Szabad Ifjúság – 1951. december 31.
Bányai Gyula ifjúsági brigádja csak nemrég dolgozik Sztálinvárosban. A brigádvezető az egyik újév előtti hideg, esős napon mégis győzelemre vezette brigádját.
A brigád egyes tagjai azon a napon, a munka kezdetekor még fel-felszisszentek a hideg eső, a néhol bokáig érő sár miatt. Mert ömlött az eső egész nap és ez bizony szokatlan volt számukra. De a legtöbben azért büszkék voltak arra, hogy résztvehettek a harcban, a nehézségek leküzdésében – Sztálinvárosért
S különös öröm számukra, hogy az új város egyik legjobb kőművese, Nagy István háromszoros sztahanovista mellett dolgozhatnak. Az épületük – már csak így nevezik – e napon is 15 köbméter fallal emelkedett – bár a norma: 6 köbméter. A sztahanovista kőművesek kezeinél minden másodpercben volt elég tégla, malter – jól dolgozott a Bányai-brigád.
Sztahanovista jelvény 1950-ből /saját gyűjtés/
Este, munka után Nagy elvtárs dicsérte őket:
– Kiálltátok az első próbát. Ha így dolgoztok tovább, Sztálinváros legjobb építői közé kerülhettek. Pedig ez nagy szó.
Hazafelé menet a brigád tagjai büszkén olvashatták nevüket a versenytáblán s mellette ezt: 280 százalék!
Már alkonyodott Sztálinváros felett. Bányai Gyula és Nagy István brigádjának tagjai rég hazamentek már, de a két brigádvezető még együtt maradt. A XIII-as építkezés étkezőhelyiségében beszélgettek.
★
– Te az elmúlt évben mivel ünnepelted az újévet? – kérdezte Nagy elvtárs.
Bányai Gyulát meglepte a kérdés. Néhány percig gondolkodott és szinte mindaz átvillant előtte, ami az elmúlt évben történt vele. Milyen más volt az élete egy évvel ezelőtt. Milyen más újév volt az. Akkoriban nem gondolt arra, hogy valaha is elmegy falujából… És ma Sztálinváros építője. Majd minden este ott van a hatalmas sztálinvárosi könyvtárban, olvas, tanul, hiszen méltó akar lenni az új városhoz. Megesik még az is, hogy éjszaka is arról álmodik: hogyan tehetne többet az új városért. Arról álmodik, hogy néhány hónap múlva már mint kőműves építheti a szebbnél szebb házakat, gyárépületeket. S mikor idáig ért gondolataiban – így válaszolt a kérdésre:
– Tavaly? Akkor az újévet azzal ünnepeltük, hogy összejöttünk a faluban, tréfálkoztunk, nevetgéltünk és kicsit örültünk, hogy nem kell kimenni a mezőre dolgozni. De én ma máskép akarok ünnepelni. Szórakozással, jó szilveszteri mulatsággal (hej milyen vidám lett itt a szilveszter), de emellett úgy gondolom: mással is. Munkával. Olyan munkával, hogy még húsz év múlva is büszkén emlékszem rá, hogyan köszöntöttem én az ötéves terv harmadik esztendejét.
Nagy elvtársnak boldogság volt hallani ezeket a szavakat. Boldog volt, mert tudta: Bányai Gyula más ember lett Sztálinvárosban, s ehhez ő is hozzájárult. S különösen annak örült, hogy a fiatal brigádvezető szinte szórul szóra ugyanazt mondta el, amiért ő tulajdonképen beszélgetésre hívta. Mert ő is a munkáról akart beszélni.
– Mi, kőművesek úgy tervezzük – vette át a szót -, hogy az eddigi 15 köbméter fal helyett 20 köbmétert építünk naponta. De semmire se mennénk a ti segítségetek nélkül. Ha gyorsan hordjátok a téglát, a maltert, akkor 1952-ben nem 200. hanem 300 százalék fölé emelkedhetünk.
Nagy István az idős sztahanovista kőműves a tanító szeretetével nézett a fiúra, s a fiatal brigádvezető a tanítvány lelkesedésével figyelte szavait. Csupán fél órát töltöttek együtt, de olyan újévi terveket szőttek, amelyre büszkék lehetnek mindketten.
★
Bányai Gyula ezen az estén tartotta az első brigádértekezletet. A 20 köbméter falról, a sztálinvárosi újévről beszélt. S hozzátette: “Higgyétek el, ha elérjük ezt az eredményt, jobban ízlik még az újévi mulatság is.”
A többiek sokáig csak hallgattak. Tudták: nem könnyű dolog a napi 20 köbméter. Pengő Magda szólt először:
– Én vállalom! S egyszerre átmelegedett a szívük, és egymás után megszólaltak. Annyit mondtak ők is: “vállaljuk!”
F.J.
Felhasznált kép:
Dunaújváros története képeslapokon
