Békés Megyei Népújság – 1982. április 7.
Az első nagy vállalkozás
Legenda és valóság a Dunai Vasműről
A Dunai Vasmű.
Az ország felszabadulása óta eltelt alig négy évtized alatt ha született is olyan létesítmény, amely jelentőségében vetekszik vele, bizonyos, hogy a Dunai Vasmű a szocializmust építő Magyarország első nagy vállalkozása.
Ebből a tényből fakad az építkezés legendás volta is: sokáig reprezentatív példája a szocializmus felépítéséért minden áldozatra kész emberek hősiességének, teremtő erejének. És talán éppen e sokszor túlértékelt, legendás hőskor miatt tapasztalható még ma is bizonyos tartózkodás a hazai közvéleményben, ha a Dunai Vasmű lehetőségeiről, az e létesítményben koncentrált anyagi és szellemi tőke lehetséges – és szükséges – hasznosításáról esik szó. Mégpedig annak ellenére, hogy e lehetőség megteremtéséhez többé-kevésbé valamennyiünknek köze van: ebben az országban aligha él olyan család, amelynek tagja vagy közeli ismerőse ne vett volna részt ebben a vállalkozásban…
Miért pont itt?
A Dunai Vasmű jelentőségének megítélése azért ellentmondásos még ma is, mert – noha csaknem közismert tény, hogy erre a vállalkozásra a felszabadulás előtti Magyarország is készült – a “szükség volt-e rá?”-jellegű kérdésfeltevés csak lassan törlődik a köztudatból. Az 1938-as győri programban kulcsfontosságú helyet kapó kohászati kombinát kivitelezését – a hazai magántőke elégtelen nagysága és tartózkodása miatt – már akkor is állami tulajdonú vállalatra bízták (tervezési megbízást külföldi cég kapott), s e nagyarányú nehézipari fejlesztés időszerűsége már akkor sem volt vitatható. Más kérdés, hogy a háború elodázta az ország iparosítását, s erre csak a felszabadulás után, a sikeres hároméves tervet követően kerülhetett sor. Az ehhez az iparosításhoz nélkülözhetetlen, a magyar gazdaság struktúráját alapvetően átalakító, és sok ezer ember sorsát, életkörülményeit gyökeresen megváltoztató hatalmas vállalkozás a legnagyobb csendben kezdődött a mai Dunaújváros helyén: a munka megkezdésekor mindössze a környékbeli községekben terjedt el a híre, no nem annak, hogy országos jelentőségű építkezés folyik, hanem munkalehetőség kínálkozik. A nagy csendnek politika oka volt: a tömegkommunikációs eszközök nem tájékoztatták arról a közvéleményt, hogy a jugoszláv határhoz túlságosan közeli Mohácsról a pentelei fennsíkra “terelték át” az építkezést. Országos hírverésre és mozgósításra csak akkor került sor, amikor kiderült, hogy a munka alig-alig halad, pontosabban, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy egy ilyen gigantikus vállalkozást az addigi módszerekkel lehetetlen megvalósítani. Ekkor kezdődött a “hőskorszak”.
A nagy felvonulás – Garancz István naplója
Tudvalevő, hogy az országnak nem pusztán “az ötéves terv büszkesége: a Dunai Vasmű” felépítése, hanem magának az ötéves tervnek a megvalósítása, ezen belül a termelési viszonyok megváltoztatásának sürgetése, a termelőerők aránytalan és erőltetett fejlesztési üteme okozott nehézségeket. A nehézségek mindenekelőtt abból fakadtak, hogy a tervben megszabott, majd felemelt előirányzatok – noha az ország valóságos szükségleteit tükrözték – figyelmen kívül hagyták az ország valóságos adottságait. Nem volt elegendő a tervezői, az építőipari kapacitás, az országszerte meginduló építkezések egyik napról a másikra felszippantották a még meglevő munkaerő-felesleget, kevés volt a gép, kevés volt a szakember, és mindenütt anyaghiánnyal is küszködtek. Amikor tehát a propaganda hősökké avatta a Dunai Vasmű és a hozzá tervezett lakótelep – a későbbi város – építőit, részint alig túlzott – hiszen akiket nem riasztottak el az építkezéstől a hallatlanul mostoha körülmények, azok az áldozatvállalásra is rákényszerültek -, részint azonban ugyanennek az építőket dicsőítő, de a nélkülözésekről hallgató propagandának “köszönhető”, hogy amikor az egész gazdaságra jellemző túlhajtott felhalmozás miatt szorosabbra kellett húzni a nadrágszíjat, az életkörülmények rosszabbodásáért a közvélemény elsősorban a pentelei vállalkozást okolta, s ugyanezért a befejezett létesítmény későbbi sikereit is kétkedéssel fogadta.
Így eshetett, hogy a hatvanas évek elején, amikor kifizetődővé vált ez a vállalkozás, és napjainkban is, amikorra a Dunai Vasmű már kamatostól megtérítette a gazdaságnak, amibe került, s exporttermékei révén évek óta dollármilliókkal javítja az ország fizetési mérlegét: még mindig nélkülözni kénytelen azt a rangot, azt a figyelmet, amelyet gazdaságunkban betöltött szerepe, termelékenysége, nyereségessége, s nem utolsósorban önálló vállalkozási készsége révén méltán megérdemelne. Pedig valóságos csoda, hogy a Dunai Vasmű az ehhez feltétlenül szükséges fejlesztések nélkül – szabadalmak, újítások bevezetésével, valamint a nem éppen kifizetődő lemezválogatással – megfelelő minőségű alapanyaggal tudja ellátni a hűtőgépgyártó ipart vagy például a közismerten exportképes magyar autóbuszgyártást. És különös figyelmet érdemelne, hogy ez a vállalat az egyetlen a magyar kohászatban, amely tavaly, az acélgyártás világméretű recessziója közepette, s annak ellenére, hogy csakis a tőkés export rovására tudta kielégíteni a hazai igényeket; ötvenegymillió dollár bevételhez juttatta az országot. Ehhez ugyanis – az eddigi “hagyományos” tőkés piacain bevezetett diszkriminációs intézkedések ellensúlyozása érdekében – újabb piacokra kellett “betörnie”, ami tudvalevőleg jóval nehezebb, mint egy-egy piacot megtartani. A legfigyelemreméltóbb azonban az az önállóságra alapozott optimizmus, amely a Dunai Vasmű terveiben tükröződik, hiszen az elhúzódó acélipari válság ellenére, több eladható termék gyártásában bízva, a dollárbevétel megduplázását irányozták elő, amihez a közvetlen külkapcsolatok kiépítését is tervezik…
Ebből a termekből acélválság idején is lehet jól eladható árut készíteni
(Bárándy István felvétele – KS)
Hosszú idő telt el azóta, hogy a szocialista iparosítás első nagy vállalkozása maga is a vállalkozók kollektívájává akarjon lenni. Napjainkban ilyen törekvésnek vagyunk tanúi. A minden szinten szükséges vállalkozókedv felkeltését célozza egyebek között a Dunai Vasműnek a legújabb kísérlete: a saját dolgozóiból alakult csoportok, a saját kockázatukra, de személyi jövedelmüket munkájuk nyereségességének arányában korlátlanul növelve, szabad idejükben kisvállalkozókként végezhetnek el egyes, a vállalat számára fontos feladatokat.
Mindez pedig az ország szempontjából azért jelentős, mert a gazdaság fejlődésének elsősorban azok a meghatározói, akik legjobb anyagi és szellemi értékeink birtokában végzik a munkájukat.
A Dunai Vasmű ilyen érték.
Aczél Gábor
