Dunaújvárosi Hírlap – 1970. augusztus 4.
Mesélő kövek, beszélő sírok
Feliratos kövek között, frissen feltárt sírokat összekötő kutatóárkok útvesztőit járva, másfél évezreddel forog vissza az idő kereke, és a Nap megáll egy pillanatra Pannónia felett.
Alig száz éve van már hátra nyugatrómai birodalomnak, a provinciák külső határain, a limesen állomásozó légiókat barbár szövetséges csapatok egészítik ki, vagy váltják fel; az önmagát túlélt impérium eresztékei recsegnek-ropognak. Tudják ezt mindenütt a polgári közigazgatás vezetői, s tudják a katonai parancsnokok is Itáliában éppúgy mint Galliában, a Keleten nem másként, mint az Illyricumban. S a birodalom egyik legkedvesebb, dombokkal-halmokkal teli, mediterrán levegőjű provinciájában, Pannóniában gondtól terhesek a polgári főtisztviselők, akik Gorsiumban (Tác) székelnek. Hiába adta ki évszázadokkal korábban a bölcs és erőskezű Septimius Severus császár a jelszót: “Laboremus, dolgozzunk!”, a népvándorlás első hullámai, a barbár illírek, kelták, a gótok, a Kárpátok felől becsapó germánok egyre égetőbb feladattá tették a Danubius, vagy másként Ister vonalának erősítését. Gorsiumban, az alsó-pannóniai tartománygyűlés székhelyén, a posta útvonalak találkozási pontján azonban úgy él a polgári lakosság, mintha semmi veszély nem fenyegetné a birodalmat. Fényűző villák, fürdők, és a Capitoliumi templomban az ősi latin istenek mellett a keleti misztériumok istennőjének, Kybélének, sőt Isisnek és Mithrasnak képmása is ott áll. A tribunus villája elől most indul a gyorsjáratú kocsi, hogy hajszolt vágta után lovat váltson az egyes számú állomáson, ahogyan ők mondják, a Prima Notá-nál (I. Nota = Inota), a lankák szőlőskertjeiben, a síkabb vidék gabonatábláin elkeltásodott illír parasztok dolgoznak, élvezve a számukra egyelőre még létező Pax Romanat-t, római békét. A szántóföldek, szőlők, gyümölcsösök messzi tájra elhúzódnak, le egészen a Lacus Pelsonis-ig (Balaton), amelynek mocsaras környékét Diocletianus fogadott fia, Galerius császár kiszáríttatta, s amiből csatornát vágatott egészen a Danubiusig. A Gorsium fórumára vezető utakon sajt-, méz-, gyümölcs- és borárusok közelednek, a piacon fiatal gödölyét és szopósbárányt kínálnak a vidékről feljött parasztok, míg a tehetős és lassan dúsgazdaggá váló szír, örmény és zsidó kereskedők kőből épült üzlethelyiségeikben árulják nyugat és kelet árucikkeit, szövetet, bőrművet, edényt és üveget, olajat és fűszert. Megfordul itt Rajna-menti terra sigillata-tál és keleti származású, keretbe foglalt tükör is.
Egy ilyen tükör – szívesen vásároltak csecsebecsét a katonák zsoldfizetéskor concubinájuknak, ágyastársuknak – eljutott a dunai limes egyik legfontosabb erődítményébe, Intercisa castrumba is, valami szír, vagy armeniai kereskedő révén; négyszögletes kerete ólomból készült, két oldalát egy-egy leveles, indás, fürtös szőlőág díszíti, rajta a felirat: VTERE FELIX BENE, azaz: használd boldogan, egészséggel. Meg kellett valamivel édesíteni a húsz éven át tartó nehéz szolgálatot, s a jó pannon boron kívül mi egyéb fűszerezhetné a légionárius életét, mint a szerelem.
Intercisa már 120. óta maradandó, állandó kőerődítmény, biztos pont a limesen, s bár túl a Danubiuson néhanapján fenyegető barbár hordák tűnnek fel, még békeidő van, s a fegyelem sem elviselhetetlenül kemény. Akad nem egy decurio, sőt decanus is a tisztek között, akivel lehet értelmesen beszélni, s egy-két ezüst denarius, néhány quartariusnyi bor fejében megengedik, hogy a légionárius falon kívül, a kedvesénél töltse éjszakáját. Mert nőt bevinni az excubatoriumnak vagy mansionak nevezett laktanyába lehetetlenség, törvényes házasságot pedig csak kiszolgált katona köthet. Amikor még lovascsapatok is állomásoztak itt, nagy volt a kísértés, hogy lova abrakjából csináljon magának pénzt a birodalom határán élő katona, bár ezt már a pannóniai, sirmiumi születésű Aurelianus császár kegyetlenül megtiltotta…
Notitita Dignitatum
Ilyen jelentős erődítményt, és ilyen nagykiterjedésű temetőt (eddig több, mint ezer feltárt római kori sírral) alig találni még egyet az egész egykori Imperium területén – a dunaújvárosi leletmentő ásatások vezetőjének, dr. Bóna István docensnek ez a véleménye a most már archeológiailag védettnek nyilvánított területről, az Öreghegyről. Elfogultsággal aligha vádolhatjuk, hiszen az ő közelebbi szakterülete a népvándorlás kora, s hogy mégis rá hárul ez a feladat, annak oka az, hogy a castrum-beli építkezések következtében nem tűr halasztást a leletmentés, s B. Vágó Eszter tragikus halála óta nincs régésze a múzeumnak.
Római kori szarkofág feltárása Dunaújvárosban /1963
A leleteket Bóna István régész feleségével, B. Vágó Eszter régésszel együtt vizsgálja és dokumentálja.
fotó: MTI/Szilágyi Pál
Az L-épületektől a most épülő víztoronyig a műút mindkét oldalán húzódik a temető, amibe csaknem háromszáz éven át temetkeztek az itt élt katonák, tisztek, s a castrum körül megtelepedett polgári lakosság – itáliaiak, illírek, kelták, eraviszkuszok, örmények, szírek, zsidók. Ép csontvázak, hamvasztásos sírok, s a sírokban kő, cserép, ékszer. Eddig több, mint ötszáz feliratos követ találtak, s ezeket egybevetve az egykorú történetírók adataival, fennmaradt levelekkel, szinte olyan pontosan rekonstruálható Intercisa életének háromszáz éve, mintha dokumentumfilmet pergetnénk le róla.
Szír harcos sírjának feltárása az északi városrész építkezésénél /1964
fotó: MTI/Fényes Tamás
Szenzációt, meglepetést nem várnak a most folyó leletmentéstől – rutinmunka, aminek eredménye csak teljesebbé teszi a már jól ismert képet. Jóval érdekesebb – és a laikus számára mutatósabb – munka lesz a védett területen lévő castrum, katonai erődítmény feltárása. Eddig hat kutatóárkot ástak már a castrumban, s a tapasztaltak alapján, és tekintetbe véve, hogy a rómaiak mindenütt egyforma metatio, mérnöki terv szerint építettek tábort, szinte centiméternyi, vagy mondjuk római módra: digitus-nyi pontossággal ismert az erődítmény alaprajza. Tudják például azt, hogy az új víztorony északi oldalán a fürdő épülete fog napvilágra kerülni, ha majd megkezdődik a castrum teljes feltárása és helyreállítása.
Feltárt katonai fürdő /2025
fotó: Horváth Tamás
Teljes feltárás és helyreállítás – ezt mondja a régész, s ha ez megvalósul, Európa egyetlen, limesen lévő ép erődje kerül napvilágra, mint tudományos anyag, mint érdekesség, s mint idegenforgalmi szempontból igen ritka látnivaló. A tervek szerint laktanyástól, őrtornyostól, forumostól helyreállítják az egészet, s ha készen lesz, ott kint létesítenek – stílusban a táborhoz illeszkedő – modern achitektúrájú fedett kőtárat, lapidáriumot, a most szinte hozzáférhetetlenül heverő kőanyag számára.
Óriási esemény a dunaújvárosi múzeum történetében, hogy még idén nyáron végre méltó otthonhoz jut: a régi pártház átalakítása befejezéshez közeledik, s – egyelőre könyvtárnak is helyet adva – elfoglalja benne helyét a múzeum. Az időjárás viszontagságaitól leginkább féltendő kövek is itt kapnak helyet, feldolgozó, restauráló helyiségek, raktárak, kiállítási termek fogják várni a ma még összezsúfolt, feldolgozatlan bronzkori, avar, honfoglalás-kori, s főként a leggazdagabb, római kori anyagot. És ha – 1973-ban – a könyvtár is végleges helyére kerül, végre állandó régészeti és történeti kiállítást lehet majd létrehozni az épület első emeletén körbefutó egyetlen hatalmas kiállítási teremben, a nagyközönség számára is hozzáférhetővé téve múltunk gazdag leletanyagát. Egy elavult társadalmi rendszer utolsó, rövid időn át még virágzó korszakának lehetünk majd szemtanúi.
Intercisa castelluma a 2-3. században – rajzi rekonstrukció (Visy-Balogh)
Az Itinerarium Antonini (Antoninus útmutatója) nevű térkép szerint Aquincumtól negyvenhat mérföldnyire déli irányban jelentős castrum állt, Intercisa. A név eddig sajnos, egyetlen feliratban sem fordult még elő. Talán a castrum kövei között nyomára bukkannak majd régészeink, múltunk ébresztgetői.
Kemény Dezső
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült
