Népszabadság – 1960. március 17.
TIZENÖT ÉVE lesz hamarosan, hogy országunk felszabadult, néhány hét múlva pedig első szocialista városunk alapításának tizedik évfordulóját ünnepeljük. Tíz esztendeje kezdték felásni a pentelei fennsík földjét az új városépítők, s azóta e fennsík képe bizony alaposan megváltozott.
Négyen a hétezer közül
A gyáróriás, amely harmadával növeli a hazai kohászat termelését: nehéziparunk új, jelentős bázisa, a városalapítás, az új város építése pedig talán még ennél is többel járul az ország gazdagodásához: újfajta embereket nevel.
A régi Dunapentele mellett áll már a 35 000 lakosú Sztálinváros – 7000 kisemberke ebből már itt született – s ahogyan a város alakult, formálódott, kiemelkedett a sáros mezőből, úgy alakult, formálódott. emelkedett az ember is. Akik nyolc-tíz éve még csizmában taposták a sarat, s akikről szinte ősztől-tavaszig nem került le a pufajka, ma csinosan felöltözve vezetik kézen fogva szépen öltözött gyermekeiket az aszfalton. Sokáig az a hír járta a város- és gyárépítőkről, hogy elkeseredett, sehol nem kellő emberek. Volt köztük szép számmal olyan fiú is, lány is, aki úgy szökött el otthonról, hogy a visszavonulás útját is felperzselte maga mögött. S ma a szép, modern parkvárosban bárkivel beszélsz, úgy érzed, megelégedett, egymással összetartozó emberek élnek itt.
A Vasvári Pál Általános Iskola VII. osztályában nincs három gyerek, aki ugyanabban a faluban született volna, de az a néhány év, amelyet itt töltöttek, sztálinvárosi gyerekekké formálta őket.
FÖLDRAJZÓRÁRA toppantam be éppen. Az amerikai földrészről tanultakat ismételte az osztály. Hoffmann Évi az Appalache-hegység és a Cordillerák keletkezésének geológiai különbségéről beszélt. Bánki Zsolt a nagyvárosokat sorolta fel és mutatta tökéletes biztonsággal a térképen. Feminger György pedig Észak- és Dél- Amerika gazdaságának szembeszökő ellentétéről beszélt.
Vajon e gyermekek szülei mit tudtak 13 éves korukban Amerikáról? Tudták-e egyáltalán, hogy létezik-e az Appalache-hegység, vagy már a VI., esetleg a IV. osztály elvégzése után kenyér után néztek?
Földrajzórán
Sokan, sokfelől jöttek e fennsíkra. Volt köztük olyan is, aki a fürdőszobában eleinte azt sem tudta: a sok csap mind mire való? S ezek a gyerekek? Az osztály felének karján karóra bukkan elő a tréningruha vagy gyapjúpulóver kézelője alól. A padokban táska, s a diplomatatáskák láttán még gondolkodni sem érdemes azon, hogy vajon végigmennének-e az utcán hónuk alatt madzaggal összekötött könyveket cipelve. Ezek a gyerekek már nem is tudják, hogy mi a nyomor.
A SZTÁLINVÁROSI EMBEREK a szívüket, az erejüket odaadják a városért. Társadalmi munkában úttörővasutat építettek, hogy gyermekeik a pestiekhez hasonlóan vasutazhassanak. Most építik a barátság ligetét, 30 000 köbméter földet megmozgatva, hogy újabb színfoltja, kedves parkja legyen a városnak. Társadalmi munkában fektették le a vízvezetéket az öregfaluban is, s a Duna-parton is önként, fizetés nélkül készült el az első csónakház.
Nemcsak a város faragja, alakítja a jellemeket. Egymást is csiszolják az emberek, mint a kavicsok a folyamok mélyén. Hogyan is lehetne másként megmagyarázni azt, hogy az egymáshoz bizalmatlan emberek, akik tíz évvel ezelőtt véletlenül kerültek össze az ország minden részéből, ma együtt élnek, együtt lélegzenek a gyáróriással és az új várossal.
– Egy zsák bolhát könnyebb összefogdosni, mint a sztálinvárosiakból kollektívát kovácsolni – emlékszik vissza a tíz év előtti véleményére Tapolczai Jenő elvtárs, a városi tanács elnöke, s büszkén beszél arról, hogy ma már estefelé keresztül-kasul járják a várost az egymáshoz látogatóba siető emberek.
A pufajkát, amely régen munkaruha is, kimenőruha is volt errefelé, már régen elfeledték. A kultúrházban a nylonstólák alól elővillannak a kisestélyiruhák, és még elvétve sem vesznek fel a férfiak sötét ruhához sárga cipőt. És jampec sincs már a városban, mint volt még egy-két évvel ezelőtt: az Ifjú Gárda éberen vigyáz a fiatalokra, mert senki sem kallódhat el, ha már egyszer felvergődtek, és a maguk erejéből vergődtek fel a kulturált életmód jelenlegi színvonalára.
És épül a gyár tovább, a házak is egyre-másra nőnek ki a földből.
485 LAKÁS készül el az idén, a tavalyi 318 után, s megkezdenek újabb hatszázat, hogy jövőre még többe költözhessenek be az új lakók.
A gyárban erre az évre a meleghengerde befejezését tervezik, hogy utána “teljes gőzzel” a hideghengerművet építhessék fel, és ezzel a nagy mű, a Dunai Vasmű teljesen kész legyen. Mindenki tudja Sztálinvárosban, hogy ez azt jelenti: választékban is, mennyiségben is megkétszereződik akkor a hazai hengereltáru-termelés. Akkor fogja visszafizetni az óriás az előleget, s lesz anyagi alapjává annak, hogy másutt is, az ország többi részén is úgy éljenek az emberek, mint itt, ahol minden lakáshoz fürdőszoba és minden embernek szocialista életmód jutott.
Ágoston Éva
