(Az alábbi bevezetés ismétlése nélkül új érdeklődők számára nem lenne érthető a közreadó szándéka.)
Annyi kísérlet, ál- és féltudományos, és tudományos dolgozat, okoskodás után (ami mind-mind azt kutatta, hogy kik is! jöttek ide, várost építeni a semmiből), ím itt van egy évtizedek óta lappangó írásos bizonyosság. Dokumentumértéke felér a legelsőnek tartott, híres Garancz-féle naplóval. Ez is „esemény után” íródott, mégis eredeti módon bizonyítja Sztálinváros egyik (sok?) büszke építőjének sorsát, gondolatait, valódi, vagy már manipulált hevületeit.
Egy íráshoz nem szokott (mondjuk ki: műveletlen) ember próbálkozása/produktuma ez, aki élete nagy történetét, érzelmeit próbálta úgymond kiírni magából. (Nemde mások is voltak/vannak, vagyunk így!?)
R.B. 1962 tavaszán hozta be a Hírlaphoz a füzetet és tartalmát közlésre ajánlotta. Oh nemes együgyűség! Alig tíz évre voltunk a benne, – a naplóban, vers- és színmű kezdeményekben – foglaltaktól. A válasz persze, akkor csak elutasítás lehetett.
Ám ötven-hatvan év elteltével kordokumentummá nemesedett az írás, de maga a szerző is. A bő félévszázados múlt hiteles lenyomatát pedig elődeink iránti megértéssel, empátiával illik fogadni. Még ha olvastán el is nyomunk egy-egy félmosolyt.
———
Miskolczi Miklós
Tetőfokra lépet a szeretett
(Betűhíven)
A második házasságomból is családi öröm lett és így az öszekötőmlánc szem már meg van így tetőfokra lépet az a szeretett és boldogság ami egy családban meg kell hogy legyen,de ettl még tulmenöben is a néezeltérések és viták elkerülése véget egyöntetüen oszuk meg a jott és a roszat is, így nincsen családi petvar csak szegénység, na de talán most mmár ezt is levezetjük mert a feleségem is munka válaló lett ezáltal nagyobb kenyér vagy kalács jut majd az asztalra és így színvonalasabá válik az életünk. Mert az ember terveket készít és ha egyedül nem is tudja de ketesben már hamarább véghez tudja vinni csak egy kis szerencséje legyen hozzá. Ezt meg Sztalinvárosban megtalálja ha keresi.
VÉGE !!!
Megjegyzés:
A füzetben még található egy, az „Az élet utja” című három felvonásos színmű, amit szerzőnk mindössze kilenc füzetoldalon vél megoldani. Szereplők: „Ujfelvételes (férfi), Takaritó nő, Építés vezető, Gépironő, És még sokk mások. Egy harmonikás.” A szerzőt és az olvasót egyformán kímélendő ezen alkotás közlésétől most eltekintek. De! A teljes dokumentum tanulságainak leszűrésétől és végül a sikeres megoldás közlésétől nem.
VÉGE
Napló VI. – Tetőfokra lépet a szeretett
Napló V. – Kormányunk ferde politikát fojtatot
Napló IV. – Kitört a családi petvar
Napló III. – 100000 frtok tűntek el
Napló II. – Épül a város
Napló I. – Megérkeztem a vonattal
Miskolczi Miklós eredeti bejegyzése a Mi, DUNAÚJVÁROSIAK facebook csoportban található.
Megfejtés és csínytevés
Mindenekelőtt, de utólag óriási tiszteletem annak, aki betűvetéshez nem szokott kézzel, a gyerekek (4) elalvása után nekifogott, hogy – vélhetően a konyhaasztal sarkán – megírja élete nagy történetét, és benne (talán akaratlanul) Sztalinváros történetének jellemző, de letagadhatatlan epizódjait. Az elmúlt napokban, (hat részletben) közzétett napló szerzője a jövőnek üzent: ilyenek voltunk, gumicsizmában, mű- vagy igazi lelkesedéssel, magyarázva és jegyezve a Békekölcsönt, ’56 eseményeit stb. és végül megnyugodva, mert minden rendben van, hiszen az asszony munkát kapott.
Tisztelet a mai olvasónak is, hogy a nehéz, úgymond egyszerű fogalmazásokban megtalálta és értelmezte a korabeli várost és nem hőkölt vissza a kíméletlen hajdani valóságtól.
A napló szerzője 1962 tavaszán kitartóan kérte, már-már követelve a nyilvános közlést, amit az írás minősége egyszerűen nem tett lehetővé. Hetekig járt a Hírlaphoz, mígnem a főszerkesztő nekem, mint legfiatalabb munkatársnak kiadta, hogy valahogy térítsem el, beszéljek vele, pattintsam le. Én még vidám, sőt szemtelen fickó voltam, és kitaláltam a megoldást.
A naplóba írt versek egyikében van az alábbi négy sor:
Megy a Juhász a szamáron
Én meg csak ugy buszon járok
Ide oda forinté visz,
Igy jutok el a rozsámig
Ebbe kapaszkodtam bele, amikor legközelebb jött a szerző és sürgette a megjelenést, aggodalmat színlelve mondtam, hogy a közlésből esetleg nagy baja lehet, mert azt írta, hogy a Juhász (így nagybetűvel) szamáron jár. Márpedig köztudott, hogy Juhász elvtárs, a városi pártbizottság akkori első titkára Volga autóval jön-megy. Bizony, ez így közönséges felségsértés. A szerző először meghökkent, majd alighanem elgondolkodott a kommunikáció ilyen fondorlatos útvesztőin, veszélyein, és fegyelmezett, derék párttag lévén örökre lemondott arról, hogy naplóját nyomtatásban lássa.
A főszerkesztő vállon veregetett: ügyes vagyok mondta és jutalmul lemehettem a Kiscsillagba egy aktatáska sörért.
A csínytevésért most kérek elnézést, aminek őszinteségét az 57 éve őrzött naplóval igazolom.
