Magyar Hírlap – 1930. február 9.
Ötezer lakosú község – ivóvíz nélkül
Diftéria-járvány miatt szeptember óta zárva van az iskola
Ha netalán nem tudnád, nyájas olvasó, hogy hol fekszik Dunapentele, úgy a térképen ne a sötét Ázsia környékén keresd, hanem Fejérmegyében, a fővárostól mindössze 68 kilométernyire. Holott a mai állapotokhoz mérten e zaz 5000 lakosú község valahová Ázsiába illene bele. Közegészség és közlekedés hiányossága tekintetében túlszárnyal minden más környékbeli falut.
Dunapentele a budapest-mohácsi Duna-szakasz egyik legszebb fekvésű helye, mely ha, mondjuk Ausztriában lenne, régen kedvenc nyaralóhelyévé vált volna a fővárosiaknak. Mi azonban a helyzet? Ez a fővároshoz oly közel eső, szerencsés fekvésű, kies hely már hónapok óta járványok fészke lett. Pedig nem a vidékben van a hiba, melynek egészséges klímáját már a rómaiak is értékelték, amikor lakhelyükül választották. Ott laktak a Duna felett a hegytetőn, szépen fejlett városuknak maradványait nem rég ásták ki, sőt az ásatások még mindig tartanak.
… És az Úrnak 1930-ik esztendejében a község fennen hirdetheti: mi nem fejlődtünk tovább a rómaiak kora óta, sőt visszafejlődtünk.
Ebbe a Dunapentele nevezetű sár- illetve portengerbe való jutás maga sem tartozik az egyszerű dolgok közé, a luxus-utazások kategóriájába legalább is semmi szín alatt sem sorolható. Adonypusztaszabolcstól Dunapenteléig, a 23 km utat majdnem másfél óra alatt teszi meg a “paksi” orient expresz. Mintha a világ legtermészetesebb szabálya lenne: a falutól 5 kilométerre építették az állomást, ellenben a vasútállomásnál nem vár kocsi. Az egyetlen autófuvarozó azon egyszerű oknál fogva nem vállal fuvart, mert az út a faluba járhatatlan és életveszélyes.
Dunapentele vasútállomása
A helybeli fuvarosok parasztszekereikkel sem tudják a közlekedést lebonyolítani, mert vannak egyes uccák, amelyekben a szekér lovastól elsüllyedne és tavaszig a kátyúban ragadna, mindaddig, míg a sarat Szahara-szerű portenger váltja fel. A valamikor híres, kiépített római útnak semmi nyoma, azaz hogy valami nyoma mégis csak van, egyes falusi házak előtt az ásatások alkalmával előkerült sírkövek és lépcsőoszlopok szolgálnak küszöbül és a sártengerből kiemelkedő szírtekül, hirdetvén a régi rómaiak dicsőségét és kultúráját.
Az egész községet 4, mondd négy darab, egy szál milligyertya erősségű villanykörte világítja, mely átlag félóránkint üzemzavar miatt kialszik. Éjjel 12 órakor azután a malom, mely az áramot szolgáltatja, (a pesti 3,5-el szemben 16 fillér egységárért!) a villanyt végleg eloltja és ettől kezdve a község csak időszaki világítást kap – a holdtól, de ettől legalább zavartalanul és ingyen.
Az 5000 lakosú községnek több, mint egy éve nincs egyetlen artézi kútja sem, sem olyan forrása, amelyből a község népe egészséges, tiszta ivóvizet merhetne.
Volt ugyan egy artézi kút a faluban, ezt azonban tavaly tavasszal dr. Piry Sándor községi orvos elzáratta, mert tífuszbaktériumokkal volt tele. Azonkívül dögtől fertőzött is volt a falu egyetlenegy artézi kútja. Ez a kút, melyet penteleiek kanderkakútnak hívnak, a rendelet értelmében le van deszkázva, ezen azután a jó falusiak úgy segítettek, hogy az egyik deszkát egyszerűen lefeszítették és most vígan merik belőle a valószínűleg még mindig fertőzött vizet. Szükség törvényt bont és ezt tényleg kényszerűségből teszik, mert az új községi artézi kút, amelyet beígértek nekik, még mindig nem készült el és egyelőre még a tárgyalások stádiumában van. A faluban lévő kutak mész tartalmuknál fogva egészségtelenek és persze szintén tisztátalanok, ivás szempontjából számításba sem szabadna jönniök. A község népének higiéniára tartó része tehát nem is itat még a pendelyes gyerekkel se vizet – hanem bort, vagy legjobb esetben boros szódavizet! Csodálnivaló-e tehát, ha a különböző járványok jó melegágyra találnak itt, kényelmesen, lustán elterpeszkedhetnek és igen nehezen űzhetők csak el?
Mondbach-kastély kertjében a gőzmalom, mely egyben villanytelepként is szolgált.
Hogy ízlelőszervünk után – minekutána nyeltük a port és nem nyelhettük a vizet – szaglószervünk ne húzza a rövidebbet: disznóhízlaldát engedélyeztek a falu belterületén, mely kora tavasztól késő őszig, ameddig csak engedi az idő, olyan penetráns bűzt terjeszt, hogy szinte kibírhatatlan. A község orvosai már tiltakoztak ellene – de tiltakozásuk eddigelé még mindig csak tiltakozás maradt. A község főuccáján áll az állami elemi iskola. A téli szélben szomorúan csapkodja oldalát a híg sár és tetejében mindennapos a gyászzászló. Körülbelül két hét kivételével szeptember óta zárva az iskola. Dühöng a diftéria-járvány. Hajas igagató úr és a tanítói kar kétségbe vannak esve, nem tudják mire magyarázni, hogy bár az iskolát többször fertőtlenítették, mégis röviddel a tanítás megkezdése után újból be kellett zárni, mert a gyermekek tömegesen kapták meg a szörnyű betegséget.
Dr. Lax Jenő, a község másik orvosa, dr. Piry Sándor kollegájával egyetemben emberfeletti küzdelmet folytat a gyilkos kórral. Többször végeztek már diftéria-oltásokat, elkövettek mindent, hogy a járvány terjedését megakasszák és elérjek annyit, hogy a járvány legalább már nem fokozódik. Megnehezíti természetesen az orvos munkáját, hogy híjával vannak mindazon segédeszközöknek, melyeket a városok kórházai nyújtanak. És megnehezíti igen erős mértékben a kultúra magasfokú hiánya, mely nemcsak a néplélekben nyilvánul meg, hanem igen nagy mértékben a levegő és ivóvíz elégedetlenségében is.
Kitűnő melegágya ez a falu a tüdővésznek is, hiszen télen a hideg miatt tartják csukva az ablakokat, nyáron pedig a por miatt nem nyitják ki, hiszen ha egy-egy kocsi végigdöcög az uccán, akkora porfelhő kerekedik, mely vetekedhetik egy valódi, hamisítatlan sivatagbeli számummal.
Az idén Gáspár főjegyző és Jusesák jegyző megpróbálták keresztülvinni a községi tanácsnál, hogy legalább öntözőkocsit szerezzenek be, mellyel a legtűrhetetlenebb hónapokban lekötnék a port és legalább a főbb uccákon szellőztethetnék a lakásokat – de a községi illetékes tényezők, a módos polgárok leszavazták az öntözést. Hiába érveltek azzal, hogy a község forgalma állandóan fokozódik, hogy napról-napra több autó menne át a községen, mindez nem használt.
Ivóvíz nincs, alkonyat táján a falusiak lopva mennek le a tiltott kanderkára, lázbeteg gyermekek isszák a fertőzött vizet vagy vizes bort, lyukas tüdők szívják az ember magasságú porfelhőt, por és kátyú másfelé terelik a forgalmat, a Dunamentének gyönyörű vidéke hiába várja az új Petőfit… amíg száz életbevágó intézkedés a hivatalos akták tekervényes útjait járja, addig Mészáros apát sűrűn jár ki a temetőbe, ahol újabb és újabb sírhantok jelzik, hogy itt soronkívül kellene cselekedni.
Harmath Pál
Képek forrása:
Dunaújváros története képeslapokon
Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros fényképeken
