Dunaújvárosi Hírlap – 1986. március 21.
A “láthatatlan” iskola
Emlékezetes évek
Huszonöt esztendővel ezelőtt, 1961-ben kezdődött meg városunkban a szervezett felnőttoktatás. Az eltelt negyedszázad alatt a Földes Ferenc nevét viselő iskola kezdeményezéseivel az itt folyó magas színvonalú oktatással a megyehatáron túl is ismertté, s nem egyszer hivatkozott példává vált. Most induló sorozatunkkal a megtett útra emlékezünk és emlékeztetünk.
Ha egy iskola felől érdeklődik a járókelő, a legkisebb nebuló sem töpreng sokat merre visz az út mondjuk a Petőfi, a Bánki, a Rudas iskolához, s a Münnich, a Dózsa II., az Arany János, a műszaki főiskola helyét sem téveszti el senki azok közül akik Dunaújvárosban laknak.
A dolgozók iskolája? A Földes…? – Az más. Az láthatatlan. Annak nincsen külön épülete. Pedig az sem “kezdő” már: működésének huszonötödik évébe lépett. “Életének” egy részét a Petőfi ligetben, a Szórád Márton, a Ságvári, a Vasvári iskolákban töltötte el, működött és működik a papírgyártól Mélykút pusztáig. Otthonra lelt a Dunai Vasműben, a Bánki Donát Szakközépiskolában, a Rudasban, a gimnáziumban, a munkásotthonban, a nyomdában, a kenyérgyárban, az építőipari és az ingatlankezelő vállalatoknál, a honvédség helyi alakulatánál, betonelemgyárban. S bár a a megyehatáron túl, a simontornyai gimnáziumban is voltak kihelyezett osztályai, a főbérlői rangot csak egyszer nyerte el, 1966-1969-ig.
Pedig már 1961-ben létrehozta a városi tanács a dolgozók általános iskoláját, 1962-ben pedig a dolgozók gimnáziumát és közgazdasági technikumát. E külön-külön működő intézményekben általános iskolai, illetve gimnáziumi és közgazdasági technikus képzés folyt 1964 szeptemberéig, amikor is az illetékes szervek döntése értelmében a két intézményt összevonták.
Jelentős állomás volt ez. Már csak azért is, mert a jelenlegi képzés rendszerének alapjait rakta le, meg azért is, mert ezzel kezdődött meg egy differenciáltabb képzési és nevelési hálózat kialakítása. A hagyományos iskolatípusok mellett létrejönnek a városban, főleg a Dunai Vasműben a kihelyezett üzemi általános, sőt a szakmunkások középiskolai osztályai (kezdetben 350 tanulóval); megkezdődött és négy évig tartott a tanítás Simontornyán.
Felnőttek az iskolapadbanA Dolgozók Iskolájában ötperces cigarettaszünetben a felnőtt hallgatók nyugalommal szívják cigarettáikat. Jó lenne tudni, milyen körülmények között vállalják a tanulást, mi készteti őket arra, hogy családi, munkahelyi gondjaikon kívül még egyet vállukra vegyenek. Fejős László Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap, 1969. április 11. |
Fontos változások következtek be a hatvanas évek végére, a hetvenes évek elejére. Elkezdődött az oktatás a ruházati ipari, a papíripari, a kereskedelmi, az építőipari, sőt három éven át a gépészeti technikumi, illetve a belőlük lett szakközépiskolai osztályokban, s mellettük az érettségi végzettségre épített közgazdasági, később pedig a kereskedelmi szakközépiskola kiegészítő tagozatain.
De fontos változásokat kezdeményeztek az iskolában az irányító szervek, köztük a Művelődési Minisztérium és az Országos Pedagógiai Intézet megbízásai is. Ezek közül kiemelkedőek azok a kísérletek, amelyek a hazai felnőttoktatási reformhoz kapcsolódtak. A tantárgyi tömbökre épített általános iskolai, majd a gimnáziumi képzés, illetve az általános iskolai és szakmunkásképzés egybekapcsolható új modelljeinek kialakítása. Említésre méltó a szakmunkások szakközépiskolája három-, illetve kétéves típusai létrehozásához szükséges közel hat éven át tartó modellkísérlet is. Megbízást kaptak arra is, hogy az iskola legjobb pedagógusai Lengyelországban és a Német Demokratikus Köztársaságban tanulmányút keretében gyűjtsék össze az iskolai felnőttoktatásban hasznosítható tapasztalatokat; vegyenek részt a hazai tantervek, a tankönyvek előkészítő munkálataiban.
Első olyan intézmény volt az iskola a hazai felnőttoktatásban, amely 1966-ban önálló épületet kapott. Benne lehetővé vált jövőbe mutató tervekkel kialakítani olyan műhelyt, amely a szakmai és közösségi munkát, szocialista városhoz méltó módon, európai színvonalon képes lett volna teljesíteni.
A remények nem válhattak valóra. Nyomós okok miatt el kellett hagyni azt az épületet, amelyben előbb a zeneiskola, később pedig a 23. számú óvoda került. Odalett az alma mater. A tantermektől, szertáraktól, előadótermektől – mi tagadás – szomorú szívvel búcsúztak, de munkakedvük és a jövőbe vetett hitük megmaradt.
A pesszimizmus sohasem volt jellemzője annak a közösségnek, amelyben a krónikás is egy a főhivatású tanítók között. Különben aligha mondhatná most el: az intézmény, a Földes, annak lelkes testülete, újat, jobbat keresni kész vállalkozásaival változatlanul törekszik a köznevelés különleges helyén küldetése teljesítésére.
(Folytatjuk)
A “láthatatlan” iskola cikksorozat
Sobor István
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.