Dunaújvárosi Hírlap – 1964. szeptember 1.

VALLOMÁSOK AZ ABLAK ALATT…

Nem tudom, áldjam-e érte a sorsot, vagy átkozzam, hogy éjszakám nyugalmát oly gyakran fel kell áldoznom. Átnyújtani a szerelmeseknek – akikhez voltaképpen semmi közöm már. Ablakom a női munkásszálló kis sarkára nyílik, ahol naponta elbúcsúzik egymástól a fiú és a lány. Sok-sok búcsúzás verte ki már az álmot szememből. Talán megbocsátanak, ha egy zsémbes, inkább aludni, mint kalandra vágyó férfiú visszapergeti most néhány vallomás történetét…

Egy csók és más semmi

A fiú halkan dúdolja: „Egy csók és más semmi, a vágyam csak ennyi, és elmennék csendben tovább…” Aztán csendesen megkérdezi:
– Ismered ezt a dalt?
– Egy filmből való… de hiába dúdolod…
– Miért dúdolom hiába?
– Mert úgysem kapsz csókot…
– És miért nem?
A leány felcsattan.
– Mit képzelsz? Azt hiszed, olyan vagyok, hogy mindjárt az első estén csak úgy csókolózom…?
– Nem képzelek én semmit – szól a fiú, és hangjából közöny árad.
– Hogyhogy nem képzelsz semmit? Akkor miért pont ezt daloltad?
– Csak úgy. Éppen ez jutott eszembe…
– Hiszi a piszi… Mondd, te minden lánnyal így kezdesz ki?
Összevesztek. Nincs tovább. A lány rátartian elvonul, faképnél hagyja a csapodár fiút. A fiú is önérzetes. Ő is sarkonfordul. Tévedtem. Szabódnak tovább, még hevesebben.
– Akár el is mehetsz, ha nem tetszik a véleményem…
– El is megyek, vedd tudomásul – harsogja a fiú.
– Fel is út, le is út! – nyelvel vissza a leány.
Megcsikordul a kavics, határozott léptek. Gyöngéd sóhajtás hallatszik:
– Várj… várj csak egy kicsit…
Az utcai lámpa fénye csókolózó pár sziluettjét vetíti a falra. Később az ismerős dal füttye jut el fülemhez: “Egy csók és más semmi…” Úgy harsan, mint egy győzelmi induló…

Egy csók és más semmi Sok tapssal, s még több nevetéssel fogadta a közönség 2021-ben Kecskeméten Eisemann Mihály klasszikusnak számító operettjét, melynek szövegét Halász Imre és Békeffi István írta. Az Egy csók és más semmi egy jól ismert történet a válni készülő fiatalasszonyról, aki a per ideje alatt beleszeret egy fiatal férfiba, nem tudván, hogy ki is ő valójában. A fő cselekmény mellett további események is bonyolítják a történetet, humoros félreértésekkel és fülbemászó dallamokkal. A történet végén persze mindenki megtalálja párját, és a dolgok is a helyükre kerülnek… Színpadon többek között a dunaújvárosi gyökerekkel rendelkező ifjú tehetség: Varga-Huszti Máté

Tudod mi szeretnék lenni.. ?

– Mondd, Lali, mióta járunk már együtt?
– Vagy két esztendeje…
– Szép idő, ugye?
– Szép, mert csillagok ragyognak az égen és nem esik az eső.
– Nem arra mondom, te csacsi, hanem a két év szép idő…
– Huszonnégy hónap kereken…
– Jól tudsz számolni. S ha olyanokos vagy, akkor találd ki… hogy… mi szeretnék lenni?
– Találós kérdésesdit játszunk?
– Igen… no, válaszolj!
– Hogy mi szeretnél lenni? Fogalmam sincsen.
– Mégis, mit gondolsz…?
– Hm. Tündérkirálynő?
– Ugyan, te csacsi. Dehogy. Annál sokkal reálisabb dologra gondoltam…
– Lottó nyertes?
– Ne tréfálj. Egyébként is tudod, hogy nem kenyerem a szerencsejáték…
– Hát attól még lehetnél nyertes, mert úgyis csak “szeretnél az lenni…”
– Beszéljünk komolyan. Mindig eltereled a szót. No, találd ki… igazán!
– Góré… az üzemben?
– Hagyd már ezeket a sületlenségeket. No, akkor megmondjam, hogy mi szeretnék lenni?
– Mondd!
– A menyasszonyod…
Hosszú csend. Cigaretta fénye vibrál. Válasz nem hallik. Csak a lány kesernyés sóhaja, mely zokogásba fullad…

A mai Rómeó és Júlia

Az ifjú Rómeó hosszan megnyúlt árnyéka feltűnik az egyik ablak előtt. Elfütyüli a tv-híradó szignálját. Éjfél elmúlt, már a “második kiadást” is régen eljátszotta a televízió. A válasz mély csend. A jelre még a levél sem mozdul. Amikor harmadszor elismétlődik, az egyik emeleti ablakból valaki leszól.
– Mit fütyürészik itt? Nem tud aludni…?
– Sajnos nem… – mondja vágyakozóan, és újra elismétli a füttyöt, melyre szíve választottjának válaszát várja.
– De mélyen alszik – morfondírozik, s körülnéz, hol találna egy apró kavicsot. Néhányat felvesz a földről és óvatosan dobálja az ablak üvegére. Koccan az üveg, semmi válasz. Most nagyobb kavics röppen, és nagyobb a koccanás.
Riadt, hófehér hálóinges hölgy jelenik meg az ablakban.
– Takarodjon innen – sipítja, ahogy a torkán kifér. – Mit gondol maga…
Aztán feltűnik egy másik hölgy mögötte, hanyagul leinti a felháborodott leányzót.
– Mit hőbörögsz…? engem keres…!
– De megrepedt az ablak – replikázik a másik.
– Na és… azért van az Ingatlan, majd megcsinálja…!
S mint aki az ügyet ezzel befejezettnek tekinti, karjával hátranyomja társát, szélesen kikönyököl az ablakba és lekiált:
– Sziiaa, Lali… megjöttél…? már vártalak…

Reggelre kelve ott mennek el szinte valamennyien a munkába, a meghitt kis sarok szegélyénél. Büszkén lépkednek, csinosak, rátartiak, egészen mások, mint amikor “vallomást” tesznek. Álmos szemmel kísérem őket, s látom, amint lenézően biggyesztik ajkukat az utánuk forduló férfiakra…

Sasvári György

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.