Egresi Zsuzsa 1954. december 11-én Sztálinvárosban született. Alkotóművészi pályáját autodidakta módon kezdte. A magyar grafika tradicionális vonalát követve alakította ki egyéni stílusát. Kondor Béla és Gross Arnold egyaránt hatott művészetére, csakúgy, mint a szobrászművész édesanya, E. Tóth Ila. Az anyai műhelyben megismerkedett a képzőművészet szinte minden ágával. A rajzolás alapjait a város képzőművészeti szakköreiben sajátította el. A továbbiakban a sokszorosító grafika irányában autodidakta módon képezte magát. Ezzel párhuzamosan az irodalom élményvilágába is átutazott, ily módon alakultak ki az eszménymesterek. Kondor Béla, Nagy László és Gross Arnold hatott leginkább művészetére. Dunaújváros atmoszférája mind érzelmileg, mind pedig szellemileg meghatározta emberi élményvilágát. A Magyar Képzőművészeti Alapba 1980-ban vették fel, így hivatásos képzőművésszé vált. 1980-ban messzire repült fizikai és átvitt értelemben egyaránt. Olaszországba költözött. Járta a milánói BRERA Képzőművészeti Akadémiát:
– Eközben fogalmazódott meg bennem egy nagyon erős elhatározás, hogy minden iskolát felhagyva a saját grafikai világomat fogom művelni. Sok-sok év szerzetesi munka eredményeként alakult ki a magam stílusa. Szerencsére mindezt a közönség és a szakma részéről elfogadás övezte. Kiállításokon vettem részt és díjakat nyertem Európa- szerte — emlékezik Egresi Zsuzsa. Közben kulturálisan és pragmatikusan kétlaki életet élve Magyarországon is dolgozott. Néhány esztendeje idehaza alkot:
– Édesanyám utolsó éveiben partneri támaszt nyújtottam számára. Visszatértem az “anyai műterembe”. Azonban édesanyám halála óta a “bőrönd ismét készen áll”. Úgy érzem, nem jöttem meg véglegesen. Egy kiállítás-megnyitón ekként fogalmazott: “Nem szeretek megtorpanni a dolgok természetes áramlásában, félbehagyni az épp elkezdett munka izgalmát.”
Egresi Zsuzsa az alkotói folyamatot felfedező expedíciónak tartja, amelynek során bóklászásának titkait képekben meséli el. Szerinte az alkotás egyedüli és egyszemélyes vállalkozás, amely intuíciókból, invenciókból, késztetésekből és csupa megfoghatatlan elemből állít elő valami nagyon is kézzelfoghatót. A végeredmény maga a kép, amely alkotója kézjegyével együtt az idők, és korok színét-szagát hordozhatja. Legutóbb a fővárosban a Jászi Galériában láthatta a közönség műveit, először az „Üdvözlet Trisperonból” című egyéni, majd csoportos tárlat keretében. Képei izgalmas tájakra repítenek bennünket, elbűvölő alakjai segítségével fantasztikus kalandokban lesz részünk. A dunaújvárosiak találkozhatnak verseivel, prózáival: több kötetben és hangoskönyvben fellelhetők írásai. Legutóbb Kálnay Adél, József Attila díjas írónk kötetét illusztrálta.

forrás: Dancs Viktória/Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara

2025. augusztus 3-án érkezett a szomorú hír, a művésznő már az égi műtermében alkothat tovább. Isten nyugosztalja!

_________________________________

 

Fejér Megyei hírlap – 1988. november 5.

Beszélgetés Egresi Zsuzsával

A műnek nemcsak lelke, ára is van

Újra és újra rácsodálkozom a gyönyörűséges mesevilágra, amelybe Egresi Zsuzsa grafikusművész alkotásai kalauzolnak. Szívesen látnám valamennyit az otthonomban, napjainkban azonban egyre inkább kevesek kiváltsága, hogy nem csupán a tárlatokon gyönyörködhetnek egy-egy műalkotásban, hanem megvehetik, lakásukba vihetik. Amikor arról beszélünk, hogy egyre kevesebb jut a pénztárcánkból kulturális értékekre, feltétlenül szót kell ejtenünk ennek következményeiről. Lehet azon vitatkozni, hogy áru-e a kultúra, de nem kétséges az a tény, hogy a művészek nagy része az alkotásaiból él, s bizony egyre nehezebben.

Egresi Zsuzsa: Giocondo

– Miből él Egresi Zsuzsa?
– Természetesen a munkámból. Keményen dolgozom, mint bárki más. A Képcsarnoknak adom el a képeimet, ez viszonylag biztos anyagi háttér. Voltaképpen ez az egyetlen lehetőség a képzőművészeti alkotások értékesítésére. A múzeumokban kizárólag esztétikai élményben van része a látogatónak, a kiállítótermek funkciója már több ennél, mégsem az igazi. Itt már van ár, de azt egy zsűrijegyzőkönyv rejtegeti valahol a kulisszák mögött. Az a tapasztalatom, ha valaki nem lát árat egy kép mellett, akkor meg se meri kérdezni, hogy mennyibe kerül.
Véleménye szerint felesleges ez a titokzatosság; ha a művész el akarja adni a munkáját, akkor nem kell szégyenkeznie azért, hogy annak igenis van pénzben kifejezhető értéke. A nyugati országok privát galériáiban nem szégyenkeznek emiatt.
– Az elmondottakból arra következtetek, hogy az alkotómunka mellett, egyre többet kell foglalkozniuk az üzlettel, az élet prózaibb dolgaival.
– A festmény, a grafika a műteremben még képzőművészeti alkotás, de abban a pillanatban, amikor a művész beleegyezik az eladásába, már áruvá válik. Ha pedig árusítják a képeimet akkor a piac törvényei rám is vonatkoznak.
Bámészkodom a műteremben, ami egyébként az édesanyjáé. E. Tóth Iláé, aki ugyancsak képzőművész. A fiatal grafikusnő pedig a képeit rendezgeti, miközben beszél külföldi tapasztalatairól. A “kétlaki élet” lehetővé teszi számára, hogy összehasonlításokat tegyen.
– Olaszországban mentem férjhez. Milánóban van az egyik otthonom, a másik változatlanul Dunaújvárosban. Rengeteget utazom, néha úgy érzem már elég. Szerettem volna eltávolítani valamelyik országot magamtól, de ez lehetetlen. Magyarország a hazám, ugyanakkor a hosszabb itthonlét után már hiányzik Olaszország szellemisége, a hétköznapok atmoszférája. Ott nagyon nyugodtan lehet dolgozni, az élethez szükséges alapvető dolgokat nem kell az embernek a problémái centrumába állítani. Itthon viszont olyan nehezen gördül előre mindennapos dolgaink szekere, óriási energiát kénytelen az ember ezekre elfecsérelni. Ha az ember a lelki életéből táplálkozva dolgozik – márpedig egy alkotóművésznek anyaga a lelki élete -, akkor erre az anyagra vigyáznia kell. Azért fontos leegyszerűsíteni az értékesítés körüli gondokat is, ennek soha nem szabad túlságosan előtérbe kerülnie.

“Ha árusítják a képeimet, a piac törvényei rám is vonatkoznak…”

– Ön tagja egy külföldi alkotóközösségnek, a Nürnbergi Fantaszták csoportjának. A szakmai, illetve erkölcsi megbecsülésen túl ez a jövő útja, üzleti szempontból is?
– Az alkotóközösség egyúttal gazdasági trükk. Rendkívül örültem, amikor két évvel ezelőtt meghívtak a fantaszták csoportjába, a kiállítási lehetőségeim így megsokszorozódtak. Az alkotóközösségek tárlatain az érdeklődők nemcsak az általuk kedvelt művész munkáit nézik meg, megismerkednek a többiek alkotásaival is. A menedzser megszervezi a bemutatókat, s mindenki jól jár, a közönség is, aki nem csak megcsodálhatja, hanem meg is veheti a helyszínen a neki tetsző munkát. Nálunk is egyre népszerűbbek az alkotóközösségek, de még az út elején vagyunk a szervezőmunka területén. Örömmel láttam, hogy a dunaújvárosi Skála Áruházban egy hazai alkotócsoport vásárlással egybekapcsolt bemutatójának adtak helyet. Természetesen itt minden munkán rajta volt az ára, s bizony vásároltak az emberek, ezt megfigyeltem.
Végül azt szeretném elmondani, hogy az egész alkotói folyamatban valahol jelen van az a gondolatom, hogy ne csak magamnak, a magam kedvére dolgozzak. Olyan gyönyörűséges alkotást szeretnék létrehozni, hogy az emberek csak ámuljanak, s ily módon adhassak nekik valamit. Voltaképpen ez ad értelmet a munkámnak.

Virágh Ildikó

_________________________________

Egresi Zsuzsa rajza

Egresi Zsuzsa

Altató

Aludj te bűvös nyári éj
aludj a testem átölel
Csend-ruhát ölt a város is
s a távolból fény figyel
Mögötte hallgat a sötét
ében haját szél hordja szét
S míg emlékeimben egyre nősz
szívemben fészket rak az ősz
hűvössé válnak álmaim
Aludj te bűvös nyári éj
ne kérj ne sírj ne mesélj
Talán egyszer egy csodás alkonyon
mikor kinn ülök a balkonon
elgondolom hogy mitől szomorú
a dalom

Megjelent: Üst, 1989. augusztus 10.

_________________________________

A mesékben vannak csodalények, alakok, szereplők. A látomásokban is előfordulhat minden. A meséknek sztorijuk van, a látomások csak képek. A mesék izgatóan mesélnek…	Festett képeinek érdekessége, különössége nem pusztán a képek színvilágában keresendő, nem csak a formagazdagság miatt izgalmas. Külön figyelmet érdemel, hogy a rézkarcok színvilága dominál…	A szürrealizmus itt-ott szegényes és üres kifejezés, máskor telitalálat. Hol vannak a szörnyek a mesékből, látomásokból? Miért marad szörny-steril ez a világ? Talán azért, mert olyan árnyaltan, burkoltan jelennek meg, hogy már-már magunk is elhisszük, hogy szépek? Hol van a feladvány és a kép határa?

Egresi rézkarcait megismerve olyan részletgazdagságban merítkezhetünk, ami nem csupán élményvilágát, álmait, magánmeséit, látomásait tárják elénk, de azt a világot is, ami máséval nem téveszthető!

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap 2002. október 5.

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.