Sztálinvárosi Hírlap – 1958. augusztus 29.

Látogatás a fonóban

Dolgozik az új üzem

Kíváncsi tekintetű emberek mennek el esténként a kohászati technikum felé vezető úton, melynek szomszédságában zöldes neonfénnyel világít messze a Férfiruhagyár és a Fehérneműgyár kishúga, a Sztálinvárosi Fésűsfonó. S az emberek meg-megállnak, szeretnék tudni, szeretnék látni, mit takar az üvegfalú üzem. Most elmegyünk a fonóba, s bemutatjuk az üzemet.

– Erre tessék kérem! Erre van a bejárat, – mondja előzékenyen egy idős bácsi, a portás. Az öreg olyan ott, mint valami jövendőmondó, anekdótázó kedvében még ki is oktat.
– Látja! Mondtam én, mikor kezdtek építkezni Pentelén – mert az öreg pentelei -, hogy nagy dolgok lesznek itt, de nem nagyon hitték.
– Hát maga hitte?! – szegezem neki a kérdést.
– Én hittem! Hittem-e? Tudtam!
– Azt is tudta, hogy maga itt 1958 augusztus 20-tól portás lesz a Fésűsfonóban!?
Az öreg nem mer határozottan felelni, hümmög, aztán nyel egyet, s újra a jövendőmondó rejtelmes álarcába bújik.
– Hát azt lehet, hogy nem tudtam, de amit tudok, azt tudom.
– Mit tud?
– Majd ha megnézte az üzemünket, akkor megmondom.
Ezután szélesre tárul az ajtó, s betoppanunk az üzembe. A gépek milliónyi apró porcikája izeg-mozog,köztük a szivárvány minden színében pompázó szálak futják a kilométereket.

Az előfonóban

még egészen vastag szálak futnak, majd olyan vastagok, mint a karom, s mire a cérnázóhoz jut, már szinte cincog a vékonyságtól. Fenséges látvány, ahogy peregnek az orsók széles sorokban, s a hosszú gépek a között vigyáznak a szálra.
Egy ügyeskezű asszonyt nézek, amint pillanatok alatt beköti az elszakadt fonalat, s már megy tovább, szemmel tartva mindegyik porcikáját a gépnek, ahol csak halad a szál.
– Mióta dolgozik a szakmában? – szólítom meg.
Szinte közönyös hangon mondja:
– Nyolc esztendeje. 1953-ban, mikor eljöttünk ide Sztálinvárosba, akkor hagytam ott a fonodát. Nagyon szerettem ezt a munkát, s most, hogy létrejött a Fésűsfonó itt is, elsők között jelentkeztem.
Povazsanecz Miklósné megtalálta a számítását.
De nemcsak ő az egyedüli régi fonós, odább egy sorral ugyanolyan ügyeskezű, fürge asszonnyal találkozunk.
– Berencz Jánosné vagyok – mutatkozik be, s nem is kell soká kéretni, hogy elárulja nagy gyakorlatát.
– A Szegedi Pamutfonóban dolgoztam nyolc esztendeig. Nagyon örülök neki, hogy itt Sztálinvárosban is a szakmámban dolgozhatok tovább.

Az első lépések Mint szerető édesanya figyeli gyermekének első lépéseit, úgy figyeljük mi is új üzemünk, a Sztálinvárosi Fésűsfonoda szakszervezeti bizottságának megalakulását, munkáját. Tudjuk, legnehezebb a kezdet, az alapszerv felépítése, a szakszervezeti mozgalom megindítása. A dolgozók még nem eléggé ismerik egymást, nincs összeforrt kollektíva, hiszen ez a folyamat valójában év augusztus 20-án kezdődött, amikor a fonoda megkezdte a termelőmunkát. Holnap avatják a Sztálinvárosi Fésűsfonodát Akkor negyvenhat fővel dolgoztak, ma száznegyvenhat fő a létszám. Mindössze néhány hónapra tekinthetnek vissza, mégis van már az üzemnek múltja, jelene és jövője. A jövő sokat ígérő, a gyár komoly fejlődés előtt áll, a jelenlegi létszám a hároméves terv végére megháromszorozódik. Minket azonban most a jelen érdekel. Hogyan dolgozik az új, alig két hónapja megválasztott szakszervezeti bizottság? Az SZB elnöke, Horváth Mihályné maga is fonónő, itt tanulta a fonás mesterségét és már ő tanítja az új belépőket, munkamódszer-átadó. A szakszervezeti ügyeket társadalmi munkában végzi. A bizottság összesen hét tagból áll. A TT- felelős, Hrubán Imréné megszervezte a segélyezési bizottságot és a beteglátogató aktívákat. Segíti az SZB munkáját, bármilyen feladatról van szó. A termelési és bérfelelős, Ferde István elkezdte a munkaverseny szervezését, bár még órabérben dolgoznak a fonók. Örülnek a legügyesebbek, a legszorgalmasabbak, ha a jó minőségért, selejtcsökkenésért egyelőre csupán szóbeli dicséretet kapnak. A sztálinvárosi lányok, asszonyok igyekezete, akarata máris megmutatkozik a termelésben. Bár a klímaberendezés hiánya még hátráltatja a munkát, mégis, az ez évre előirányzott mennyiséget húsz százalékkal túlteljesítették. A munkában eddig élenjártak: Atyai Róza, Posvanc Anna, Hevi Rudolfné, Takács Rózsi és még sokan mások. A gazdasági felelős, Farkas Lajosné csak most vette át feladatát. A munkavédelmi felelős ismeri tennivalóit és lassan ő is kialakítja a maga reszortját. Külön-külön az SZB tagjai éppen most indulnak el – együtt azonban már egy egységet, harcos, lelkes kis kollektívát alkotnak, akik közösen, napról napra intézik a dolgozók apróbb-nagyobb ügyeit. A létszám nem nagy, de intézni való itt is akad bőven: beteg az egyik szaktársnő gyermeke, férjhezmenés előtt áll egy fiatal leány, nagyon szakad a fonal – mind-mind gondja a szakszervezeti bizottságnak is. Most már mindezt megosztják a néhány napja választott tizenegy szakszervezeti bizalmival. Ficere Lajosné, Aux Zsuzsa, Szentpéteri Sándorné és a többiek szívesen vállalták a megbízatást. Eddig száznyolc szakszervezeti tagot tartanak nyilván. Türelemmel, meggyőzéssel a többi dolgozót is szeretnék bevonni a szervezettek táborába. Neoncsövek árasztanak nappali fényt az új fonodában. A Fésűsfonodában Kezdetnek mindez biztató, szép eredmény. És az is eredmény, hogy az SZB a választás előtt jó nevelőmunkát végzett. Horváthné külön elbeszélgetett a tizenkilenc először szavazó fiatallal, akik előtt megmutatta a múltat saját sorsán, emlékein keresztül. A legnagyobb eredménynek tartjuk az üzemben kialakult jó szellemet, a vezetők kölcsönös megértését. Az üzemi pártszervezet titkára, Pál Józsefné elvtársnő mindenben segíti a szakszervezeti bizottságot. Ugyanakkor bizalommal támaszkodik rájuk a közös feladatok megoldásában. Szabó elvtárs, az üzem vezetője minden gondját megossza az üzemi pártszervezettel és az SZB-vel. Gondok, nehézségek, amelyek egy új üzem megindulásánál jelentkeznek, megtalálhatók a Sztálinvárosi Fésűsfonóban is. Ezeket azonban a dolgozók támogatásával, összefogással egészen biztosan legyőzik. Új üzemünk szakszervezeti bizottságának, aktíváinak és összes dolgozóinak a további munkájukban őszinte szívvel kívánunk ezúton is sok sikert. A szerkesztőség Megjelent: Textilmunkás – 1958. december 1.

A gépsor végén

többen körülállnak egy gépet, nézik, vizsgálgatják.
– No, csak nem romlott el? – kérdem.
– Ez? Nem. Kísérleti gép – világosít fel Cirbusz Endre. – Az első számottevő magyar fonodai gépkonstrukció. A fonodai gépekről lejövő egyágú fonalat kettőzi, hogy aztán a cérnázó megsodorhassa.
A küllemre is csinos gép számtalan új és kiváló tulajdonságáról hadd árulkodjunk egy kicsit. Ez a gép, ha elszakad a szál, már nem mechanikus úton áll meg, hanem elektromos úton, s ilyenkor egy késleltető gép ki is emeli az orsót. Egy másik érdekes szerkezet is van rajta, mely mérlegnek is beillik. Lehet szabályozni, hogy a cséve milyen mennyiségű fonalat vegyen fel, s ha elérte a súlyhatárt, pontosan kikapcsol.
– Ez az első komolyabb magyar törekvés a fonodai gépek korszerűsítésére és az automatikus munkavégzésre – mondja a gép kezelője.
A cérnázógépek sora még majdnem üres. A sor végén két asszony bajlódik a szállal, ők még kezdők, s ezt kézmozgásuk árulja el leghamarabb.
– Most gyakoroljuk – mondja az egyik asszony, s a másik megtoldja:
– Ma már jobban megy, mint tegnap. Ha így haladunk, rövidesen mi is olyan gyorsan végezzük a munkát, mint a régi szakmunkások.
– Hát nagyon szeretnénk – mondja sóhajtva a másik, s türelmesen bogozni kezdi a szálat.
Az üzemben már 62 ember talált kenyeret. Ezek közül 42 fő asszonyokból, lányokból tevődik össze. Holnap

újabb 20 embert

vesznek fel, s szépen, lassan gyarapszik az üzem, s a gépek mellett egyre több ember áll, egyre több figyeli a sodródó fonalat, s egyre több család jut nagyobb keresethez, nagyobb kenyérhez.
– Még most olyan az üzem, – mondja az üzemvezető -, mint egy botfülű zenekar. Mindenki a maga nótáját fújja a maga hangszerelésében, a maga kottája szerint, de lassan belejönnek, s mindenki felveszi azt a munkastílust, mely a legjobb, a legmegfelelőbb, s az összhang, a harmónia majd a megfont fonál mennyiségén mutatkozik meg.
Az ajtóban már várt a portás, és mikor kiléptünk, az épület másik részéhez vezetett, ahol még vakolatlan falak merednek az égnek.
– Az igaz – mondja a jövendőmondó álarcát öltve magára, – hogy egy évvel ezelőtt hiába kérdezték volna, hol leszek portás. De már most elmondhatom – mutatott a csupasz falakra, – hogy ennek az üzemrésznek is én leszek a portása, mert itt épül majd fel a Fésűsfonó kártoló üzeme…!

Sasvári György

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.