Sztálinváros – 1954. november 30.
A ruha és az Arany Csillag étterem
Az Arany Csillag első napján máris összeütközésre került sor.
Az üzletvezető néhány embert felszólított, hagyja el az éttermet, másokat pedig nem engedett be.
A kiutasítottak felháborodottan beszélik, hogy az üzletvezető ruházatukat kifogásolta.
Ezeket az eseteket ki kell vizsgálni, de azért jó, ha egy kicsit elgondolkozunk ezen. Mert Szlálinvárosban a “hőskor” maradványaképpen elharapódzott az a szokás, hogy az emberek nem “adnak magukra”. Moziba, színházba, bálba mennek meszes, olajos kezeslábasban, pufajkában – úgy, amint dolgoztak benne. Van ennek jó oldala is. Az tudniillik, hogy minálunk nagy becsülete van a munkának. És a munkások büszkék arra, hogy ők – munkások. Úgy van: legyenek is büszkék! Elvtársak, szaktársak, igen nagy rang ez!
Nem is adjuk oda semmiért. Nem mondunk le róla.
Viszont – s ez sokaknak véleménye – éppen a társadalmi rang, mit e szó jelent: munkás, éppen ez a rang követeli, hogy a társadalmi érintkezésben bizonyos formákat tartsunk meg. Ha este elmegyünk valahová szórakozni, borotválkozzunk meg, tegyük le munkában gyűrődött és szennyeződött munkaruhánkat és húzzunk tiszta, rendes, vasalt ruhát. Megtehetjük, mert módunk van rá, mindenkinek, aki dolgozik, kell, hogy legyen tiszta és rendes ruhája, ünneplő ruhája. Hiszen így volt ez szokás mindig. Az a pataji legény is megmondhatja, akit kék munkászubbonya miatt tessékelt ki az üzletvezető az Arany Csillagból, hogy Dunapatajon is kicsípték magukat a legények, ha táncolni, szórakozni, bálba, ünnepségre vagy templomba mentek. Ennyi megbecsüléssel tartozunk önmagunknak. Nem kell szmoking vagy frakk, nem kell különös “elegáncia”! rendes, tiszta ruha kell, amilyent a magyar ember mindig felhúzott – ha volt neki – valahányszor olyan helyre ment, amely iránt megbecsülését ki akarta fejezni. S mivel az Arany Csillag Sztálinváros társadalmának legszebb találkozóhelye, ez a sztálinvárosi társadalom, munkások, műszakiak, orvosok, pedagógusok, dolgozó emberek társadalma elvárja ezt a megbecsülést.
Éppen a megbecsülés követeli azt is, hogy az Arany Csillagban szerényen, csendesen, emberi módon viselkedjünk. Azt hisszük, mindenkinek a helyeslésével találkozik, ha kijelentjük: ittas embert az Arany Csillag étterembe sem beengedni, sem megtűrni nem szabad! Ott a részegeknek semmi helyük nincs. És félreértések elkerülése végett: nemcsak a részeg munkásoknak, hanem a részeg vezetőknek sem.
Ha onnan kiküldenek valakit, az sohasem az embernek, hanem a viselkedésének szóljon.
Arra vigyázzon az Arany Csillag étterem személyzete, hogy ne sértsen meg senkit. És kivált ne okozzon emberekben – jóhiszemű emberekben – olyan érzéseket, mintha társadalmi helyzetükért vetné meg őket. Ez a mi világunkban tűrhetetlen volna. Határozottan, de azzal az udvariassággal, amely a legegyszerűbb segédmunkásnak éppen úgy kijár, mint az igazgatónak vagy titkárnőjének, magyarázza meg a személyzet, hogyan kell viselkedni Sztálinváros legszebb szórakozóhelyén. Akkor nemcsak az éttermet védi meg, hanem felbecsülhetetlen embernevelési feladatokat is fog teljesíteni.
