Válogatás a városi hírlapok évnyitó címlapjaiból.
1957. 01. 05. Dunapentelei Hírlap
Újévi ajándék…
Mosolyogva fogad bennünket Titkos Tünde Ilona kétnapos kisbaba boldog mamája, Titkos Kálmánné. Tündérke 1957 január 1-én született reggel fél 10-kor.
Az egész család szeretettel várta Őt – mondotta Titkos kismama – különösen négy és féléves fiam, a kis Csaba várta, nagyon testvérkéjét.
– Nehéz volt? – tesszük fel az asszonyok, különösen az anyák között oly közismert és egyértelmű kérdést.
– Nem! Nagyon féltem, de szépen és könnyen sikerült! (Talán a kis Tündiké is tudta, hogy újév első napja van és megérkezésével nem akart kellemetlenséget okozni?).
A boldog kismama és városunk “újévi bébije”, a kis Tündérke jól érzik magukat.
Mi ehhez a boldogsághoz még szívből jövő boldog új esztendőt és további jó egészséget kívánunk mindkettőjüknek.
Titkos Tünde édesanyjával. – Megszületett az újesztendő első dunapentelei gyermeke. Az örvendetes esemény színhelye a dunapentelei kórház szülészeti osztálya, pontos időpontja: 1957. január 1-én, 9 óra 30 perc
_____________________________________
1964. 01. 03. Dunaújvárosi Hírlap
Az Arany Csillag 1954 végén nyitotta meg kapuit. Étterme sokáig a legelegánsabb volt a városban. A kilencvenes évek változásai, az épület általános leromlottsága, a turisták elmaradása sajnos csődbe juttatta, s a hotelt utolérte a felszámolás. Ma ismét régi pompájában áll, de belülről már átalakították, bank, üzlethelyiség, irodák foglalják el.
Amiről beszélünk:
KETTEN NEM BESZÉLNEK
Idős, fejkendős falusi néni ül mellettem Újév délutánján az Arany Csillag földszinti eszpresszójában. Mellette, fia lehet a jól öltözött férfi. Gondolom, mert szótlanul ülnek egymás mellett, tálán már fél órája.
A családi események, születések, keresztelők, zárszámadások, disznóvágások történetein, a szülőfalu pletykáin már túl lehetnek. Hosszú volt az ünnep.
Holnap már indul a nénivel a vonat. Ez az utolsó lehetőség arra, hogy beszélgessenek. Anya és fia. Ülnek, mint régen a kis konyhában, ölbe ejtett kézzel.
Hallgatnak. Kávé gőze száll. A férfi néha sört tölt. A néni kortyolja.
– Ez ki volt?
– Mérnök a gyárban – a férfi hangja ideges.
Az asszonyé tiszta, messzecsengésű.
Ülnek tovább csendben. Mi mindent mond a néninek ez: mérnök. És a fia úgy köszönt neki, hogy szerbusz.
– Az orvosunk fiából is mérnök lett.
– Igen? – Annyira közömbös a kérdés, majdhogy nem sértő. Elvégre mi van abban. Belőle is az lett, na és.
A néni zsebkendőt vesz elő és nem teszi el. Kezében gyűrögeti. Tényleg, az orvos fia is mérnök, az övé is. Az neki mégis mérnök úr, a fia meg csak Laci.
Hogy is van ez?
Szótlanul ülnek egymás mellett. A néni a herendi porcelán kávéfőzőgépet nézi. A férfi kihasználja ezt, és ránéz az órájára. Újból sört tölt. A néni kortyolja.
– Amikor kicsi voltál nagyon szeretted a sört…
– Tudom, és almáért kértem, sört a kocsmában…
Az asszony bólint. Milyen jó esze van a gyereknek, hát még erre is emlékszik.
Hosszú, hosszú csend.
– Az a fekete ember ki lehet?
– Lemezátvevő, Indiából.
Indiából? Hüh! Hát ilyenek az indiaiak, csak olyas fajta ez, mint a mieink. A néni nézi, bámulja a lemezátvevőt. A fiú hallgat. Hetvenhárom rojtja van a függönynek, tizennégy ciráda van a főzőgép rózsáján, két sorban harminchét szövésminta van a térítőn, az annyimint logaritmus kettő, plusz logaritmus harminchét… Reggel hét órakor indul a vonat.
Ülnek csendben. Ilyenek az indiaiak, és a gyerek ismeri még ezt is… Logaritmus harminckettő, az egy egész, mennyi is lehet cirka…
Holnap reggel elutazik a mama. Tíz napot töltött a fiánál. Nagyon boldog tíz nap volt.
Még az eszpresszóban is voltak..
Miskolczi Miklós
_____________________________________
1966. 01. 04. Dunaújvárosi Hírlap
Mit ettünk/Mit ittunk SZILVESZTERKOR?
Mint minden esztendőben, 1955- ben is hangulatosan, jól szilvesztereztünk. Ha a számok tükrében vizsgáljuk – akkor is – ha a vidámságot “hőmérőzzük”, akkor is megállapítható, hogy teljesítettük év végi “szórakozási hajrá” tervünket. A Bartók Béla Művelődésházban, a Vasmű úti kiállítási teremben, a Vasmű Klubban, a Vasmű Művelődési Házában, az Arany Csillagban és valamennyi más vendéglátóipari egységben telt ház fogadta a betoppanó “száguldó riportert”. De lássuk csak “konkrétan” mit ettünk, mit ittunk…
Vendéglátóipari Vállalat
A tavalyi Szilveszter bázis időszakához viszonyítva 10 százalékkal volt magasabb a forgalom. A vendégek 395 ezer forintot fordítottak jó hangulatuk ápolására. Elfogott: 1500 üveg pezsgő, 150 hektó bor, 50 hektó sör, 5 hektó rövid ital. Ettünk: 1150 előre-rendelt vacsorát, 100 hideg tálat, 12 sült malacot és 80 kiló virslit.
Arany Csillag Szálló
Az Arany Csillag összes szórakozóhelyén a város összlakosságának 2,4 százaléka töltötte a szilvesztert. Ez a szám önmagában is sokat mondhat, ha azt vesszük alapul, hogy máshol ugyancsak sokan voltak. Itt 100 üveg pezsgőt bontottak az új esztendő tiszteletére, 400 üveg bor folyt le a szomjas torkokon, amelyre csupán az étteremben 9000 forint értékű vacsorát fogyasztottak és plusz még három szerencse-malacot, amelyet kisorsoltak.
A józanító italok közül a kávénak ugyancsak nagy keletje volt, 10 kiló fogyott. S hogy a vendégek nem csak szilveszterre tartalékolták erőiket, bizonyítja: másnap a nagy eszpresszó 7300 forintot forgalmazott.
Kiskereskedelmi Vállalat
Mint az várható volt, rekord forgalmat bonyolítottak le. A szilveszteri “szezonban” 1 millió forintot költött városunk lakossága élelmiszerre és italra. Lássuk ugyanezt bontásban: 260 mázsa kenyér, 150 mázsa hús, 500 kiló virsli, 900 kiló hal, 28 hektó bor, 820 üveg pezsgő, 220 ezer forint értékű rövid ital, 8 ezer üveg sör és 700 üveg extra minőségű sör fogyott el. Az áru nagy része – mondanunk sem kell talán – a házibulik hangulatát élénkítette.
Ez volt hát a múlt év utolsó napján mi tagadás, jól kitettünk magunkért…
Januári tavasz /Cseh Tibor felvétele/
_____________________________________
1986. 01. 03. Dunaújvárosi Hírlap
Így búcsúztattuk, így köszöntöttük
Szilvesztertől újévig
Elbúcsúztattunk ismét egy évet. Az utolsó nap estéjén benépesültek a szórakozóhelyek, összegyűltek a családtagok, barátok, ismerősök, a legtöbb helyen hajnalig eltartott a házibuli. Persze mint mindig, az idén is voltak olyanok, akik munkával töltötték az utolsó órákat azért, hogy mások szórakozhassanak: vendéglátók, vasutasok, hóeltakarítók. Munkatársaink megnézték, milyen volt a szilveszterest, s milyen volt az új év hajnala, reggele a városban, és milyen volt az első munkanap?
Az előző szilveszternél többen és hamarabb eldöntötték 1985-ben, hogy valamelyik szórakozóhelyen töltik az év utolsó estéjét. A Dunavidéki Vendéglátó Vállalat hagyományos “szilveszterezőhelyei”, mint a Béke étterem, a Vigadó, a Kohász, az Aranyhordó, a Hangulat, a Muskátli, a Hóvirág már december közepén telt házzal büszkélkedhettek, és nagyon nagy forgalmat bonyolított le az Arany Csillag Szálloda is. A dunaújvárosi szórakozóhelyek ezen az estén, illetve éjszakán mintegy egymillió forint értékű forgalmat könyvelhettek el (ez is meghaladja a múlt évit), s a zártkörű, illetve nyilvános rendezvényeken 1500—2000
vendég vett részt. Hagyományosan Jó hangulatban telt az ünnep – csak pezsgőből több mint 1800 palack fogyott – ám egyetlen vendéglőben sem került sor rendbontásra. A kisebb üzleteket. mint például a Véndiákot, ki sem nyitották ezen az estén, – viszont a forgalmasabb helyen lévők szinte be sem csuktak: a Napsugár presszó reggel hatig nyitva tartott, s csak félórára zárták be az ajtókat, míg kitakarítottak. Abban, hogy jókedvűen köszönthettük az új évet, sokunk számára igen nagy szerepe volt a vendéglők és presszók dolgozóinak – akik majd január 11-én a Duna étteremben ünneplik meg az új esztendő beköszöntét…
A piros Pille szék egy-egy felét sapka helyett viselő két fiatalember bármikor feltűnést keltett volna a Vasmű úton, ám az új évet köszöntő élszakai forgatagban nem sokan figyeltek rájuk. Sokkal inkább arra, találkoznak-e ismerőssel, akivel kezet lehet rázni, akinek a nyakába lehet borulni, akinek odakiáltható az újévi jókívánság.
A fel-le hullámzó tömegben idén is a fiatalabb korosztály volt túlsúlyban. Közülük került ki az a néhány ünneplő is. aki néhány pohár pezsgővel többet ivott, mint kellett volna. Akadt, akit a frissen hullott hóból bányásztak elő társai. Apropó, hó. Vártuk már, és most a legjobbkor jött ahhoz. hogy ünnepibbé tegye az ünnepet. Legjobban talán a gyerekek örültek a hóesésnek, ám mégis furcsa, hogy órákkal éjfél után több, egyedül kóboroló 9-10 éves gyereket láttunk, amint lelkesen taposták a havat. Úgy látszik, a szülői engedékenység (vagy felelőtlenség?) nem ismer határokat.
Napsugár Presszó a Vasmű úton – nyáron
A kinti tömeg ellenére voltak üres asztalok a Napsugár presszóban. Nem csoda: éjjel egy óra után is harminc forintot kértek csupán azért, hogy valaki leülhessen. Persze, ettől még nem szárazon zajlott a Vasmű úti vigalom: a kabátok zsebéből hol itt, hol ott kerültek elő a pezsgős- és borosüvegek.
Minden szilveszteri forgatag nagy varázsa, hogy az emberek vidámak, örülnek egymásnak. Így volt ez 1980 első óráiban a Vasmű úton is.
A vasútállomás csendes, az éjfél utáni személyvonat utasai közel egy órája hagyták el az épületet.
Szabados Éva kocsi irányító szolgálata még tart, munkatársaival reggel hét óráig várja a szerelvényeket:
– A személyforgalom gyér volt. Ma este jóformán csak a műszakosok utaztak. A teherforgalom ugyanolyan, mint más napokon. A vasmű irányvonatai már elmentek Csepelre és a ferencvárosi pályaudvarra, várjuk a következő szerelvényeket. A hóesés megnehezítette a váltók átállítását, szerencsére azonban ez nem okozott késést.
1 óra 50 perc: Az Ingatlankezelő és Városgazdálkodási Vállalat hóügyeletén egy órakor volt a legutóbbi váltás. Kiss Zoltán vezető ügyeletes szilveszter hajnalától dolgozik:
– Már vártuk a hóesést Ez az időjárás átlagosnak számít. Gépeink műszaki állapota jó, a korábbi havazás alapján a “főpróba” sikeres volt. Szilveszter reggeltől két Skodával és három kisgéppel folyamatosan tisztítjuk az útvonalakat. Szerencsére kicsi a járműforgalom, de vigyáznunk kell a jókedvű gyalogosokra. Egyébként elsőfokú készültség van nálunk. A házkezelőségek dolgozói hajnalban megkezdik a házak előtti járdák hóeltakarítását. A mi csapatunk reggel négy kollégával egészül ki, így velük együtt munkával ünnepeljük az új évet.
A Közúti Igazgatósán helyi útügyeletén Pásztor László “tartja a frontot”:
– Hat géppel takarítottuk a területünket egész nap, kétszer sóztunk. Munkatársaim most néhány órát alszanak, fél négykor ébresztem őket. Az egyik kocsi a városi utakat, a többi a 6-ost, a 61-est és a 62-est fogja tisztítani négy órától.
Csend van. Nyoma sincs már az éjfél utáni vidám forgatagnak; itt-ott elhajított papírtrombita, színes szalagok, üres üveg is akad. Nagy pelyhekben hull a hó, hajnali sötétség borul a városra, bár már nyolc óra körül van az idő. A házak ablakai sötéten bámulnak az utcára, csak elvétve szűrődik ki fény valahonnan. Alszik a város; senki, semmi nem mozdul. Ekkor jelennek meg a színen Ők. Négy férfi és ugyanannyi nő tart – gondolom – hazafelé, összetartoznak, bár egy idő után a hölgyek szemmel láthatóan nem vállalják párjukat és előremennek, mivel a férjek kórusa hangos éneklésbe (óbégatásba) kezd, mitsem törődve az alvókkal és a bosszankodó hölgy koszorúval. Rekedten igyekeznek eltalálni a megfelelő hangot, nem adják föl egészen a Lenin térig. Itt aztán érzékeny búcsúzkodás után elválnak, ki-ki folytatja útját párjával az oldalán hazafelé.
Érdekes, ekkor már egyikük sem énekel.
A város főtere, az egykori Lenin tér
Újév délelőttjén a hóeltakarításnak még kevés nyomát lehetett látni a járdákon, kerékpárutakon. Az Építők útján, az uszoda körül viszont egy kis Honda traktorral ketten tisztították a járdát: Kovács László és Szabó László.
– A vízmű dolgozói vagyunk. Még nem nyitott ki az uszoda, gondoltuk, addig eltakarítjuk a havat.
A város főútvonalait sorra járták a hóekés teherautók és a szórókocsi. Ennek vezetője, Kertész Ferenc, munkával kezdte az évet.
– Reggel hat óta járom a várost. Először a lejtős utakat sózzuk, ekézzük, azután az összes többit, ahol az autóbuszok járnak.
Szurok Ferenc a közúti igazgatóság itteni szakaszmérnökségének vezetője így foglalta össze a szilveszteri és újévi havazás következményeit:
– Kijutott a feladatokból annak a tizenhat emberünknek, akik a szilveszteri és újévi ügyeletre lettek beosztva. Csaknem folyamatosan végigdolgozták a két ünnepet. Sárbogárd környékén 15 centis hó esett, felénk 12 centi. Hóekékkel kellett végigjárni a mellékutakat is, mert kicsi volt a forgalom, a sózás keveset ért.
– Megtisztították az új baracsi utat is?
– Az az út még hivatalosan nincs átadva. Miután a többi mellékúttal végzünk, ekével letakarítjuk róla a havat, tudjuk, hogy sokan már arra járnak, mert rövidebb.
Munka nélkül kezdte az új esztendőt az autóklub segélyszolgálatosa, Kiss Ferenc. A “sárga angyal” hiába posztolt egész nap a külső benzinkútnál, nem akadt dolga – szerencsére.
Elkészült a szilveszter utáni mérleg a város kereskedelmi vállalatainál. A gyors összesítés eredménye: a Dunaker üzleteiben elfogyott 12 mázsa malachús, 18 121 üveg pezsgő, 45 mázsa virsli, öt mázsa debreceni, három mázsa hot-dog kolbász. 3420 rekesz sör, kevésnek bizonyult 18 mázsa hal és megmaradt 32 mázsa kenyér. A munkásszövetkezetnél túladtak 15 ezer üveg pezsgőn, 26 mázsa virslin és 19 mázsa malachúson.
S hogy mit csinálunk az első munkanapon január 2-án? Visszaváltjuk a már megüresedett üvegeket. A Balog Adám utcai üvegvisszaváltóban telefonon érdeklődöm a forgalom iránt. Az eladó kétségbeesetten kérdez vissza: “Nem lehetne máskor? Kilóg az üzletből a sor!”
Annyit még mindenesetre elárul: 30 ezer forint bevételre számítanak az év első munkanapján.
Képeslap a Felszabadulási emlékművel (1992-ben lett lebontva), az Arany Csillag Szállodával (külső, illetve belső kép),
valamint a Munkásművelődési Központ képével. Előtérben Szöllőssy Enikő Vasvirág című alkotása.
