelvényt kellett a rakadó vá­gányaira állítani. Noha szombat volt, a ki­kötő karbantartói nem mondtak le arról, hogy a másik darut is sürgősen megjavít­sák. Segítséget kértek a vasmű gépgyárá­nak villamos javító részlegétől. Az új fék­mágnes hamarosan a kikötő területén volt. Somfai Rezső művezető, Tóth Lajos lakatos és Tóth Mátyás gyorsaságának köszönhető, hogy délben már két daru rakta a szerel­vény 25 és 50 tonnás korszerű vagonjait.


Munkában a daruk a sztálinvárosi rakparton

Június 16-ig egészen csendes volt a másfél kilométer hosszú, 300 méter széles öböl. Nyugodt, zöldesszürke vizét a hullám­verő szélen a csónakázó-fürdő embereken kívül más nem zavarta. A szigeten is las­sabban folyt a kikötőépítkezés, mint Sztálinváros hőskorában, 1951-1952-ben. A dolgozók nehéz szívvel nézték, amint az érccel teli uszályok elhaladtak mellettük a nagy Dunán. A hajók csepeli kikötőbe von­tatták rakományukat, ott vagonba rakták át az ércet, s vasúton került vissza a nagykohó­hoz. Egyszóval 144 kilométeres utat kellett a vasércnek feleslegesen megtennie. A kikötő lelkét, a két portáldarut, sok viszontagság után, június 9-én végre ideiglenesen át­vehették a kikötő megbízott vezetői. Az első szovjet ércszállítmányt mindenki nagy izgalommal várta. Érkezését elő­re jelezték, de hogy hány órakor, me­lyik napon fut be, azt senki sem tudta. Másfél hete érkezett el az a pillanat, amikor a kikötő megnyitotta kapuit. Alko­nyat borult a széles öbölre, s a torkolatnál feltűnt a “Gönyü” könnyű-motorosvontató. Sűrűn esett az eső, de perceken belül tal­pon volt az egész kikötő. A rakodómunká­sok, a szigeten lakók sorfalat álltak a par­ton, s zászlók, zsebkendők lobogtatásával köszöntötték a méltóságteljesen közeledő ha­jót. A világítóoszlop reflektorainak fénye pásztázta az öblöt. Bár este 9 óra volt, mégis, mintha új munkanap kezdődött volna. A da­ruk kéttonás markolói serényen rakták át a rozsdabarna ércet a vagonokba.


GÖNYÜ áruszállító motorhajó

Azóta még nyolc uszály futott be az új kikötőbe szov­jet ércszállítmánnyal.

Ismeretes, hogy a folyami szállítás sok­kal olcsóbb, mint a vasúti, nem is szólva arról, hogy az uszályokban hatalmas mennyiségű árut lehet elhelyezni. Közelről az uszályok nem is tűn­nek nagyoknak, ami­kor azonban gyom­rukba pillant az em­ber, el kell ismernie, hogy a látszat csal. Száz vagon érc – ugyancsak hosszú vasúti szerelvényt tesz ki. Ekkora mennyiséget is képes egy uszály elhozni a tá­voli kikötőkből. A sztálinvárosi kikötő már az idén milliókat takarít meg az országnak. Az az érc­mennyiség, amelyet előreláthatólag még ebben az évben az új kikötőben kiraknak, tonnánként 25,1 fo­rinttal kevesebbe kerül, mert nem kell Csepelről vas­úton visszaszállítani a Sztálin Vasműbe. Rövidebb a hajóút is, s ez tonnánként to­vábbi 3,5 forinttal te­szi olcsóbbá a vasér­cet. A soroksári, a ferencvárosi és a kelenföldi rendezőpályaudvar is tehermen­tesül.

Új kikötő

A sztálinvárosi fennsík meredek part­jairól különösen impozáns látvány a kikötő, ahol ha nincs is még lüktető forgalom, de már megindult az élet. A rakodó mögötti erdős háttérből valósággal kiugrik a kikötő monumentális, világos főépülete. Belülről még szerelik, meszelik, de már most lát­ható, milyen szép lesz, ha teljesen elkészül. Az épületet ötemeletnyi magas, oszlopokkal körülölelt torony két szárnyra osztja. A háromemeletes szárnyakat úgy rendezik be, hogy az ideérkező hajósok kényelmét is szolgálja. A földszinten például gazdagon berendezett utasellátó várja őket. Az elő­csarnok túlsó oldaláról nyílik az étterem. Büfé, borbélyüzlet is lesz itt. A fürdőt, öltö­zőt az emeleteken helyezték el. Nemcsak a központi épület, hanem az egész kikötő tel­jes befejezésre vár.


Sztálin Vasmű Építője – 1954. június 15.

Épül a Vasmű kikötője

Nem sok munka lenne már itt, de ami még hátra van, bizony von­tatottan halad. Halaszthatatlan, hogy a parti vasbetonszekrények réseit eltömjék, mert onnét a föld a mederbe szivárog. A kikötő medencéjét kotorni kellene, nehogy egy esetleges alacsonyabb vízállás fenn­akadást okozzon. Sok apróbb-nagyobb javítanivaló figyelmezteti a Sztálin Vas­mű vezetőit, hogy jobban szorgalmazzák a kikötő gyors befejezését.

Új dunai kikötőnk tehát megnyitotta ka­puit. Míg ott tartózkodtunk, valaki izgatot­tan szaladt Németh Ferenc forgalmivezetőhöz: “Keddre újabb ércszállítmányt je­leznek. Valószínűleg román hajósok hoz­zák” – jelentette.

Felhasznált képek:
Fortepan
hajoregiszter.hu
Béke és Szabadság

Dunaujvaros