Mit tudtok róla…?

Sztálinvárosi Hírlap – 1960. április 2.

Mit tudtok róla…?

Régi fogalmak a mai gyermek szemével

Vakációzó gyerekek Sztálinvárosban. /1960
fotó: MTI/Vadas Ernõ

Írtak róla újságok hasábjain, és regényben, írtak róla színdarabot és filmet. Elmondtuk százszor is. Mégsem eleget. Arról, ami régen volt, és ma nincs. És arról, ami csak most lehet. Tudjuk-e eléggé értékelni azt a változást, amit felszabadulásunk hozott. Nem feledjük a múltat túl hamar? Gyermekeink, akik már csak könyvekből és szülői visszaemlékezésekből ismerik a szegényparasztok és munkások sorsát, és a sztálinvárosi gyerekek, akik együtt nőttek nevelkedtek városunkkal, vajon tudják-e mit jelentett régen gyereknek lenni.
Tizennégy évesekkel, nyolcadik osztályosokkal beszélgetünk erről. Néhány, szerencsére már elavult fogalom jelentését kérdezem.
– Hogy mi a robot? – tűnődik el Kovács Margit – Rémlik valami, tanultuk, hogy a parasztok tartoztak vele a földesúrnak.
– És a földesúr?
– Az kegyetlen volt, és övé volt a föld. Ő parancsolt.
Nem is olyan régen talán húsz-harminc éve az iskolákban tanították az ispánok, szolgabírák nevét.
– Tudod, hogy kik voltak ezek, mit jelentett az, hogy szolgabíró, ispán? – kérdezem Stossek Palit.
Szemöldöke magasra szalad, majd bizonytalan hangon válaszolja – tudom, hogy voltak, meg azt is, hogy rosszat jelentett, de hát én egyet sem ismertem közülük.
Ezeknek a gyerekeknek, akik történelem órán nagyszerűen fújják az uralkodókat, vagy a feudális rendszer felépítését, királyokról, földesurakról többnyire a mesék jutnak eszükbe.
Amikor arról kérdezem ki, mi akar lenni, a legnagyobb biztonsággal sorolják: elektromérnök, olvasztár, festőművész, vagy ipari tanuló.
– Tudod milyen volt régen az inassors? – Ezt a kérdést Meller Árpádnak teszem fel, aki asztalosnak készül.
– Rossz sora volt nagyon. Olvastam. Dickens írt róla, meg Móricz Zsigmond. Hallottam Munkácsy Mihály inaskodásáról. Ő is asztalosinas volt.
– Nekem az édesapám mesélt sokat – szól közbe Makkay Rózsi. – Villanyszerelő inas volt. A mester sokszor megverte. Azt is mesélte, hogy a szakmára nem nagyon tanította. Inkább a mester feleségének kellett segíteni főzni, mosni, gyereket dajkálni.
– Móra Ferenc is írt az inasokról. – Szakítja félbe Árpád. – Mórát nagyon szeretem, emlékszem egyik elbeszélésére. Azt írta benne, hogy egyszer karácsonykor a tanító őt bízta meg szavaljon el egy verset. Nagyon szépen szavalta, és az uraság, aki eljött az ünnepélyre elragadtatásában fel akarta emelni, hogy megcsókolja. De nem tudta, mert a lyukas csizmában odafagyott a lába a kőhöz.
– Nektek hány pár cipőtökvan?
– Nekem öt.
– Nem is tudom összeszámolni.
– A téli és a nyári együtt?
– Négy! Hat! – röpködnek a feleletek.
Megint csak Mórát és Móriczot idézhetnénk kontraszként, amikor a világ legtermészetesebb hangján mondják el három-négyfogósos egészséges ebédjüket Az egyikük meg is jegyezte. Nem emlékszem mit is ettem, mert hát az olyan természetes hogy mindennap elém teszik a levest, húst és főzeléket.
– Ki, hol nyaralt?
– Balaton, Csillebérc, Mátra, sorolják és már tervezik, hol töltik az idei szünidőt.
– Szórakozás?
– Nem járunk sehova, televíziónk van – a megkérdezett húsz gyerek közül ez ötnek a válasza.
– Munkanélküliségről hallottatok?
– Tanultuk — mondja Gubás Jutka – hogy sok munkás volt Magyarországon, különösen a gazdasági válságok idején.
Pukánszki Laci József Attilát idézi. Elmondja szépen, mit tanult róla, de végül hozzáfűzi:
– Nehéz elképzelni, hogy is volt. Amit mondananak róla olyan mint egy régi mese.
Csak néhány kérdés és néhány felelet. Nagyon jó dolog, hogy ezek a gyerekek nem ismerik a robotot, a munkanélküliséget, a cselédek és a régi inasok sorsát. De meséljünk nekik többet a múltról, hogy értékelni tudják a jelent!