Napló V. – Kormányunk ferde politikát fojtatot

(Az alábbi bevezetés ismétlése nélkül új érdeklődők számára nem lenne érthető a közreadó szándéka.) 

Annyi kísérlet, ál- és féltudományos, és tudományos dolgozat, okoskodás után (ami mind-mind azt kutatta, hogy kik is! jöttek ide, várost építeni a semmiből), ím itt van egy évtizedek óta lappangó írásos bizonyosság. Dokumentumértéke felér a legelsőnek tartott, híres Garancz-féle naplóval. Ez is „esemény után” íródott, mégis eredeti módon bizonyítja Sztálinváros egyik (sok?) büszke építőjének sorsát, gondolatait, valódi, vagy már manipulált hevületeit. 
Egy íráshoz nem szokott (mondjuk ki: műveletlen) ember próbálkozása/produktuma ez, aki élete nagy történetét, érzelmeit próbálta úgymond kiírni magából. (Nemde mások is voltak/vannak, vagyunk így!?) 
R.B. 1962 tavaszán hozta be a Hírlaphoz a füzetet és tartalmát közlésre ajánlotta. Oh nemes együgyűség! Alig tíz évre voltunk a benne, – a naplóban, vers- és színmű kezdeményekben – foglaltaktól. A válasz persze, akkor csak elutasítás lehetett.
Ám ötven-hatvan év elteltével kordokumentummá nemesedett az írás, de maga a szerző is. A bő félévszázados múlt hiteles lenyomatát pedig elődeink iránti megértéssel, empátiával illik fogadni. Még ha olvastán el is nyomunk egy-egy félmosolyt. 
———

Miskolczi Miklós

Kormányunk ferde politikát fojtatot
(Betűhíven)

Nem csak a város épült hanem a tűzálótéglagyár a Mertin Koho Mekanika és az öntöde és igy tovább a beindulásához kellet a munka erő és bizony az üzemekben elhelyező munka válalóknak kellet a lakás és igy a fejlődés megkövetelte, hogy öszhang legyen a gyár és a város fejlődésében. Miután kormányunk ferde politikát fojtatot és leálitotta a várpos építését Igy a környező városokban válalt munkát az építő válalat én is elkerültem Várpalotára de miután nem találtam meg a számításomat visza jöttem bejöttem a Martin acélmübe dolgozni. az emberek zugtak mert valami rendki dolgok beavatkoztaj a terv végrehajtásában mindha megálították volna az idő folyamatos haladását az emberek ösze visza rohantak mindha az eszüket vesztettlk volna el és egyszere futot be a hír pesten kitört a foradalom megfordult velünk a világ mintha hátba vertek volna benünket ugy éreztet minket mint párt tagot, Az emberek dolgozni nem akartak mindenki csak hangoskodot az emberek java része fegyvert ragadot hogy miért azt saját maga sem látta és tudta hogy miért csak a reakció hangjára kiabált ezáltal dult fel az ország belső rendje Sztalinvárosban is, amikor minden rendbe jött megkezdődöt ujból a munka akkor láttuk hogy a reakció mit művelt hol itt hol ott belövések helyei egyes lakások lakhatatlaná váltak a lakás karbantartó válalatnak nagyon sok utánpotlást és kijavitási munkálatot kellet végeznie ezáltal az épitkezéshez tárolt anyagot felkellet használnia de most már megy a munka nyugodt az élet és a forintért mindent kap az ember csak legyen sok pénze mert mais ugy van, hogy pénz beszél és kutya ugat.

Folytatása hamarosan következik!

Napló VI. – Tetőfokra lépet a szeretett
Napló V. – Kormányunk ferde politikát fojtatot
Napló IV. – Kitört a családi petvar
Napló III. – 100000 frtok tűntek el
Napló II. – Épül a város

Napló I. – Megérkeztem a vonattal

Miskolczi Miklós eredeti bejegyzése a Mi, DUNAÚJVÁROSIAK facebook csoportban található.

Dunaujvaros