Eötvös 100

Megérkezett Dunaújvárosba Eötvös Susy utazó cirkusza, és elhozták nekünk a család 100 éves történetét is. (Az Eötvös Cirkusz Magyarország legrégebbi utazócirkusza, 1920-ban Eötvös Nándor Aladár alapította) Az egész estés előadás során betekintést nyerhettünk a cirkusz világába, valamint végig követhettük Picard Erzsébet Elza és Eötvös Nándor Aladár, Susy nagyszüleinek egymásra találását, és a szerelemben együtt töltött éveket. 100 év nagy idő, nagyon sok minden történt a családdal, a vidám perceket gyakran szakította meg a történelem zivatarát felidéző jelenetek sora, de mindig volt előre, volt összetartás, és folytatás. Nem adták fel.


Fent és lent – igazi hullámvasút, de mindig újra tudták kezdeni, volt miből építkezni

Remek betétdalok, kísérőzenék, kiválóan felépített, narrátorszöveggel kísért előadásnak lehettünk fül-, és szemtanúi. Korhű, vagy a kornak megfelelő jelmezek, időutazás, felidézve az igazi cirkuszi élet fontosabb mozzanatait, a sátorcövek leverésétől, a sikeres előadásokig. Előkerültek a régi ruhák mellett az egykori produkciók is, talán ugyanazokat adhatták elő, amit egykoron az ősök…


Klasszikus cirkuszi előadások fent a magasban, és lent a porondon


Az est egyetlen egzotikus állata 🙂

A műsort végigkísérő bohóc kettős szerepében pedig tökéletesen oldotta a történelmi visszaemlékezés sötétebb eseményeire jellemző komor hangulatot, mégsem volt sok, nem volt tolakodó, idétlen és igazi közönségkedvenc lett az est végére. Elvégre, ez a feladata! 🙂


A “mókamester”


Hálás közönség, taps, őszinte mosoly minden egyes produkció után

Helyén volt minden, igazi családi eseménynek lehettünk részesei, minden értelemben. Köszönet mindazoknak, akiknek köszönhetően ez az előadás eljuthatott Dunaújvárosba, köszönet a fellépőknek, a móka-, és porondmestereknek, és természetesen minimum újabb 100 évet a családnak, hogy legyen mit látniuk az unokáinknak is!
Én ezekkel a sorokkal ajánlom ezt az előadást mindazoknak, akik egy kicsit szeretnének kiszakadni a mindennapokból. Megéri!


A cirkuszi társulat – mindenki a porondon, a búcsú percei

A cirkusz természetesen a héten még itt van városunkban a megszokott helyen, az előadások időpontjai:

Július 10. Péntek 19 óra
Július 11. Szombat 16 és 19 óra
Július 12. Vasárnap 16 óra

Dunaujvaros