Dunaújvárosi Hírlap 1985. december 6.
Mikulás!
MI LESZ A CSIZMÁBAN?
Mostanában némi zavart okozhat a kisgyerekes családoknak a legegyszerűbb utcai séta is: mert mi van. ha a gyerek egyszerre több Télapót Iát az utcán? Ismerőseim talpraesett gyermeke azonnal feltalálta magát: hiszen egyetlen Télapó nem is volna képes a világ összes kisgyerekét egy este kiszolgálni… Mi nem akarunk állást foglalni ez ügyben – inkább megkérdeztük: ki mit vár a Mikulástól?
Sudár Kamilla elsős a Móricz Zsigmond Általános Iskolában:
– Lehet, hogy virgácsot is kapok, mert nem voltam jó mindig. A testvéremmel sokszor összeveszünk, és már előfordult, hogy este fél kilencig diafilmet vetítettem. Remélem, cukrot, ajándékot is kapok. Legtöbbször szót fogadok, a leckémet elég szépen megírom. Legnehezebb az ö, ő és az r betű. Tudom már, hogy nincs igazi Télapó! Este azért kipucolom a csizmámat, és kiteszem az ablakba.
Keve A. Miklós, a Dunavidéki Vendéglátó Vállalat műszaki osztályvezetője:
A családunkra mostanában nagyon rájárt 3 rúd, az édesapám és az apósom sokat betegeskedett. Szeretném, ha meggyógyulnának.
S. Mihály egy munkahelyi közösség megbízásából lett Télapó – három estére:
– A gyerekek megszokták, hogy a reklámtélapók cukorral tömik őket, ezért engem is körülvesznek az utcán, és szaloncukorért nyaggatnak. Én pedig nem hoztam magammal annyi cukrot. Honnan is hoztam volna? Próbálom úgy megmenteni a helyzetet, hogy azt mondom: majd nézzétek meg reggel a cipőtöket, gyerekek, ha jók voltatok, biztos találtok benne valamit… Hogy a Télapó mit kér a Mikulástól? Én már régóta csak virgácsot kapok a feleségemtől…
Molnár Lajos, a Dunaújvárosi Fésűsfonoda igazgatója:
– Hogy mit hoz a Télapó a zsákjában? Bízom benne, hozzám sem jön üres kézzel. Biztosan kapok virgácsot, mert egy kicsit megérdemlem. Szeretnék édességet is, bár azt úgyis továbbadnám a gyerekeimnek. De, hogy komolyra fordítsam a szót, mint vállalatigazgatónak, természetesen az lesz a legnagyobb ajándék, ha az 1985-ös év eredményesei zárul a fonodában, s nem lesz hiány a dolgozók anyagi, erkölcsi elismerésében sem.
S hogy a hagyományokat se feledjük, szóljon Radics István, a 26-os ÁÉV nyugdíjasa:
– Hát nagy ajándékozás ugyan nem volt, de azért Pentelén is járt a Mikulás. Egy-két ember beöltözött a községben, s járt házról házra. No, nem piros kabátban, csak földig érő irhabundában, süveggel a fején, bottal a kezében. Ha a két Télapót összehasonlítanánk, az én gyerekkorombelit meg a mostanit, a régebbi bizony nagyon szegényes volt.
